
Giuseppe Conte nem készül lemondásra abban az esetben sem, ha a parlamentben nem szerez abszolút többséget a hétfőn és kedden esedékes bizalmi szavazáson azt követően, hogy a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) párt visszavonta minisztereit.
Az olasz kormányfő hétfőn délben az alsóházban, kedden reggel a felsőházban számol be a kormányban bekövetkezett törésről. A miniszterelnök beszédét szavazás követi: az előzetes számítások a képviselőház támogatását majdnem biztosra veszik, a szenátusban Conténak 161 voksra van szüksége az abszolút többséghez. A Corriere della Sera című olasz napilap vasárnapi számításai szerint a kormányfő a felsőházban – Renzi pártja nélkül – legfeljebb valamivel több, mint százötven szenátorra számíthat. Az Élő Olaszország jelezte, hogy tagjai tartózkodni fognak, így a kormánynak kevesebb szavazat is elég a többség eléréséhez. Alkotmányjogászok rámutattak, hogy Giuseppe Conte egyszerű többséggel is folytathatja a kormányzást. A kormányközeli Il Fatto Quotidiano című lap máris azt írta, hogy Giuseppe Conte kisebbségben is a helyén maradhat. Sajtókommentárok szerint a miniszterelnök minden eszközzel el akarja kerülni a lemondást, mivel nem bízik abban, hogy egy harmadik Conte-kormány megalakítására lehetőséget kapna.
A kormánypártok, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD) és a Szabadok és Egyenlők (LeU) vasárnap este újabb egyeztetést tartottak a lehetőségek felmérésére. Nicola Zingaretti PD-főtitkár összefogásra szólította fel a demokratikus, felelősségteljes, Európa-barát parlamenti erőket, hangoztatva, hogy a Conte-kormány bukásával veszélyes sodródás fenyegeti az országot. Az M5S és a PD az utolsókig elutasítani tűnik az “árulónak” kikiáltott Matteo Renzi ajánlatát egy új kormánypaktum megkötésére. Renzi a szavazás előtti utolsó interjújában hangoztatta, hogy pártját azért vonta ki a kormányból, mivel a járvány utáni gazdasági helyreállítási források felhasználási programját nem tartja megfelelőnek.
A Corriere della Sera úgy vélte, a hatalmi palotákba bezárkózott politika még sohasem került ennyire messze az olaszoktól, akik az előttük álló hónapoktól aggódnak, a szegénységtől félnek, és egészségügyi, gazdasági, társadalmi védelmet szorgalmaznak. A felmérések szerint a 2018 óta kormányon levő M5S a két évvel ezelőtti több, mint 32 százalékos támogatottsága felére esett vissza, és a pártok között az elsőről a negyedik helyre szorult. Szövetségese, a PD a felmérésekben húsz százalék körül szerepel, és a második legnagyobb a jobboldali Liga mögött. A húsz olaszországi tartományból tizenötöt a Matteo Salvini vezette jobboldali szervezet irányít. A jobboldali Il Giornale című lap véleménye szerint a járványveszély miatt lezárt országot nem lehet kisebbségben kormányozni.
A gazdasági napilap, az IlSole24Ore megjegyezte, hogy az Élő Olaszország támogatása nélkül a kormány a parlamenti bizottságokban is elveszíti többségét. Elemzők szerint jól látszik, hogy a 2018 júniusában az ismeretlenségből előlépett jogászprofesszor, Giuseppe Conte nem kíván távozni a politikából, és akármikor is legyenek, már a következő választásokra készül.
Ha Conténak a következő negyvennyolc órában nem sikerül legalább egyszerű parlamenti többséget szereznie, be kell nyújtania lemondását az államfőnek. Az egyetlen járható utat a választások jelentik, az olaszoknak elfogyott az idejük
– írta közösségi oldalán Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari
Naprózsa
2021-01-18 at 11:25
Jól látja, kedves Grimmbusz, erre játszanak. Én azonban Salvini helyében ellenpert indítanék, és egyszerűen tojnék bármilyen (nekem kedvezőtlen) bírói önkényre, döntésre és mindenképpen indulnék választáson.
A Renzi-Conte műsor meg csak a választás megakadályozására szolgál, az a célja, hogy kihúzzák a hitelfelvételig (amit mi adunk nekik) akkor nekifognak eszméletlen iramban osztogatni és a hitel nyakára hágni pillanatokon belül, csakhogy Salvini helyett őket válassza meg a megvesztegetett olasz átlagpolgár, mint “megmentőket”.
Grimmbusz
2021-01-18 at 10:38
Teljesen logikus lépés. Úgysem lesz az Olaszoknál addig választás, amíg Salvinit az egymillió per egyikén el nem ítélik, és el nem tiltják a közügyektől annyira, hogy még bejárónője se vehessen részt szavazáson 200 évig.
Figyelje meg mindenki, amint lesz elmarasztaló ítéltet, hipp-hopp kitűzik a választások napját is.
Jóska
2021-01-18 at 10:21
Javítva: Conte / “Mert gátlástalanul eleget tesz a brüsszeli elit elvárásainak…”
Jóska
2021-01-18 at 10:15
Meg is érdemli a sorsát Olaszország. Bár eddig gyakrabban cserélt kormányt, mint az ember a fehérneműjét szokta, de végre fel kellene nőniük a feladathoz. A baloldali kormányzás nem tudott úrrá lenni az ország gazdasági problémáin, a járvány pedig csak rontott ezen állapoton, de Ponte mindezek ellenére akár kisebbségben is szeretne a helyén maradni. S miért gondolja, hogy maradhat? Mert eleget gátlástalanul eleget tesz a brüsszeli elit elvárásainak – az olasz nép érdekeit figyelmenkivűl hagyva – százszámra engedi be a bevándorlókat. S nekünk ezekért kell majd szolidaritást vállalni?
khm
2021-01-18 at 10:07
A liburnyákokat csak hosszas rugdosás árán lehet eltakarítani a hatalomból?
Már régen megérett rá! Akár súlyosabb dologra is.
Namond
2021-01-18 at 07:43
Még ha lemondana is – mert, ha ez nem tilos, kisebbségben, külső támogatással is kormányozhat – kaphat új kormányalakítási megbízást Matarellától vagy ha nem ő Renzi.
sorry
2021-01-18 at 07:41
Akár a mi balosaink. Két kézzel kapaszkodnak a hatalomba, nem engedik el a koncot, ha már sikerült megszerezniük. Hatalmas károkat okoznak, már a sajátjaik sem állnak mellettük, de akkor is kapaszkodnak. Undorító.
Esvány
2021-01-17 at 23:03
Gyuri bácsi szólt neki, hogy ha nem így dönt, akkor elesik a gázsitól.