Pesti Srácok

Csak akkor kapjuk meg az uniós pénzt, ha a Soros-szervezetek léphetnek az ügyészség helyébe? – Plebejus Polbeat Boros Bánkkal

Csak akkor kapjuk meg az uniós pénzt, ha a Soros-szervezetek léphetnek az ügyészség helyébe? – Plebejus Polbeat Boros Bánkkal

A Plebejus Polbeat legutóbbi adásában Boros Bánk Levente politológus, a Médianéző Központ igazgatója volt Huth Gergely és Stefka István vendége a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben, ahol többek között arról is szó esett, hogy mekkora fricska a brüsszeliták orrára a gyermekvédelmi témában is meghirdetett népszavazás. Az unió ugyanis már ott tart, hogy addig nem folyósítanák a Covid-helyreállítási alap támogatásait, amíg a magyar kormány nem engedi meg, hogy az LMBTQ-lobbi az iskolákban garázdálkodjon, illetve nem fogadja el, hogy a bíróságokon az ügyész szerepét NGO-k is átvehessék, azaz a közvádat olyan Soros-szervezetek képviselhessék, amelyek már eddig is ott sündörögtek az igazságszolgáltatás körül, többek között a bírók érzékenyítő tréningjeinek megszervezésével. Innentől fogva viszont nem a kormánnyal, hanem a magyar néppel lesz vitája az EU-nak.

Sok más téma mellett Boros Bánk Levente arra is választ adott, hogy miért nem tudjuk jobban bemutatni Nyugat-Európában a magyar álláspontot, illetve a műsorvezetők felvetésére kibeszélték a magyar média nyomorúságos helyzetét, amelyben a véresszájú DK-s hordószónokká előlépett Kálmán Olga azzal kérkedhet, hogy ő az ATV-ben és a Gyurcsány-pártban is megőrizte az objektivitását. A műsorhoz a sörözőben ülő nézők ezúttal is hozzászólhattak: egy Belgiumból hazatért vállalkozó például arra is kíváncsi volt, hogy a vendégek szerint hiteles-e a katolikus egyház tanítása.

A teljes adás:

PestiSracok facebook image

Jöjjön el Ön is csütörtökönként este hét órára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, a Plebejus Polbeat felvételére, szóljon hozzá a témához és mondja el a véleményét! (Budapest, Bem rakpart 53. – a Margit híd budai hídfőjénél.) A műsor szombat esténként nyolc órakor látható a Pesti TV-n!

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.