Pesti Srácok

Czeglédy testvére is a bíróság elé állt – Folytatódott az adócsalás miatt indított büntetőper

Czeglédy testvére is a bíróság elé állt – Folytatódott az adócsalás miatt indított büntetőper

Czeglédy Csaba testvére, Czeglédy Péter, felesége, P. Anita, valamint a Human Operator könyvelője, Cs-né K. Judit vádlottak meghallgatásával folytatódott szerdán a hat és fél milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében folyamatban lévő büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A terheltek egyike sem tett vallomást. A Czeglédy-per azt követően került Kecskemétre, hogy a PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány után a Szegedi Törvényszék utolsó olyan bírái is elfogultságot jelentettek, akik tárgyalhatták volna az ügyet.

Mint ismert, majd egy éven át tartó időhúzás után márciusban ugyan vádlottak nélkül, de elkezdődhetett érdemben a Czeglédy-per a Kecskeméti Törvényszéken, ahová azt követően került az ügy, hogy a Szegedi Törvényszék minden olyan bírája elfogultságot jelentett, akik azt tárgyalhatták volna. Míg korábban Czeglédy mentelmi joggal érte el, hogy ne ültethessék a vádlottak padjára, később két védőről derült ki, hogy ha őket nem zárja ki a Kecskeméti Törvényszék, az olyan eljárási hibához vezethetett volna, amely akár az ítélet hatályon kívül helyezését is eredményezheti. Kiderült, hogy a védőcserék során az egyik védő – nem más, mint Binszki József, a DK szegedi politikusa – két ellenérdekelt terhelt képviseletét is ellátta, Hankó-Faragó Miklós, Czeglédy fő védője pedig egy tanút is képviselt, amit a hatályos büntetőeljárási törvény nem enged meg. Miután ezeket az aknákat a Kecskeméti Törvényszék hatástalanította, március elején elkezdődött a tárgyalás, az idézett vádlottak viszont betegségre hivatkozva nem jelentek meg. Egyetlen terhelt korábbi vallomásait tudták akkor ismertetni, aki lemondott a tárgyaláson való részvételi jogáról. Szerdára Czeglédy Pétert, Czeglédy Csaba testvérét és feleségét, P. Anitát idézték, aki pénzügyes volt Czeglédy munkaerő-közvetítő cégében. A harmadik idézett vádlott Cs-né K. Judit, a Human Operator könyvelője volt; mindhárom vádlottat bűnrészesként, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják.

A PestiSrácok.hu által nyilvánosságra hozott vádirat szerint Czeglédy Péternek és feleségének, P. Anitának is fontos szerepe volt a bűnszervezetben. Czeglédy Péter segített a strómanok beszervezésében, a Human Operatorba visszafolyatott pénzek útjának szervezésében. P. Anita, Czeglédy Péter felesége, a Human Operator pénzügyese pedig a vádirat szerint az egyike volt azoknak, akik átvették a bűnszervezet tagjai által kis vidéki bankfiókokból, bankautomatákból felvett pénzösszegeket. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy a büntetőeljárásban NAV-nyomozók által készített revizori jelentés szerint összesen 2,4 milliárd forint készpénz került így Czeglédyhez, illetve legközelebbi embereihez.

  • A Humán Operátort Zrt. számlájáról 2013. 01. 18. és 2016. 12. 21. között összesen 87 millió 740 ezer forintot;
  • az Idehaza Iskolaszövetkezet számlájáról 2017. 01. 11. és 2017. 03. 27. között 97 millió 975 ezer forintot;
  • a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról 2013. 01. 14. és 2016. 12. 20. között 2 milliárd 197 millió 64 ezer forintot;
  • ugyancsak a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról, automatából további tizenhárommilliót vettek fel.

PestiSracok facebook image

A revizori jelentés szerint az adónyomozók a felvett készpénz felhasználását nem tudták kideríteni. A bankpénztárban felvett pénzösszeg további felhasználása nem ismert – olvasható a dokumentumban. Czeglédy Pétert egyébként két rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják, amely bűncselekményeket bűnszervezetben és bűnsegédként követte el, továbbá egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével, amelyet bűnsegédként követett el. A szerdára idézett vádlottak a Kecskeméti Törvényszék előtt nem tettek vallomást, így korábbi vallomásaikat ismertették. A tárgyalás pénteken további vádlottak kihallgatásával folytatódik, Czeglédyre legkorábban június végén kerülhet sor.

Vezető kép: Pesti TV

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.