Még Tusványoson kávéztunk Deutsch Tamással az Orbán-beszéd reggelén. Szóba került az SZDSZ egykori Fábry-születésnapja, az InternetKon, a kettős mérce, Wintermantel és a lila majmok. Meg az is, hogy miért ragaszkodik a Fidesz beszólongató-művésze – cseppet sem hálás – szerepéhez. A pártalapító-EP-képviselő ezúttal is bebizonyította: ha rajta múlik, nem szorítják be a jobboldaliakat a “karót nyelt pöcs” pozíciójába…
AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu
A tusványosi Orbán-beszédekhez szervesen hozzátartozik a megelőző napok találgatása, álmatlanul forgolódása. Milyen reakciókra számítasz?
Ha a Transindex újságírónője, akinek bizonyára már az óvodai jele is a genderbalance volt, képes volt egy veretes cikkben műfelháborodni a 26. Tusványoson a szabadegyetem története során immár legalább a huszadik alkalommal elhangzó székely viccen – az asszony nem ember, a sör nem ital, a medve pedig nem játék – és a viccből sikerült a tomboló hétköznapi hímsovinizmust kihüvelyeznie, nos, akkor bizonyos vagyok abban, hogy a Haladó Értelmiségiek között jó néhányan lesznek majd, akik a beszéd kapcsán szívükhöz kapnak. De nekik alapvetően ez a lételemük, az éjjeliszekrényükön Orbán vudu babát tartanak, és minden este és reggel a szurkálás előtt azzal riogatják önmagukat.
Ők hivatásos ön- és közösség rémisztgetők.
Vannak dolgok, amiket rendszeresen, újra és újra elolvasok, megnézek. Az egyik ilyen Fábry nagyszerű szkeccse, a 20 éves az SZDSZ. Tökéletesen mutatja be ezt a szinte beteges gondolkodásmódot, amiben „a Fidesz és különösen Orbán Viktor” már a létezésével is fenyegetést, veszélyt, támadást jelent minden általuk csupán szavakban fontosnak tartott értékre. De amit ezek az emberek az SZDSZ előtt, alatt és után csináltak és csinálnak szöges ellentétben áll az általuk oly sokat hangoztatott nyitottsággal. Ezek az emberek kirekesztőek és nem befogadóak, gyűlölködőek és nem megértőek, provinciálisak és nem színvonalas, európai kitekintésű értelmiségiek.
Nettó agyrém
Ha Orbán Viktor a legkisebb lányával jelenne meg a tusványosi színpadon és a horvátországi nyaralásukról beszélgetnének, ezek a megélhetési liberálisok ugyanúgy a fennálló demokratikus világrend elleni támadásról hadoválnának. Orbán bármit is mond, sőt, a posztkommunista közéleti abszurd jegyében még akkor is, ha meg se szólal, beszéde nacionalista, irredenta, soviniszta, rasszista, stb. kiáltványként jelenik meg a baloldali nyilvánosságban.
Az Orbánt hallgató lapátfülű kiskamaszok meg ugye katonás rendben vonuló Orbánjugendek…
Nagyon is, mi az hogy… Ne felejtsük el, hogy Magyarországon egy jó házból való politikai analfabéta, nevezett Göncz Kinga annak köszönhette a miniszteri kinevezésekkel is tarkított évtizedes pártkarrierjét, hogy 2002-ben, a két választási forduló között, mint a fiatalkorúak deviancia jelenségeivel foglalkozó szociológus szakember, arról volt kedves cikket írni a Népszabadságban, hogy az, ami a Testnevelési Egyetem előtt tartott demonstráción történet, és ami a Kossuth téren készül, fiatalok lelkes és tömeges részvétele egy demokratikus választási rendezvényen, nem más, mint a fiatalok felelőtlen belerángatása a rettenetes politikába, ami egyéni és csoportos devianciához vezethet. Nettó agyrém.
Románián kívül te most még egy helyen vagy nemkívánatos és rendkívül népszerűtlen. Kitalálod?
Újpesten.
Nem lehet, hogy ezt a biciklit most egy picit túltoltad?
De. Lehet. Lehet, hogy túltoltam, de az is lehet, hogy nem. Ja, és lehet, hogy nem is picit toltam túl. De az is lehet, hogy nem kellett volna ennyire puháznom. Minden ízlés kérdése, azok pedig különbözőek, akárcsak a pofonok. Nem vagyok hajlandó a saját stílusomat még félig komolyan sem elemezgetni, mert annál vércikibb dolog kevés akad. A social media sokszínű műfaj. Egy vaskos kifejezéseket is tartalmazó bejegyzésemet olvasó emberek közül azok szerint, akik úgy érzik, túltoltam, nos, nagyjából annyiféle különböző okból gondolják ezt, ahányan vannak. Közismert a futballhülyeségek tárháza, a garantált semmitmondás művészete: „a középpályás remekbe szabott indításával elviharzott a csatár a jobbszélen, a mérnöki pontossággal középre ívelt labdájára berobbanó középcsatár a tehetetlen kapuőr mellett a hálóba bólintotta a pettyest”. Ugyanez a helyzet a politikában is. Ahogy a futballszakemberek és sportújságírók megalkották az üres sportáltalánosságok nyelvezetét, úgy a politikával foglalkozók is kialakították a saját bullshit tárházukat.
“Kénytelen lennék feltépni az ereimet”
Én is fogalmazhatnék úgy, hogy „ismételten szeretném aláhúzni” vagy “nyomatékkal szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy” vagy esetleg így: „engedjenek meg nekem egy sporthasonlatot”. Sőt, az esetemben ezt még fokozni is lehet : „volt sportminiszterként talán megbocsájtható, ha egy sporthasonlattal élek”. Szóval ezeket az instant, interjúban vagy bejegyzésben a jól oldódó maszlagokat, gondolatpótlékokat is használhatnám, de akkor azt hiszem, kénytelen lennék a fogaimmal feltépni az ereimet a csuklómon.
Ami az inkriminált (sic!) bejegyzésemet illeti csupán arról volt szó, hogy engem minden összefüggésben halálosan irritál a sportszerűtlenség és a szándékos primitivitás. Felháborító sportszerűtlenség, amikor egy vezető azt mondja, hogy „nincs annál nagyobb öröm, mint ha a kedvenc csapatom legnagyobb riválisa másoktól vereséget szenved”. Ez a szöveg a legócskább népszerűséghajhászó szándékból az emberekben meglevő rosszra, az irigység, a kárörvendésre bazírozik.
A hibátlan Wintermantel…
Engem sem szomorít el különösebben, ha kikap a Fradi vagy az Újpest…
Persze, megértem Wintermantel kollégát, hiszen ő, egész pontosan Ő végre az a polgármester széles e hazában, akinek minden döntése hibátlan, sőt 100 százaléknál is tökéletesebb, így ezzel a korszakos városvezetői életművel a háta megett végre van ideje tollba mondani Kubatovnak, hogy hogyan is kéne a Fradit irányítania. Ezért is örülök, hogy Zsolt hosszas keresés után végül a mi politikai családunkat választotta.
Kialakítottál magadról egy képet – főleg a közösségi médiában. A laza és a csak odamondogatásokból élő politikus képét, a magyar Donald Trumpot, akinek az életművéből tényleg már csak egy valóságshow hiányzik. Ezzel szemben közvetlen kollégáid felkészült politikusként emlegetnek. A kettő – Marxszal szólva – kibékíthetetlen ellentétben áll egymással.
Dolgozhattam együtt Torgyán Józseffel, tőle kölcsönzöm az öndefiníciót: ezek szerint sokoldalú tehetség vagyok. Én egyáltalán nem érzem összeférhetetlennek a két dolgot. Nem vagyok egy merev, karót nyelt alak, sem intellektuális értelemben, sem viselkedésben vagy a stílusomat illetően. De csak a munkában, a kemény munkában hiszek.
A karót nyelt pöcs sztereotípiája
A magyar közéletet folyamatosan jellemző és meghatározó kulturális háborúskodás egyik legfontosabb csatatere, hogy kik azok, akik a vélt vagy valós korszerűség szempontjából trendik, fiatalosak, aki képes felvenni a tempót, akik modernek. A nyilvánosság alakítóinak döntő része minden erejével azt a sztereotípiát igyekszik sulykolni, hogy a konzervatív politikusok ab ovo karót nyelt pöcsök, míg velük szemben a valójában nem is létező Együtt nevű politikai gittegylet bármelyik kifutófiúja egy Uj Péterbe ojtott Mark Zuckerberg. Nos ezt a hazugságot próbálom cáfolni.
Arra utalsz, hogy magányos harcosként próbálod pótolni a Fidesz ezen hiányosságát?
Nem feltétlenül. Az online nyilvánosság stílusát magukénak érző emberek politikai ízlése milliószám jobboldali. Nem igaz, hogy aki Szilyt olvas, sőt kedveli, az csak szoclib lehet, és aki konzervatív, az pedig ezt a világot nyilvánvalóan nem is értheti. Mert a fideszesek csak táncházba járnak, pálinkát isznak, székely vicceket mesélnek és az Internetet ördögtől valónak tartják. Ez egy totálisan hamis kép, amit a kegyetlenül toleráns és végtelenül nyitott modern baloldal sajtómunkásai próbálnak kialakítani a mi politikai családunkról. Én sokszor erre válaszul „tolom túl a biciklit”.
A baloldal fejében lévő jobboldal-kép miatt?
A kulturális háborúskodásban az adok-kapok kölcsönös. Nem tudom, de nem is akarom összeszámolni, hogy melyik oldaltól származik több támadás, sértés, de olyan mélységes gyűlölet és előítéletesség, mint amilyen a balliberális táborba a minimális felvételi követelmény, az a jobboldalon egyszerűen nem létezik.
Mondok egy példát: vannak olyan ikonikus alkotók Magyarországon, akiknek a politikai kötődése közismert. Nincs arra példa, hogy a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata táborhoz tartozó politikus vagy átlag szavazó mély meggyőződéssel azt bizonygatná, hogy Esterházy vagy Nádas rossz író, Kulka rossz színész vagy Petri rossz költő. Az viszont mindennapos, hogy Csoóri, Makovecz vagy Vidnyánszky művészi teljesítményét megkérdőjelezik.
Aki belemegy ebbe a szekértáborosított művészet-értékelésbe, az amellett, hogy hülyét csinál magából még be is zárkózik egy szellemi gettóba.
Szabó István esete tökéletes példa erre. Hiába derült ki róla „ez meg az”, senki nem mondja róla a jobboldalon, hogy egy családi nyaralásról készített homevideo jobb mint a Mephisto. Szerintem minimum tucatnyi filmje ott van a „XX. század 300 legjobb és legfontosabb magyar filmjének” listáján, annak ellenére, hogy a személyes életútja finoman fogalmazva is elfogadhatatlan elemeket tartalmaz.
Lássuk be, a kettős mérce alkalmazása sajnos az emberi természet rossz oldalából fakad. Ha a te gyereked szór egy másik szemébe homokot a játszótéren, és a másik gyermek anyukája rászól a fiadra, akkor ezen rettenetesen felháborodsz, míg fordított esetben a világ legtermészetesebb dolgának tekinted, hogy rászólj más rendetlen gyerekére. De ha a kettős mérce alkalmazása a közélet rendezőelvévé válik, az elfogadhatatlan.
Kik azok, akik vállalhatatlan közéleti szerepvállalásuk ellenére korszakos, kiemelkedő alkotók? Volt az ő politikai szerepvállalásukról és alkotói teljesítményekről értelmes nyilvános vita valaha vagy csak baloldali megmondó emberek megkérdőjelezhetetlen kijelentései, minősítései hangzanak el? És így továbbra is az lesz az elfogadott, hogy ha baloldali volt az illető, akkor bármit is csinált a közéletben, a politikában, akkor is nagy művész, tudós volt, és megengedően említésre sem érdemes, amit ezen kívül csinált. Ha pedig jobboldali volt, akkor felejtsük el, bélyegezzük meg a művészi, tudományos életművével együtt?
A netadó “elmehagyott öltete”
Térjünk át az InternetKonra, ami megint egy olyan kezdeményezés volt tőled, ahol a Fidesz egy teljesen elmehagyott ötletéből kellett mégis kihozni valami használhatót, ha már a közélet úgysem fog napirendre térni felette. Ez egy Deutsch Tamás brand?
Kiváló, a témával foglalkozó netes újságírók, remek kutatók, szakértők, piaci szereplők vannak, de nem akartuk csak rájuk bízni, hogy rakjanak össze egy a kérdésekre vonatkozó szakmai javaslatot. Kinyitottuk az ajtót mindenki előtt, akinek volt véleménye, javaslata a kérdésekre és a beérkezett hozzászólások a 60 százaléka valóban érdemi kérdésjavaslat volt.
Azt is eldöntöttük, hogy komoly, érdemi kérdések szerepelnek majd a kérdéssorban. Azt akartuk, hogy akik kimondottan bizalmatlanul viszonyulnak az InternetKonhoz – azt gondolván, biztos arra megy ki a játék, hogy csak visszacsempésszük ügyesen a netadót – azok is kénytelenek legyenek belátni, hogy nincsenek sugalmazó kérdések.
Kiválogattátok azokat a kérdéseket, ahol az alany és az állítmány valamennyire a helyén volt. Nem vettétek túl szélesre? Ha konzultációt hirdetnél a H2O-ról, lehet a végén be kellene tiltani.
Eldöntöttük, hogy érdemi kérdések lesznek, aki kimondottan bizalmatlanul viszonyul hozzánk – mert biztos arra megy ki a játék, hogy csak visszacsempésszük ügyesen a netadót – azok se legyenek kirekesztve. Nincs sugalmazó kérdéssor és valódi innovációt alkalmaztunk. Kinyitottuk az ajtókat mindenki előtt, akinek volt véleménye és a hozzászólások a fele valóban érdemi volt. A maradék az a komment.
Húsz kérdés nem sok? Főleg, hogy az élet (és az UPC) már el is rendezett párat.
Lehet, hogy sok. Ugyanakkor rengeteg fontos téma merült föl az InternetKon előkészítése során, és ez indokolttá tette, hogy végül 20 kérdés szerepeljen a kérdéssorban.
Internetoktatás? Az nem szakmai érdekcsoport megjelenése? Lehessen több éves OKJ-képzéseket tartani megfelelően kerek óradíjért?
Magyarország jövője szempontjából ez az egyik legfontosabb kérdés. Felmérések tanúsága szerint a legkülönbözőbb szolgáltatások kiválasztása során ma már az esetek 40 százalékban mi, megrendelők megnézzük, hogy van-e honlapja a gázszerelőnek, a ruhatisztítónak vagy a könyvelőirodának. Ehhez képest a magyar kis- és középvállalkozásoknak összesen csak a 15 százaléka jelenik meg a neten. Ez egy komoly probléma és nem is érzékeli a kisvállalkozói szféra. Még mindig az ingyenes városi hirdetési magazinokban hirdetnek, miközben a „felhasználók” már az interneten szeretnének információkat elérni a szerelőkről.
És az se mindegy, hogy a kisvállalkozások honlapjai sufnituningban buherált oldalak vagy tetszetősen megcsinált, felhasználóbarát felületek. MKIK szakértői határozottan azt az álláspontot képviselték, hogy nagyon fontos az informatikai képzés, a digitális kompetenciák erősítése. Másoknak a biztonságos internetezés vagy a torrentezés kérdésköre volt fontos.
A biztonságos internetezés kapcsán nem lehetne lendületből betiltani a flash-t?
A kiberbiztonság témája valóban lehetett volna a 21. kérdés. Az internethasználók többsége úgy bánik az eszközeivel, mintha a strandon otthagynák a nyitott retikült. A konzultáció kapcsán a legnagyobb elismerés az volt, amikor a digitális ökoszisztéma legkülönbözőbb rendű és rangú szereplői azt mondták, 15 éve vártak arra, hogy végre fontos ügyként, a legszélesebb nyilvánosság előtt beszéljenek a digitális fejlődés kérdéseiről erről és az InternetKon keretében megvalósul. Tulajdonképpen a netadó elmehagyott ötlete indította útjára ezt a folyamatot, ami ma már egy teljesen más, pozitív végkifejlet felé halad.
A címlapfotót Susánszky Mátyás készítette
Facebook
Twitter
YouTube
RSS