Pesti Srácok

Donáth Anna bejelentette a visszatérését – úgy tűnik, Gyurcsány kihívója is „készül”

Donáth Anna bejelentette a visszatérését – úgy tűnik, Gyurcsány kihívója is „készül”

"Visszatérek a politikába, mert fontos feladatunk van. Újjá kell szerveznünk a választási vereség óta széttöredezett és meggyengült ellenzéket"- írta közösségi oldalán Donáth Anna. A Momentum politikusa közölte, hogy napokon belül megszületik a gyermeke, ezért most minden ideje és energiája a családé. Egyben megüzente, hogy hamarosan visszatér, szavai arra utalnak, hogy komoly ambíciókat dédelget és hatalomátvételre készülhet.

Az utóbbi időben egyre keményebben feszült egymásnak a DK és a Momentum. Egymásnak való beszólongatásból eddig sem volt hiány, Gyurcsány partizános szereplése viszont végképp kiverte a biztosítékot az ifjonc baloldali pártnál. A Momentum elnöke konkrétan adománygyűjtést indított, hogy abból küldjék nyugdíjba végre Gyurcsány Ferencet.

Gyurcsány hetek óta csak készül. Megalakítottak egy árnyékkormányt, ami nyilvánvalóan elsősorban a saját térfelükön fontos üzenet, erőfitogtatás, annak a pontos kijelölése, kinek hol van a helye. Gyurcsány pedig egyértelműen úgy gondolja, hogy mindenkinek ott, ahol ő mondja. A vezető szerep mellett annak kommunikációja is a stratégiája része, hogy ő semmiért nem hibás és korábbi szövetségesekre mutogatva hárít felelősséget.

A Momentum ezt nem tudja és nem is akarja benyelni. Ezért azán egymásnak feszül a két párt. Abban egyetértenek, hogy a jelenlegi ellenzék úgy csapnivaló, ahogy van, de mindegyik párt saját magát tartja alkalmasnak a átrendezésre. Donáth Anna már augusztusban megüzente Gyurcsánynak, hogy ne nagyon készülgessen, mert nincs mire.

PestiSracok facebook image

– írta akkor Donáth Anna. Míg a minap a Partizánban Gyurcsány Ferenc a Momentumot is bírálta és nyomatékosította, azé a vezető szerep, akié a legnagyobb frakció, a Momentumot ez nem hatotta meg. Sőt, nem csak helyet kérnek Gyurcsány mellett az ellenzék vezetésében, hanem világossá tették, hogy a DK felett már eljárt az idő, Gyurcsánynak már visszavonulnia kellene. Ők pedig kizárólagos vezető szerepre tartanak igényt az ellenzék újjászervezésében.

A fiatal párton belül Donáth Anna lehet az, konkrétan kezébe venné az irányítást. Gyakorlatilag erről szól az a pénteki poszt is, amelyet azzal kezd, hogy hamarosan megszületik a gyermeke. Az azt követő időszak teendőiről - és nem az anyai örömökről, hanem a politikai ambíciókról és tennivalókról sokkal többet foglalkozott a bejegyzésében.

– fogalmazott. Azt is hozzáfűzte, hogy szerinte a Momentum az a párt, ahol a legtöbb tisztakezű, őszinte és 21. századi gondolkodású politikus dolgozik Magyarországon.

– jelentette ki Donáth.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?