A lengyel szejm után szerdán a szenátus is jóváhagyta szerdán a 2024. évi költségvetést, de az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) frakciója panaszt nyújt be “a törvényhozási folyamat szabálytalanságai” miatt.
A 100 tagú felsőházban a törvény mellett 62 szenátor szavazott, a PiS 26 szenátora ellenezte a javaslatot, 12-en nem voltak jelen. A törvény szerint az állami bevételek közel 682,4 milliárd zlotyt (60 ezer milliárd forint), a kiadások pedig 866,4 milliárd zlotyt (77,3 ezer milliárd forint) tennének ki idén. A költségvetési hiány nem haladhatná meg a 184 milliárd zlotyt (16,2 ezer milliárd forint).
A PiS frakciója már a szavazás előtt jelezte: nem fogják támogatni a törvényt. A döntést Grzegorz Bierecki és Jacek Wlosowicz szenátorok ismertették szerdai sajtóértekezletükön, és a PiS álláspontját gazdaságpolitikai kifogások mellett azzal is indokolták, hogy a törvényhozási folyamat alatt szabálytalanságok történtek, mert a parlamenti munkálatokhoz
törvényellenesen nem engedtek hozzáférni két képviselőt.
A szenátorok arra utaltak, hogy a büdzsé alsóházi vitáján és a törvényről szóló múlt csütörtöki szavazáson nem volt jelen a PiS akkor börtönben lévő két képviselője, Mariusz Kaminski és Maciej Wasik. A PiS szenátusi frakciója ezért a költségvetési törvény elfogadása ügyében panaszt nyújt be az alkotmánybírósághoz. Kaminskit és Wasikot a bíróság decemberben kétévi szabadságvesztésre ítélte a korrupció elleni hivatal egykori vezetőiként hivatali hatalommal való visszaélés címén. Andrzej Duda elnök ugyanebben az ügyben 2015-ben kegyelemben részesítette őket, de ennek ellenére január 9-én letartóztatták a két politikust, és csak a keddi másodszori államfői kegyelmi aktus nyomán engedték ki őket a börtönből. Közben Szymon Holownia alsóházi elnök megfosztotta őket képviselői mandátumtól, amit viszont a lengyel legfelsőbb bíróság illetékes kamarája érvénytelennek minősített.
A költségvetési törvény most az államfő elé kerül aláírásra, aki nem vétózhatja meg, de aláírása előtt előzetes alkotmányossági normakontrollra küldheti. Andrzej Duda elnök múlt héten jelezte: aláírása előtt megvizsgálja az alkotmány fényében magát a költségvetést, valamint elfogadásának módját is.
Forrás, fotó: MTI
lesi
2024-01-25 at 07:47
laci de menyire igazad van az őszes egy rohadt tetű bűnöző kivétel nincs
Laci
2024-01-25 at 07:15
Matrix, mennyire feltűnő, hogy a baloldalon alkoholista, jellemtelen, erőszakos vezetők vannak. Ezek mind zsarolhatók, működésük a fasizmusra és kommunizmusra, vagy egy katonai puccsra hasonlít. A globalista demokrácia = totális diktatúra, ahol a terrorizmus, a migráció, a Covid, az LMBTQ eszköz, mert a cél szentesít. A fejlett világ sorsa demens, lezüllött, bűnöző gazemberek kezében van. Nagy szarban vagyunk.
lesi
2024-01-24 at 19:33
ezt a túskot de meg tudnám táncoltatni agy kanász ostorral
matrix
2024-01-24 at 19:31
A Toskó eredeti originál soros troger !
Mint a két alkoholista Juncker – a német könyvkereskedö Schulz !
Az utódok Timmermanns=soros privát-zsoldosa) a parazita streber Weber
Macron Rutte és a spanyol Pedro Sánchez Von der ribanc kurova stb
bl
2024-01-24 at 19:25
Az lesz majd a káosz, amikor esetleg kiderül, hogy jogtalanul fosztották meg a képviselőségüktől a két képviselőt.
Orientál
2024-01-24 at 19:19
Tuskék miatt a lengyeleknél úgy dübörög a demokrácia mint hazánkban az mszp-s szdsz-es 2002-től 2010-ig Medgyessyék Gyurcsányék Bajnaiék miatt a gazdaságunk a a demokrácia csakhogy lefelé zuhanva a szakadékba.
Csak mondom
2024-01-24 at 17:57
Szavazni?
Jogállamban?
Az EUban?
Ki hallott már ilyet!?