Pesti Srácok

Német autóba magyar aksit!

Német autóba magyar aksit!

Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom lesz - vagy legalábbis nagyon errefelé haladnak a dolgok. A múlt héten jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági miniszter, hogy a dél-koreai SK Innovation második gyárát fogja felépíteni Komáromban, és folyik a szintén koreai Samsung gödi gyárának bővítése. Továbbá komoly esély van arra, hogy hamarosan a kínaiak is üzemet létesítenek Magyarországon.

Úgy tűnik, hogy Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter kedvenc elfoglaltsága az autógyárak Magyarországra telepítése lett. Már folyik két nagy német beruházás: a kecskeméti Mercedes bővítésén túl a debreceni BMW-üzem építése is hamarosan megkezdődik.

Úgy látszik, hogy ezután az ázsiai gyártókon a sor. Az elektromos gépkocsik egyre nagyobb piaci részesedést szereznek, és minden jel szerint a jövő a villanymeghajtásé.

1500 dolgozóra lesz szükség Komáromban

PestiSracok facebook image

Az SK Innovation-nek van már egy gyára Komáromban, amely már teljes kapacitással termel. A jelenlegi 4,7 gigawattóra termelést 55 gigawattórára bővítik, amihez a tervek szerint újabb 1500 dolgozóra lesz szükség. A cég elsősorban a Volkswagen és a Mercedes beszállítója, és ezzel több százezer elektromos autóhoz elegendő akkumulátor előállítását célozza meg.

A Samsung Gödön már szintén megkezdte a termelést. Ott az egykori plazmatévé-üzem helyén fejlesztik az új gyárukat, bár a helyi lakosság nagyon megosztott az ügyben és sokan félnek a környezetkárosító hatásoktól. Ám ha sikerül megoldani a gondokat, akkor a Samsung mintegy 55 ezer autóhoz elegendő akkumulátort fog gyártani, szintén a német piacra.

A koreaiak több százmilliárd forintos beruházása mellett eltörpül a japán GS Yuasa 9 milliárdos miskolci üzeme, de azért érdemes erre is figyelni. Méghozzá azért, mert ez a cég a világ öt legnagyobb akkumulátorgyártója közül az egyik. Pedzegetik, hogy esetleg hamarosan bővülnének. A japánok terjeszkedését azonban korlátozza az, hogy a németek inkább a koreaiakkal üzletelnek szívesen. A japánok pedig az amerikai piacon erősek. Például a Tesla fő akkumulátor-beszállítója a Panasonic.

Kínaiak is jönnek

Emellett előkészületben van egy kelet-magyarországi kínai gyár, ahol feltehetőleg szintén aksikat állítanának elő. Erről Szijjártó Péter tett említést, és annyit el is árult, hogy egy 110 millió dolláros projektről van szó. Sajnos más egyéb információval nem szolgált a miniszter. Tippünk szerint ez a BYD nevű kínai cég lesz, amely ma már a világ legnagyobb elektromos autógyártója.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.