Pesti Srácok

A kanyarban előzni – A magyar autóipar már teljes erővel termel

null

Senki sem gondolta volna, de mégis megtörtént: úgy tűnik, a magyar autóipar túljutott a válságon. A járműiparág tavaszi leállása után a negyedik negyedévben majdnem minden járműipari vállalat kapacitásának határait megközelítő szinten termel majd az országban – jelentette ki Pintér István, a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) elnöke. Az autóipar a GDP 10 százalékát állítja elő és döntő szerepe van az exportban. Elképzelhető, hogy több magyar cég is nyertese lehet a most elkezdődött globális gazdasági átalakulásnak. Ahogy Matolcsy György jegybankelnök is fogalmazott: "a kanyarban előzhetünk".

Pintér István – aki egyben a győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója – szerint a koronavírus-járvány miatti tavaszi leállást követően gyorsan rendeződtek a sorok, amiben annak is szerepe volt, hogy a vállalatok idén eddig a valós igényeknél kevesebbet termeltek. A MAGE tagvállalatai úgy látják, hogy a termelési szint a negyedik negyedévben összehasonlítható lesz a tavalyi év azonos időszakával.

A MAGE több, mint 60 tagvállalatot számlál, a járműgyártók közül mások mellett az Audi Hungaria Zrt.-t, a Magyar Suzuki Zrt.-t és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t.

PestiSracok facebook image

– mondta. Pintér ehhez még hozzátette: sok vállalat került így olyan pozícióba, hogy nyertese lehet a globális változásoknak, amit óriási lehetőségnek nevezett.

Tele van a rendelési könyv

A globális ellátási láncban egyre inkább azok a vállalatok kapnak szerepet, amelyek a fejlesztések révén hatékonyabban, pontosabban tudnak termelni, nem pedig azok, amelyek olcsó munkaerőt foglalkoztatnak. Magyarország ebből a szempontból jó pozícióban van, hiszen amellett, hogy szakképzett munkaerő áll rendelkezésre, kiváló a gazdasági környezet, és a földrajzi elhelyezkedés is kedvező, hiszen lényegesen közelebb fekszik a járműipari fellegvárakhoz, mint India vagy Kína.

– mondta Pintér István. A Rábára kitérve elmondta, hogy a rendelési könyvük szinte betelt: van olyan szegmens, ahol jobbak a számok, mint januárban voltak. A negyedik negyedévben az országúti haszonjármű üzletág erős pozíciót mutat, és felfelé ívelnek a rendelési számok a mezőgazdasági üzletágban is.

'90-ben Szentgotthárdon kezdődött

Az autóipar Magyarországon százhúsz éves tradícióra tekint vissza; jelenleg hétszáz autóipari vállalat működik az országban, ami Magyarországot az európai járműipar egyik fellegvárává tette. Tavaly ötszázötvenezer gépkocsit és több, mint kétmillió autómotort gyártottak Magyarországon, az ágazat exporthányada pedig kilencven százalék felett van. A szentgotthárdi Opel-gyár volt az első nagy járműipari beruházás Magyarországon, 1990 nyarán alapította az Opel a leányvállalatot. Az Opel tulajdonosa ma már a Peugeot és Citroën márkákkal fémjelzett PSA-csoport. A vállalat az idén év elején indította el egyik legpiacképesebb benzines motorjának gyártását Szentgotthárdon, évi 350 ezer darabos kapacitással.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.