Pesti Srácok

Tállai: a kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei

Tállai: a kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei

A kormány újraindította a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei – mondta Tállai András Mezőkövesden, sajtótájékoztatón, szerdán. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megtámadta a gazdaságot is, és veszélybe sodorta mindazokat az eredményeket, amelyeket 2010 óta elért az ország. Rámutatott: tíz évvel ezelőtt is a nemzeti érdekeket következetesen érvényesítő gazdaságpolitikával tudta kivezetni az országot a válságból a kormány, és most is ezzel győztük le a válságot.

A politikus emlékeztetett arra, hogy 2010 óta hatalmas gazdasági fordulatot hajtott végre a kormány, növekedési pályára állt a magyar gazdaság, és a sikeres válságkezelésnek köszönhetően továbbra is a növekedési pályán áll. Rámutatott: a gazdasági növekedést eddig is a magyar családokra fordították vissza, az elmúlt években csökkentették a munkát terhelő adókat, és folyamatosan bővítették a családi adókedvezményt. Tállai András felidézte, hogy a Fidesz vezette kormány egyik első intézkedése volt a családi adókedvezmény bevezetése, majd az elmúlt években folyamatosan bővült a gyermeket nevelő szülőknek járó adókedvezmények köre, összege. Kiemelte, hogy az idén hagyja az állam az eddigi legnagyobb összeget a családoknál; a Pénzügyminisztérium számításai szerint 2021-ben 380 milliárd forint marad több mint egymillió családnál. Az államtitkár leszögezte: a kormány családtámogató politikáját még a koronavírus-válság sem tudta felülírni.

Az államtitkár szólt a négygyermekes anyák kedvezményéről is. Elmondta: azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van, egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a jövedelmük után. A mintegy 45 ezer nagycsaládos anya évente összességében több mint 20 milliárd forintot spórol. Megerősítette, hogy az adókönnyítések folytatódnak jövőre is: a 25 év alatti fiatalok az átlagkeresetig mentesülnek az szja megfizetése alól, az adómentesség összességében évente 140 milliárd forintot hagy a fiataloknál. Tállai András hangsúlyozta: a járvány kezdete óta a kabinet gazdaságvédelmi és a gazdasági növekedést erősítő intézkedéseket hozott, újraindították a gazdaságot, és ennek a magyar családok lesznek a nyertesei.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A kormány terve az, hogy ha sikerül a gazdasági növekedést 5,5 százalék fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszafizetik az idén befizetett adójukat az átlagbér szintjéig – mondta Tállai András. Hozzátette: ehhez a lakosság véleményét is várják a nemzeti konzultációban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.