Pesti Srácok

Egyre stabilabb a kapcsolat Kína és Oroszország között, Peking nem ítéli el Ukrajna megtámadását sem

Egyre stabilabb a kapcsolat Kína és Oroszország között, Peking nem ítéli el Ukrajna megtámadását sem

Kína kész a továbbiakban is hozzájárulni az ukrajnai helyzet megfelelő rendezéséhez – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán, amikor telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Ukrajnát illetően elmondta: Kína a kezdetektől fogva önállóan alkotott véleményt a kérdésben, figyelembe véve annak történelmi hátterét, és mérlegelve érdemeit. Leszögezte: Kína mindig is a világbéke és globális gazdasági rend stabilitásának előmozdítására törekedett. A kínai elnök szerint minden félnek felelős módon kell lépéseket tennie az ukrajnai válság megfelelő megoldásáért. Peking tartózkodik Oroszország Ukrajna elleni támadásának elítélésétől, és több alkalommal tiltakozott a szankciók alkalmazása ellen. A kínai elnök úgy értékelte, hogy a zűrzavarral és változásokkal teli globális környezetben a kínai-orosz kapcsolatok megőrizték fejlődési lendületüket.

– tette hozzá, megemlítve a teherforgalom előtt a múlt pénteken megnyitott, az oroszországi Blagovescsenszket a kínai Hejhével összekötő közúti híd átadását. Hszi kijelentette: Kína kész előmozdítani az Oroszországgal folytatott pragmatikus együttműködést. A kínai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína a továbbiakban is számíthat az orosz fél támogatására egyebek mellett olyan kulcsfontosságú érdekeket és kérdéseket illetően, mint a szuverenitás és a biztonság, és kész viszonozni a támogatást e területeken. Kína emellett továbbá mélyítené a stratégiai együttműködést, valamint erősítené a kommunikáció összehangolását a többi közt olyan nemzetközi fórumokon, mint az ENSZ, a BRICS-országok és a Sanghaji Együttműködési Szervezet.

PestiSracok facebook image

A közlemény szerint Putyin szintén úgy értékelte, hogy a kínai–orosz pragmatikus együttműködés idén stabilan fejlődött. Oroszország támogatásáról biztosította Hszit a kínai fél által javasolt globális biztonsági kezdeményezést illetően. Putyin emellett tiltakozását fejezte ki minden olyan erő ellen, amely Hszincsiang, Hongkong vagy Tajvan kérdését "ürügyként felhasználva Kína belügyeibe avatkozik". Hozzátette: Oroszország kész erősíteni a multilaterális együttműködéseket Kínával, hogy hozzájárulhasson egy "igazságosabb és méltányosabb nemzetközi rend" kialakításához.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.