Négerek az alagútban

Ezt a kis írást nem fogja felkapni a net, a fészbúk „áldásos” hatásának köszönhetően. Azért nem, mert politikailag nem korrekt. Saját tapasztalatokról szól, arról, hogy mi történhet egy olyan városban, ami egykor egy világbirodalom fővárosa volt, Párizs lesz tehát a téma. Nyíltan rasszista lesz a ballibsik szerint, ugyanakkor sajnos ki kell ábrándítanom őket, csak a tényekről szól majd.

Be kell vallanom: nem szeretem a propagandát, még a pártunk és kormányunkét se, tehát úgy döntöttem: elmegyek Párizsba, megtekintendő, mi a helyzet. S a helyzet elborzasztó. Amit a Fidesz itt nyom – időnként bicebócán, időnként bután, néha kifejezetten irritálón – sajnos mélységesen mélyen igaz. Megnéztem. Lefényképeztem. A nagy francia birodalom székhelye, Párizs mellett van a Saint Denis székesegyház – ahol 40 feletti királyt, uralkodót temettek el, köztük Martell Károlyt, a poitiers-i győzőt, meg sok Lajost, Henriket, satöbbit – gyakorlatilag mementó lett az iszlám tengerben. Körülötte konkrétan egy kis hideg időjárásban látható közel-keleti, mondjuk marokkói piac van.

A muzulmán tenger előretörése nyilvánvaló.

Jártak kedves olvasóim Egyiptomban? Ha igen, talán emlékeznek arra, hogyha épp ki akartak menni valahova, egy kis sétát tenni, szinte megmozdulni se tudtak az árusoktól. Minden sarkon valamilyen vacakot akarnak önre tukmálni sajátos arab nyelvükön, s jól is van ez így. Hiszen otthon vannak.

Csakhogy a Saint Denis székesegyház nem Egyiptomban van.

Mégis ez történik. Ám menjenek el egy kört a számos párizsi metró egyikén erre-arra és azt veszik észre, hogy a négerek vannak többségben. Ez alól két kivétel van: reggel 8-9 között, amikor munkába mennek és 4-és 6 között, amikor munkából jönnek az emberek. Akkor a fehérek.

Az éttermekben a pincérek többsége, a szállodákban a takarítónő, a biztonsági őrök, átvizsgálóemberek négerek. Természetesen nem beszélnek valami jól angolul – ez még nem volna baj, hisz a franciák földjén járunk –, de franciául sem. Egymás között valami makabuku nyelven kommunikálnak telefonon. Ez jelzi, hogy a régebbi bevándorlók óta bejött újabb csapat tagjai.

Nomármost, kövezzetek meg: én ezt nem szeretném.

Nagyon jó a színes Európa, valahol minden francos fotón ezt látom, hogy mennyire kellene lelkesednem mondjuk a berlini néger csaposért, meg a frankfurti török éttermesért, de nekem ez nem kell.

Lehet, hogy fasiszta vagyok? Aligha! A dolog lényege szerint nekem egész egyszerűen az a problémám, hogy nincs erre szükségem ebben a mennyiségben. Semmi bajom sincs azzal, ha egy-két netán három család ifjú titánja aranyos csoki gyerek. De nem áll szándékomban ujjongani azért, ha a metrón, villamoson, buszon fele vagy több mint fele lakosság néger, arab, török.

Egyszerűen azért nem, mert ez itt Európa, és nem Afrika, vagy Ázsia.

Ennek megfelelően, - és annak ellenére, hogy nincsen az egyes emberek ellen előítéletes véleményem – négy alapvető problémám van:

• Minek importáljak máskultúrkörökből ide problémákat? Van nekünk elég, már így is.
• Talán nem elég olcsó a munkaerőnk a nyugatiakhoz képest? De, épp elég olcsó, nem kell, hogy még jobban levigyék a még olcsóbbak.
• Talán nincs elég problémánk a nyugdíjjal, egészségügyi ellátással? De van épp elég, nem kell még több olyan valaki, aki ezt a rendszert terheli.
• Kell nekünk még probléma az oktatással? Még mi magunk se beszéljük elég szépen anyanyelvünket, képzeljük el azt, aki most kezdi, milyen problémát okoz az iskolarendszernek.

Szóval, látván a külföldi helyzetet: aki ezt az óriási kulturális csapdát, évszázadokra kiható genetikai és szociális gordiuszi csomót ide akarja importálni, az bátran szavazzon a futóbolond koalícióra. Meg lesz az eredménye.