Pesti Srácok

Elhunyt Hankiss Ágnes volt EP-képviselő, a továbbélő kommunista hálózat leleplezője (frissítve)

Elhunyt Hankiss Ágnes volt EP-képviselő, a továbbélő kommunista hálózat leleplezője (frissítve)

71 éves korában elhunyt Hankiss Ágnes, a Fidesz volt európai parlamenti képviselője, a PestiSrácok.hu-n is sokat idézett Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet Alapítója, a Hír TV Péntek 8 című legendás műsorának arca, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terrorizmuskutatója, címzetes docense – tudatta kedden fia, Vitézy Dávid a Facebook-oldalán, ahol köszönetet mondott édesanyjának.

Egyelőre nem tudjuk, miként történt a váratlan tragédia, hiszen Hankiss Ágnes aktívan részt vett a tudományos életben. A család rövid közlése szerint otthonában érte a halál. Édesanyja, Köves Erzsébet a Nagy Imre-perben meggyilkolt Losonczy Géza titkárnőjeként került száműzetésbe, akkor hatéves kislányával a romániai Snagovba. Édesapja Erdős Péter újságíró, későbbi popmenedzser volt. Ennek ellenére – habár Erdős egyszerre volt a rezsim támogatottja és ’56-os szerepvállalása miatt megfigyelt, olykor kiszorított ellenfele – Hankiss Ágnes munkásságával rendkívül sokat tett a kommunista múlt feltárásáért, a napjainkig továbbélő kommunista hálózatok leleplezéséért.

Az ő intézetében vált kutatóvá Mező Gábor, a PestiSrácok.hu A hálózat örök című rovatának (és a Pesti TV hasonló nevű műsorának) szerzője, s Hankiss útmutatásával, kutatásainak felhasználásával készült el A Lejáratás és bomlasztás, a Szétszakadt Magyarország és a Levelek a bolondokházából című dokumentumfilmünk, amelyek megtalálhatóak a PS filmklubjában, illetve ITT.

Hankiss Ágnes volt az, akinek köszönhetően (elsőként az 1987-es „ÉK” fedőnevű állambiztonsági művelet leleplezésével) kiderült, hogy az elvtársak miként próbálták egymás ellen ugrasztani a valódi rendszerváltó ellenzéket és miként épültek be a demokratikus Magyarország intézményeibe, hogy kisiklassák, maguk javára fordítsák a rendszerváltozást (amit ők – ezt szintén Hankiss Ágnesnek köszönhetően tudhatjuk – egymás között csak „modellváltásnak” neveztek. Ez adta a mottót a PestiSrácok.hu Modellváltás ’89 című történelmi fesztiváljának is. Hankiss Ágnesnek köszönhető továbbá, hogy már a kétezres években kiderült, Heller Ágnes hogyan kuncsorgott megbocsátásért Kádár Jánosnak, és Gyurcsány Ferenc már diákként és kollégiumi KISZ-vezetőként (is) hogyan próbálta ráuszítani a karhatalmat a formálódó ellenzéki mozgalmakra, elsősorban a fideszes diákokra.

PestiSracok facebook image

A Lejáratás és bomlasztásban itt beszél Hankiss Ágnes az ÉK-műveletről és a „modellváltásról”:

https://youtu.be/-arVr1ErRrs?t=2192

Hankiss Ágnes első férje, Hankiss Elemér után vette fel vezetéknevét. Második férje Vitézy László filmrendező volt, közös gyermekük Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője; ő jelentette be a tragikus hírt a közösségi oldalán.

Egy közös fotóval búcsúzott Hankiss Ágnestől Orbán Viktor. A kormányfő a közösségi oldalára ezt írta ki:

https://www.facebook.com/photo/?fbid=376916853805919&set=a.347694613394810

Az Európai Parlament fideszes képviselői is részvétüket fejezték ki Hankiss Ágnes családjáról és az elhunyt egykori társukról így írtak:

A PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztősége nevében mély együttérzésünket fejezzük ki Hankiss Ágnes családjának, és ígérjük: továbbvisszük azt a tudást és habitust, amivel Hankiss Ágnes a polgári-patrióta Magyarországnak mindvégig példát mutatott.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.