Pesti Srácok

Elítélték Hunvald Györgyöt, de nem kell börtönbe mennie (Frissítve)

Elítélték Hunvald Györgyöt, de nem kell börtönbe mennie (Frissítve)

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több, mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki a Fővárosi Törvényszék Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre. A vádhatóság a perújítási eljárásban – amelyet három éve kezdeményezett – több, mint tíz évvel ezelőtti megbízási, illetve munkaszerződések miatt kérte Hunvald György megbüntetését; ennek adott helyt a törvényszék. Ugyanakkor Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mivel a bíróság beszámította a mintegy három éves, előzetes letartóztatásban töltött időszakot a büntetésbe.

Mint ismert, az ügyészség szerint Hunvald a VII. kerület MSZP-s polgármestereként színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, barátaival, ami után nem történt teljesítés, munkavégzés, és ezzel negyvenötmillió forint kárt okoztak Erzsébetvárosnak. Volt olyan szerződő, aki havi kétszázezer forintot kapott, de az eljárásban nem tudta megmondani, mi volt a dolga. Ezért és más kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények miatt az ügyészség 3 év szabadságvesztést kért, amely másfél év letöltendő börtönbüntetést jelentett volna Hunvaldnak. Ezt úgy változtatta meg a bíróság, hogy az előzetesben töltött idő levonásával 1 év börtönbüntetésre ítélte az ex-polgármestert, és a perköltség megtérítésén felül több, mint 27 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte őt Erzsébetváros javára.

A bíróság indokolásában részletesen taglalta az egyes "tanácsadói szerződések" jogszerűtlenségét, külön kiemelve Czibula Csaba szerződtetését. A bíróság idézte Czibula vallomását, amelyben az egykori önkormányzati képviselő azt mondta: őt Gál György SZDSZ-es politikus "ellenőrzésére" szerződtették, valós önkormányzati tevékenységet nem végzett. A testvérvárosi kapcsolatok intézésére szerződtetett Szkvorcsinszkij Alekszander Petrovics szerződése szintén kirívó visszaélést mutat; a bíróság tudomására jutott információk szerint a "szakértő" semmit sem tudott a kerület partneri viszonyairól. Egyetlen "eredménye" egy levélváltás egy ukrán üdülőhellyel; ez 12 millió forintjába került az erzsébetvárosiaknak.

Bár a bíróság öt vádpontjából négy esetében megállapította a bűnösséget, a rendkívüli időmúlás miatt a törvényileg lehetséges minimális büntetést szabta ki, amelynek értelmében nem kell börtönbe vonulnia, csupán a 27 milliós büntetést köteles megfizetni. Az ügyben az ügyészség súlyosításért, Hunvald enyhítésért fellebbezett.

PestiSracok facebook image

Fotó: Origo

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.