Végeláthatatlan sorban tolakodtak a kamera elé az ellenzéki pártvezetők, illetve fontosemberek, hogy ők is mutatkozzanak, ahogy szokták az egyesült baloldal kampányrendezvényein. A népszavazási aláírásgyűjtő ívek leadásánál megint mindannyian elmondták az unalomig ismételgetett kampányszövegeiket. Az apátiából csak az mozdított ki minket, amikor az egyik idegbajos aktivistájuk – aki rendre keresi-kutatja a jó bunyósokat a jobboldali újságírók között – leverte operatőrünk fejéről a fülhallgatót. Utána Karácsony Gergely magyarázta el nekünk a baloldali hívek létszámát, Komjáthi Imre, az MSZP szegényügyi főelőadója pedig egy százezer forintos télikabátban indokolta meg a Fidesz-frakció és Áder János a Komjáthi által elvárt jóindulatát a baloldali összefogás felé.
Forrás: Pesti TV
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS