Pesti Srácok

Elment a harmadik nővér is (Videó!)

A Madách Színház 1980 januárjában megbuktatta saját Három nővér-előadását. Ennek oka, hogy az 1979-es szilveszteri tévéműsorban a színház három zseniális színésze előadott egy fergeteges Csehov-paródiát (amihez Alfonzóé hasonlítható). Márkus László kitalálta, Körmendi János megírta és Haumann Péterrel – meg a többiekkel – előadták. És mindig kiderül: zseniális művészek csak zseniális művészetet tudnak csinálni – még akkor is, ha látszólag kulisszahasogató ripacsériát lát a néző. Ebből a csapatból most Haumann Péter is távozott.

Áll három női ruhás alak háttal a nézőtérnek, és elkezd fütyülni a szamovár. A jobb oldali megfordul – Haumann Péter néz szembe a nézőkkel –, ráadásul szigorúan megszólal:

Majd folytatódik a feledhetetlen jelenet, merthogy megmutatja magát Márkus László, aztán az utánozhatatlan Körmendi János. Röhögés, vastaps. És ez csak a kezdet.

PestiSracok facebook image

Mindig előkerül egy szamovár, csehovi mondatok, a "régi Baszmannaja utca" – hangsúly az első szótagon – meg egy semmit nem jelentő verssor, aminek a végkifejletben szerepe lesz:

Az előzmény az, hogy 1979 decemberében a Madách Színház bemutatta Csehov Három nővérét. A rendező a teátrum és az akkori színházi szakma egyik guruja, Ádám Ottó volt, a címszerepekben pedig a Madách ifjú hölgysztárjai voltak: Almási Éva, Bencze Ilona és Piros Ildikó. A színlapon ott volt az egyik nővér férjeként Márkus László, és még két másik szereplő a paródiából, Tímár Béla és Gyabronka József.

Ahogy Vajna Tamás Márkus emlékezését idézi:

Márkus ötletéből Körmendi János zseniális stílusérzékkel jelenetet írt. Márkus persze előre lefoglalta Mása szerepét, Körmedi Irina, Olga pedig Haumann Péter lett. De – mint a végeredményből kiderül – nem pusztán arról volt szó, hogy letudnak egy könnyű szilveszteri haknit, hanem komolyan véve a feladatot, egy rakás apró poént, gesztust, mozdulatot találtak ki, hibátlan tempóérzékkel előadva.

Nem kellett volna – a tréfa túl jól sikerült. Márkus László így emlékezett vissza a végkifejletre:

Videó, fotók: MTVA (képernyőkép)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.