Pesti Srácok

Ábrahám Róbert rendkívüli sajtótájékoztatója – Visszanézhető

Ábrahám Róbert a mai nap folyamán rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. Elárulta, Osváth Zsolt és társainak szintjére jutott a Lakatos-ügy, és két, egy pártokból és egy szakemberekből álló munkacsoport felállítása lenne a terv.

Újabb szintet ért a Lakatos Márk-botrány – közölte a Facebook-oldalán közzétett élő videójában Ábrahám Róbert, az ügy kirobbantója. Leszögezte, hogy az újabb szint újabb szereplőket takar, Osváth Zsolt és társairól van szó, akik igyekezték menteni az irhájukat. „Három hét után eljutottunk a recskashow-ig” – jegyezte meg Ábrahám Róbert.

Az egyikben minden politikai párt delegáltját szívesen várják, a másikban viszont kizárólag civilekből és szakemberekből áll. Ezek párhuzamosan, olykor egymással együttműködve mennének. Ábráhám Róbert bejelentette, egyedül ő felel az üggyel kapcsolatban, így az összes, a botránnyal kapcsolatos támadást is magára vállalja. Füssy Angéla, a Magyar Jelen újságírója közzétett egy videófelvételt, amely egy más térben és időben elkövetett abúzust mutat be, és amely összefügg Lakatos Márkkal. Magyar Péter ebben rogánozik, miközben az érintett család Tisza-szavazó.

A Lakatos-botrányt rejtélyes halálesetek, drogtúladagolások, melegorgiák is bonyolítják, amelyet a vlogger kegyeleti okokból ugyan nem hoz a nyilvánosság elé, de megnevezte az RTL Klub egyik vezetőjét. Ábrahám Róbert a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, annak ellenére árulta el az ügy állítólagos szereplőjét, hogy ezzel kapcsolatban már több figyelmeztetést is kapott a következményekről.

PestiSracok facebook image

Arról is beszélt, hogy aggályai vannak a IX. kerületi rendőrség munkájával kapcsolatban, már nem csak egyszerű mulasztásokról, hanem szándékos mulasztásokról van szó. Ugyanis Osváth Zsolt elárulta, még csak tanúként sem hallgatta ki a rendőrség. Ugyanakkor nem kívánja megingatni a magyar rendőrségbe vetett bizalmat sem. Üzent azoknak is, akik a pedofilhálózat részei, de neveik nem kerültek nyilvánosságra:

„Olyan közegben nőttem fel, ahol folyamatosan támadásoknak voltam kitéve, ezért készen állok a háborúra” – üzent a vlogger, majd hozzátette: ez a rendszer, a bürokrácia elsősorban az áldozatokat hozza visszás helyzetbe. Azt is jelezte, nem Rogán Antal vagy politikusok állnak mögötte, hanem olyasvalaki,

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.