
Mint portálunk is beszámolt róla, halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken. A BRFK közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy szerelőkocsi elsodort egy alagútban tartózkodó munkást. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A munkahelyi balesetben más is megsérült. A Blikk információi szerint akár emberi mulasztás is okozhatta a balesetet.
Egy neve elhallgatását kérő alkalmazott a lapnak arról beszélt,: egy hete még ott dolgozott csőszerelőként, a szerencsétlenül járt villanyszerelőt is jól ismerte.
Az egyik ott maradt kolléga tájékoztatása szerint nem az előírásoknak megfelelően rögzítették a szerelőkocsikat, ezért szabadulhattak el a Nagyvárad térnél. Ez a mozdonyvezetőnek és az ott lévő munkásoknak lett volna a feladata. Egyébként ezeknek a kocsiknak nincs teteje, olyan, mint egy plató, amin szerszámok vannak. Az egyik ott dolgozó elmondása szerint 80-100 kilométeres sebességre is felgyorsulhattak, így Szabolcsnak esélye sem volt a túlélésre
– magyarázta a neve elhallgatását kérő alkalmazott. Az első hírek még arról szóltak, hogy egy teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában, de a BKV Zrt. tájékoztatása szerint kettő járműről van szó. Egyébként két másik személy is megsérült, de ők még aznap elhagyhatták a kórházat. Biztos forrásból kiderült: a férfi kollégái azért maradhattak életben, mert az alagút oldalán lévő létrán álltak. Éppen a középen álló férfi utasításait követték, amikor a száguldó szerelvény megérkezett. A férfi munkatársai a lábukat ütötték meg, neki azonban esélye sem volt a túlélésre.
Egy dízelmozdony állt meg a Nagyvárad tér előtt az alagútban, amiről lekapcsolták a két teherkocsit, amik külön irányíthatatlanok. Érdekesség, hogy azon a területen éppen egy nagyon erős lejtő kezdődik a pályán a Deák tér felé. A leakasztott kocsik legurultak és nekicsapódtak a szerelőknek
– mondta a Blikknek Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. Hozzátette: a járművek súlyától függően valóban lehetségesnek tartja az akár nyolcvan kilométeres sebességet is. A lap úgy tudja, az elszabadult kocsikon is tartózkodtak emberek, de a teherkocsi a platóról már nem fékezhető. A közlekedési vállalat leszögezte: a baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak a saját eszközeikkel. A rendőrség vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
khm
2021-08-04 at 11:28
Illetve nem kapcsolta be a kéziféket.
khm
2021-08-04 at 11:27
Királytigris.
A cikkben szerepel,hogy teherkocsi.
Amúgy rendkívül sajnálom az áldozatot,és nem irigylem azt a munkást,aki nem rakta a kerék alá azt az éket,a féksarut.
Reszelő Aladár
2021-08-04 at 10:11
Vészfék és duda, ennyi hiányzott és a szerelő ma is velünk lenne. Nyugodjon békében.
Judit
2021-08-04 at 09:49
A Magyar társadalom elvárása hogy minden ilyen és ehhez hasonló szörnyű
tragédiákat centiről-centire vizsgáljanak ki.!!! És természetesen a felelősöket
méltó képpen megbüntetni.!!!
Királytigris
2021-08-04 at 09:45
“Az elszabadult kocsikon is tartózkodtak emberek, de a teherkocsi a platóról már nem fékezhető.”
Aztán miért nem fékezhető?
Miért nincs rajta vészfék????????
Hogy lehet embereket szállítani egy olyan kocsin, amin nincs vészfék, ráadásul mindez egy lejtős pályán??????
TS
2021-08-04 at 09:14
Harácsony városa.