Tüntetés kezdődött vasárnap délután az erőszakos rendőri fellépés ellen a budai Várban, a Magyar Anyák Akciócsoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Nőkért Egyesület és a Tanítanék Mozgalom szervezésében. A rendezvényen Dobrev Klára is részt vett, Gyurcsánynét ugyanis felháborította a „rendőri erőszak”, amivel a Karmelita előtt fékezték meg az agresszív tüntetőket.
Néhány száz fehér ruhába öltözött nő vonult a budai Várban. A Facebookon meghirdetett esemény felhívásában azt írták: „Mélységesen felháborít minket, hogy a gyerekeinket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom, azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen”. A rendezvényen Törley Katalin, a Kölcsey gimnáziumból elbocsátott egyik pedagógus mondott beszédet. Dobrev Klára is részt vett a demonstráción, közösségi oldalán azt írta:
Dühös vagyok és elszánt. Ezért mentem ki ma a civilek anyák napi tüntetésre a Karmelitához. Megvédjük a gyerekeinket!
Gyurcsányné arról azonban nem beszélt, hogy a 2006-os rendőrterrort követően egyáltalán nem volt felháborodva azon, hogy a békés megemlékezőket lovas rendőrökkel, gumilövedékkel, vízágyúval oszlatták fel férje miniszterelnöksége idején…
A demonstráción Hatlaczki Balázs kollégánk fotóiból készítettünk összeállítást, a rendezvényről készült videót pedig hétfőn láthatják a PestiSrácok.hu oldalán.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
AB
2023-05-08 at 12:08
Hiányolom a vezeklökorbácsot a kezükböl.
heman
2023-05-08 at 12:07
Talán ultimátumot kaptak “valahonnan”, hogy”,hogy nincs tünti nincs pénz?
Uncle Ment
2023-05-08 at 12:02
Már az Anyák Napját is bemocskolják?
Erre csak frusztrált nők képesek.
vidar
2023-05-08 at 12:01
A vezető képen Szalay Kriszta művésznő látható. Biztosan nagy művésznő, ha már egyszer libsi. Sokan szerethetik, és tartják nagyra. Ja, nem is. Csak a társai. Vagy mijei vannak neki.
Schenkhyalfonz
2023-05-08 at 11:56
Az “érett” hölgy a játék(?)babával vajon mit ordított?
Királytigris
2023-05-08 at 11:05
Ezek a fizetett provokátorok, ha egyáltalán anyák, akkor miért engedték ki a kiskorú gyerekeiket rendet bontani? A szülő személyesen fellelős a neveletlen gyerekei cselekdeteiért!
kanigunda
2023-05-08 at 10:48
Ki ez a sok, mindenben harcedzett öregedő rihonya? A 2/3-uk csata veresre pingált
frizuval? A család esze kiengedte őket a levegőre?
Locksmith
2023-05-08 at 08:54
Az első képen lévő eltorzult ábrázatú vicsorgó nősténynél még a rászíjazott műbaba sincs biztonságban. Bármikor leharaphatja a fejét. Ennek, ha ráírnák a homlokára, hogy CUKOR, a gyerekek rászoknának a SÓ-ra. Ha ilyen anyám volna számon kérném apámat, hogy annak idején miért nem verte ki inkább egy fa tövében. Aztán a nap kiköltött volna, és minden reggel napkeltekor ünnepelném az anyák(m)napját.
UFF
khm
2023-05-08 at 07:27
„Mélységesen felháborít minket, hogy a gyerekeinket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom, azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen”.
Ne háborogjál luvnya!
Csupán a törvényt tartatták be a kiskancsókkal. Tudom a magadfajtáknak ez teljességgel érthetetlen.
Judit
2023-05-08 at 07:07
“o5-07 at 23:12 Ilona ” hozzászóló írását a Fidelitás figyelmébe ajánlom.!!!
MSNPontCom
2023-05-08 at 06:57
…ez a sok szakadt lotyó….
Babóca
2023-05-08 at 06:34
Nem vagyok biztos abban, hogy a hófehérkék anyák voltak. Az viszont biztos, hogy voltak köztük leszbikusok.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-08 at 06:09
Sok ocsmány fej, de van az az etilpárlat ami feledteti, vakká tesz! ?
Kongur Bandi
2023-05-08 at 04:30
“Az Antikrisztus nyilván “szélhámos” lesz, mivel uralma a “Nagy Paródia” legteljesebb formájaként fog megnyilatkozni, vagyis mindannak “sátáni” utánzataként és karikatúrájaként, ami valóban hagyományos (tradicionális) és szellemi (spirituális)”. – Guénon: “A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás”.
Senki Kornél
2023-05-08 at 04:23
A szivárvány-globalista pacifista vérgőzös háborús uszítók “virágokat a puskákba” tüntetése. Ilyen egy színes forradalom. Szigorúan csak a médiának játsszák az agyukat. Köpödelem.
csakafidesz
2023-05-08 at 02:37
Tizenegy 2023-05-07 at 22:33
Vajon mit keres az INDESIT márkajel az összes tüntetésen ??
——————————————————————————-
Ez nagyon sok helyen a kikapcsológombot jelöli. Az INDESIT logó elég hülyére sikerült. Ha az i-n lévő pontot összekötjük a vonallal, akkor a kikapcsolás jele.
csakafidesz
2023-05-08 at 02:27
Tisztázzuk! Az erőszakot a kordonbontók alkalmazták.A rendőrségnek pedig kötelessége a védett épületeket: Miniszterelnökség, Köztársasági Elnök hivatala megvédeni a támadástól.
Ellenben 2006-ban a hazafelé tartó embereket a nyílt utcán megtámadták a rendőrnek öltözött verőlegények. Ezek az emberek semmiféle kordonnak nem estek neki, csak az utcán sétáltak hazafelé.
opettaja
2023-05-08 at 02:14
Háát… Valahogy kiesett az emlékezetemből ez a szalagcím:
Ma Gyurcsányné meglátogatta férjét a Váci Fegyház és Börtönben
Sün Balázs
2023-05-08 at 01:44
Ezek a fehérbe öltözött, most tüntető anyák legalább az anyák napját a gyerekeikkel tölthették volna, és szépen elmagyarázhatták volna a csemetéiknek, hogy lehet tüntetni, ocsmányságokat ordibálni, de az építési területet biztonsági okból lehatároló kerítés garázda elbontása, a lekerített építési területre bemenni, az állványzatra felmászni, a rendőröknek nem szót fogadni, azokkal dulakodni az bűncselekmény.
Vagy a kedves anyukák bűn elkövetésére biztatják a gyerekeiket? Persze ezt a kedves tanáraik is elmagyarázhatták volna a diákjainak.
De nem, ők a bűnt pártolják.
Aztán meg a tanárok majd csodálkoznak, hogy a diákok nem tisztelik őket, sőt egyre erőszakosabban lépnek fel ellenük. De őszintén remélem, hogy iskolai lövöldözésre talán nálunk kerül sor!
Ilona
2023-05-07 at 23:31
Javítva 023-05-07-23:12-i hozzászólásomból az alábbi mondat:
Dobrev most a pedagógusok körüli, kormány által kezelhető gondokat akarja aljas módon meglovagolni, uszít, lázít azt hiszi máris miniszterelnök lesz, de hol van még 2026?
Theo
2023-05-07 at 23:20
Most próbálják meg tisztára mosni, relativizalni az Apró klán 2006-os vérengzéset.
Döbbenten láttam tegnap a Jeszenszky műsorban hogy még Ungár Péter is asszisztál ehhez, –legalább szóban.
A mai fehér ruhasok vagy naivak, vagy gazemberek, vagy ostobák (vagy ez mind), ezt sose tudom eldönteni.
Dobrev persze nem kérdés, “vadold az ellenfeledet azzal, amit te kovettel el”. Undorodom ezektől, és az undorító jellemuktől. Ezer módjuk lett volna valami jót is tenni ezzel az országgal, de csak ártani tudnak.
Ilona
2023-05-07 at 23:12
Gyurcsány feleségének úgy látszik rossz a memóriája, mert elfelejtette, vagy elhazudja, hogy a férje hitvány, gyalázatos kormányzása idején történt valójában az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése és nem most. Most pedig nincs szégyen érzet benne semmi, mert azt hiszi ezt elfelejtették az emberek? Gyurcsány idején egyik napról a másikra 16 000 pedagógussal kevesebb lett? Ez nem kivéreztetés volt?Ez volt az igazi kivéreztetés.
16 000 pedagógust elbocsájtottak, munkanélkülivé tettek Gyurcsányék, bölcsődék, óvodák, százait zárták be, és vonták össze.Erről miért nem beszél Dobrev?
Erről is ordítva, vicsorogva dumálni kellene a fehér ruhás asszonynak, sőt őrjöngeni kellett volna, amikor ez történt a férje kormányzása idején, mint most teszi, és nem hallgatni erről sunyi módon, hogy hihető is legyen őrjöngése napjainkban.
Így, nagyon kilóg a lóláb. Úgy tűnik a megnyilvánulásait látva, hogy mintha egyre erősebben hatalmába kerítené a hatalom iránti beteges hiú vágy.
Dobrevet nem érdekli a pedagógusok sorsa, ha érdekelte volna, férjét lebeszéli a 16 000 pedagógus elbocsájtásától, nem tette. Ezt látni kell a tüntető hőbörgőknek is és elgondolkozni, a PDSZ-nek is.
Most a pedagógupok körüli kormány által kezelhető gondokat akarja aljas módon meglovagolni, uszít, lázít azt hiszi máris miniszterelnök lesz, de hol van még 2026? A választáson pedig a győztes párt ad miniszterelnököt nem a bukott.
Ordibálását, vergődését az nem teszi jogossá, sem elfogadhatóvá, sem hitelessé az, hogy mindezt azért teszi mert ő akarna tolvaj módon a miniszterelnöki székbe ülni az ellenzéki pártok hatalmas veresége ellenére.
Lassan talán belebetegszik a betegessé váló mániájába, hogy ő szeretne miniszterelnök lenni. Legyen türelmes, és ne feledje, legközelebbi választás csak 2026-ban lesz, addig még jelöltként sem indulhat.
Egyébként a pl. FIDELITAS is megrázhatná magát, emlékeztetni kellene arra az embereket, akár tv műsorokban, vagy plakátokon, a 16 000 pedagógus munkanélkülivé tétele, iskolák bezárása volt az, amely az oktatás igazi kivéreztetése volt. Most senkit sem bocsájtanak el, ezen elgondolkoztak a tüntetéseken hőbörgők?
Akkor miért nem tüntetett senki, hiszen Gyurcsány 16 000 pedagógus megélhetését tette kockára, tönkre. Aljasul hallgattak, még a pedagógus szakszervezetek is, most viszont hőbörögnek, pedig a mostani kormány szándéka a pedagógus bérek növelése és nem a pedagógusok elbocsájtása.Szóljanak a tüntetők Dobrevnek fejezze be brüsszeli ámokfutását, hogy béremelést kaphassanak minél hamarabb.
Gyurcsány lépését miért fogadták bágyadt beletörődéssel, az súlyos tett volt, mégis némák maradtak, talán féltek a gyurcsányi diktatúrától?
Talán remegtek a félelemtől, hogy közéjük lövet Gyurcsány? Ezért hagyta a PDSZ is, figyelmen kívül az elbocsájtott 16 000 pedagógus érdekét?
Éppen ezért illene, Dobrevnek is több önuralmat erőltetni magára, és önvizsgálatot tartani. Gyurcsány kormányzásakor, jónak tartotta a 16 000 pedagógus elbocsájtását, iskolák megszüntetését?
Ha nem akkor miért nem tüntetett? Most nincs elbocsájtás a pedagógusok léte nincs veszélyben kapnak fizetést, de az akkori 16 000 pedagógussal miért nem foglalkozott a most egyre másra tüntető PDSZ is? Szégyelljék magukat!
Hozzászóló:Ilona, a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Lel
2023-05-07 at 23:03
unatkoznak a bafatlan hókefélkék…
apro_marosan_petergabor
2023-05-07 at 22:56
Hol dolgozákki ezeket a kitűnő, tömegakciókat akciókat?
– Rózsadombon, az Apró-Gyurcsány villában?
– Kievben?
– A Soros birtokon, New York államban?
Győző
2023-05-07 at 22:52
Tizenegy 2023-05-07 at 22:33!
Na, vajon, mit?!
Biztos érdekük, hogy tönkrebszák az országot, és nem hogy mosógépre nem telne, mint Gyurcsány/Bajnai alatt, de kőkeményen kihalna a fél ország.
Most már 25 dkg kukorica dara is 1000,-Ft az EU / USA jóvltából. Már az sem lenne.
Győző
2023-05-07 at 22:38
VISSZA KELL SZEREZNÜNK A FŐVÁROST!
AKI OLYAN CIKKEKET ÍR, HOGY HAGYJUK, ÚGYIS RÁJUK SZAVAZNAK, AZT TAKARÍTSÁTOK KI, MERT OLYAN ÁGENS, MINT AKIK 2019-BEN ELSZABOTÁLTÁK A JOBBOLDAL KAMPÁNYÁT!
Tizenegy
2023-05-07 at 22:33
Vajon mit keres az INDESIT márkajel az összes tüntetésen ???
Pados Enikő
2023-05-07 at 22:22
Ezeknek a fehérbe öltözött nőszemélyeknek nincsen gyermekük és /vagy Édesanyjuk, akikkel szeretetben, békességben és örömmel együtt tölthetnének egy kis időt? Én ezt tettem gyermekeimmel, unokáimmal és nagyon szép napunk volt. Ugyan semmi üvöltözés, káromkodás, ……
Gábor lovag
2023-05-07 at 22:19
Egy normális anya, nagymama a családjával tölti az anyáknapját, nem mindenfelé orditozó sárkánnyal és Karácson féle gerinctelen féreggel … a zsák megtalálja a foltját mint ezek a kiterelt libsi némberek és a DK-s szörnyella.
Pokolfajzatok, hagyjátok békén a Hazánkat !!!
Végső Anna
2023-05-07 at 22:11
“Pálmimi85” írásával csak egyetérteni lehet. Úgy gondolom, hogy most sok nő szégyenkezik az ott “tüntetők” helyett.
sanyó
2023-05-07 at 22:07
Még a 2006-os rendőrterrort levezénylő Gergényinek a felesége hiányzott onnan.
Ja, és még jó, hogy Dobrev Gyurcsányt nem vitte magával, mert az már tényleg a pofátlanság ne továbbja lett volna.
Ábel
2023-05-07 at 22:06
Gyurcsányné mindennek a legalja. Erkölcsi nulla, hazudik, mint a vízfolyás, és olyan vatag bőr van azon a rusnya, rikácsoló kéoen, hogy egy rinocerosz megirigyelné.Meltó párja a férjenek, aki az erkölcsi hullaság mintapéldánya. Meddig kell még ezeket a szörnyeket látni es hallani? Ép erkölcsi érzékű emberek már rég eltűntek volna balfenéken, ha annyi kárt okoztak volna az országnak, mint ők.
Judit
2023-05-07 at 21:49
Kivonultak a riherongy-szuka-soros-sátáni-böszmék-böszméi a DögKeselyű=DK=dobrevakarival az élükön hogy a fattyaiknak így mutassanak példát hogy így kell szabadnak lenni.!!! Na és ami fos kiömlött a csizmatalp pofájukból, az volt ám a hab a tortán.!!! Ki nem szarja le ezt a bandát.!!!
PG
2023-05-07 at 21:47
Javítok: 2006-ban.
PG
2023-05-07 at 21:46
Na ez már az alja. Mindenképpen provokálni akarnak a Gyurcsányék. Óbégatnak minden hülyeséget és hőzöngenek ok nélkül. Ha esetleg a Viktor vezényelne ellenük lovasrohamot, mint tette 2066-ban a férje, akkor mit szólnának?
Persze aki így viselkedik azt nem szabad a gyerekek közé engedni, sőt, ha esetleg tanár, akkor azonnal ki kell rúgni. Ilyen pofátlanul hazudni, mint ezek teszik, nemcsak hogy tanárokhoz nem méltó, de még a régi józsefvárosi kocsisok is különbek voltak náluk.
Egy csürhe!
Tehetős Totó
2023-05-07 at 21:29
Nagyon helyes, fehérkommunista asszonyok!
Ne hagyjátok, hogy a fejetekre szarjon Orbán!
Inkább tátsátok ki a szátok!
Zoa
2023-05-07 at 21:17
Ennyi komcsi-lipsi szervezkedés van?
Orientál
2023-05-07 at 21:14
Bezzeg amikor ez a dk-s Dobrev az alkoholista Gyurcsány Ferenc férjével és a balliberális mszp-s szdsz-es elvtársaikkal együtt 4 év alatt 2006-ra már szétlopták államcsődbe az országot és ezek ellen emberek tüntettek és az általuk felheccelt rendőröket azonosítószámok nélkül vetették be a tüntetők ellen ,viperával verettek embereket szemeket lövettek ki ezek a kommunista fasiszta balliberális Gyurcsányék.
ibolya
2023-05-07 at 21:12
Akkor most miért volt a tuncike a tanárok ért a diákokért vagy csak nem akartak otthon a család körében vasárnap délután Anyák napi tortazast rendezni ezek a kretén tehenek.A komlói nyomi lány is ott volt látom,hogy nem gyullad meg rajta a fehér rongy!
Feketemacska
2023-05-07 at 21:03
Ezek még az “anya imitátorok” szintjét sem érik el ! Úgy látszik anyák napján még a kölykeik sem találják ünneplésre és köszöntésre méltóaknak, tehát nincsenek elismerve, mint anyák. Miért nem a saját jó édesanyjukkal foglalkoznak ??? Van olyan egyáltalán nekik ???
TalEle
2023-05-07 at 20:52
Az „oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése” a sorosista f@szopók olvasatában azt jelenti, hogy a Kormány nem engedi Soros álciviljeinek, hogy maszturbálásra tanítsák a kisiskolásokat Magyarországon!…
Nahát
2023-05-07 at 20:52
Dobrev! Előbb élő pajzsot csináltok a “gyerekeitekből”, azután megvéditek őket? Terhes anyát, csecsemőt nem toltatok az első sorba? Szégyentelek!
Annonim
2023-05-07 at 20:50
Ha majd a 2/3 ad kivonul az utcára,tűntetni a 2006 os erőszakos rendőri intézkedések ellen ,akkor fogsz nagyot nézni,a szemkilövetőt felelőségre vonni. De te félőrült nőszemély, miert vagy az utcán. Azért,mert kordont bontottatok,a rendőrökkel verekedtetek,a jobbos sajtót majdnem megvertétek. Csinàlod a cirkuszt,a palávert. Ez lázítás,te árnyékszéki senki.
Vizi János
2023-05-07 at 20:49
Ne essünk abba a hibába, hogy hülyének nézzük őket. Nagyon is tudatosak. Minden az ALINSKY féle forgatókönyv szerint megy. De megmozdulásuk Úgy aránylik az ukrán Majdanhoz, mint egyhetes vakmacskakölyök a hímoroszlánhoz.
Ezek ugyanazoknak az unokái, akik a frontról hazatérő katonákat fogadták 1919-ben, puskáikba őszirózsát tűztek. Aki nem hagyta, azt leköpték. Felheccelt bárisnyák a körúton belülről.
Vica
2023-05-07 at 20:49
A pofátlanságuk határtalan! Az elqxtukban egyértelmű, hogy a szemkilövetés az ő ötlete volt!! MOST MEG IDEMERI TOLNI A FOFÁJÁT! A NEM MEGENGEDETT DEMONSTRÁCIÓT SZIGORÚBBAN IS LEHET BÜNTETNI, ŐK MEGTENNÉK! Szégyellje magát! Remélem az emberek többsége tudja ki ez a mocsok!
TalEle
2023-05-07 at 20:45
A soroista f@szopók pofátlanságának nincs határa! Gyurcsány-Dobrev féle oligarcha/maffia – lásd: a Czeglédy-ügy tanú megfélelmlítést célzó, „B” kategóriás hollywood-i maffia filmre hajazó plakát kampányát – „bábkormány” minden eszközzel igyekszik az országot háborúba rángatni!
Pálmimi85
2023-05-07 at 20:44
Szerény véleményem szerint a képeken látható anyák(?!) nem sok tiszteletet érdemelnek, de mint nők se sokat! Hol a méltóság, a szeretet, az empátia, és sajnos a gondolkodás tehetsége? Ezeknél a nőstényeknél egyiket se látom! Sajnálom az anyákat, hogy ilyen képviselőket kénytelene eltűrni… A dicsőséges vagy inkább dicstelen francia forradalom óta nagy utat tett meg az emberiség az értelem lejtős spirálján, sajnos határozottan lefelé…És ebben, nőtársaim, mi vezetünk a hímek előtt.
Zakar Zoltán
2023-05-07 at 20:44
Paszta
Tudományos libsizmus
2023-05-07 at 20:42
Az az ordítozó boszorkány ott csak nem tanár?
Neandermüller Péter
2023-05-07 at 20:37
Összefújta a szél a degenerált korcsokat.
Nem túl nagy számban.