Európa vezetői és a konzervativizmus gyűlölői az 1968-as balliberális lázongók – Konferencia a diáklázadásokról

1968-as lázongások vagy prágai tavasz? Sokan összekötik a kettőt, holott előbbi nem volt más, mint nyugat-európai anarchista mozgalmak erőszakos támadása a polgári társadalmak addigi konzervatív rendszere ellen, míg Keleten a csehek függetlenségi harcát, a kommunista diktatúra elleni lázadást jelképezték a ’60-as évek végei lázadások. Többek közt ez hangzott el kedden a Kommunizmus Bűnei Alapítvány, a Nemzeti Emlékezet Bizottság és a Konrad Adenauer Stiftung közös tudományos konferenciáján, ahol elismert kutatók világítottak rá, mit is jelképez mai szemmel 1968, valamint ezek káros hatása hogyan vetül rá a mai Európára.

A konferenciát szervező alapítványok képviselői mind egyetértettek abban, hogy az 1968-as párizsi diáklázadások megindulásának oka a túlzott jólét volt, a Nyugat-Európára akkor is jellemző kényelem és amerikanizáció. Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány elnöke elmondta, érdekes ellentmondást mutat, hogy a Párizst leverő lázongó fiatalok zöme a polgári jólét gyermekei közül került ki.

Ezek a világmegváltó “diákok” a jól ismert baloldali, liberális, marxista, anarchista, vagy maoista, esetleg trockista elképzelések megvalósítását tűzték zászlajaikra, és ezt később rablások és gyilkosságok segítségével kívánták a társadalmon keresztülvinni

– mondta Eötvös a bevezetőben. Frank Spegler, a Konrad-Adenauer-Stiftung (KAS) magyarországi képviseletének vezetője arról beszélt, a mozgalomban akkor résztvevők a mai napig is ügydöntő szerepet töltenek be a közéletben, és senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy mind, egytől-egyig a konzervatív gondolkodók ellen vannak. Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára szerint pedig döntően két gondolkodás csapott akkor össze: az egyik egy liberálisabb, sok esetben “nihilistább”. A másik pedig egy keresztény, konzervatív, nemzeti hozzáállás. Mindezzel utalt arra, hogy ma is hasonló küzdelmek folynak, s példaként említette a bevándorlás kérdésében szembeállított két eszmeiséget: a kereszténydemokrata közösségi társadalomét és a liberális nyílt társadalomét.

Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese előadásában elmondta, 1968 mára szimbólummá vált. Egyfelől a baloldalon egy újfajta szabadság, világlátás, életérzés origója lett, másfelől mindez a hagyományos európai értékek elleni támadással is együtt járt. Kelet-Közép-Európában 1968 a prágai tavaszt, annak leverését jelentette, és azt, hogy a szocializmusnak még “emberarcot sem lehet adni”. Kifejtette, Nyugaton 1968 éppen azokra a Kínában gyorsan megbukó törekvésekre épült, amelyek lényegében a pusztítást istenítették.

A gyűlölet felmenőik, tanáraik, elöljáróik, vezetőik és általában minden tekintély ellen irányult. Ezek a diákok az államaikat imperialistának, élősködőnek, bűnösnek látták. Nem akarták a nyugati világot megjavítani, hanem el akarták pusztítani

– mondta.

Dr. Michael Borchard előadásában leginkább 1968-cal kapcsolatos mítoszokat kívánt eloszlatni:

Nem ők voltak a társadalom liberalizálói. Nem ők vitték előre a nők emancipációját. Nem az ő hatásukra reformálták meg a közoktatást. Nem folytattak emberjogi központú politikát, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Valóban sok nóvum indult meg akkoriban, de egyik sem a 68-asok miatt.”

– ismertette a kutató.

Mező Gábor, a PestiSrácok.hu A Hálózat című rovatának szerzője, valamint a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet kutatója a Budapesti maoistákról tartott előadást, amelyben a főszerepet az ELTE jogi karának egykori hallgatói kapták. Demszky Gábor és társainak neve röppent fel először a hosszú felsorolásban, akik 1972-ben vörös kokárdával emlékeztek a Tanácsköztársaságra. Szóba került Majtényi László, aki a MAHART jogtanácsosává vált, Kéri László KISZ titkár, Magyar György, Biszku Béla egykori védőügyvédje, vagy éppenséggel a csak “Mao Laciként” elhíresült szélsőséges maoista nézeteket valló Demszky Gábor cinkosa is.

Az 1972-es, a Kádár-rendszert balról támadó szervezkedés következménye közel sem volt annyira súlyos, mint ami kijárt volna akkoriban az illegális mozgalmároknak. Demszky Gábor és társai ugyanis magas rangú káderek gyerekei voltak, felmenőik segítettek az ügy elsimításában. A bolsevik erődemonstráció célja főleg az 56-osok és velük szimpatizálók megfélemlítése volt. “Mao Laciék” az általuk terjesztett több mint tízoldalas pamfletben többek között ezt vetették papírra:

Vessük el a félelemet! Ne féljünk a felfordulástól! Mao elnök gyakran mondotta, hogy a forradalom sohasem lehet kifinomult, gyengéd, mérsékelt, kedves, udvarias, tartózkodó és nagyvonalú.”

Még ízlésesebbé teszi a hazai maoizmus történetét, hogy  olyan hallgatók fújták be Demszkyék mozgalmát az állambiztonságnál, akik évtizedekkel később a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok potentátjai lettek: Forgács Imre és Csillag István későbbi miniszterek. Az egypártrendszer még nagyobb dicsőségére a bejelentésen túl egészen konkrétan részt vett a nyomozásban Fazekas Marianna hallgató, a lánglelkű besúgó ma az ELTE-ÁJK rektorhelyettese, ott egyetemi docens.

Mező Gábornak korábbi írásait a Hálózat című rovatunkban olvashatják.

Az előadáson felszólalt még Dr. Csatári Bence, aki a popkultúráról és lázongásokról adott kimerítően részletes ismertetőt a kommunizmus idejéből, idézve a ’68-as Táncdalfesztivál hangulatát, valamint kitért arra is, milyen eszközökkel lehetetlenítettek el egy számukra tiltott kategóriába tartozó előadót vagy együttest. Az est végén Dr. Martin Valenta a prágai tavaszt és annak következményeire világított rá, míg Dr. Szerencsés Károly a nem hivatalos magyar-cseh kapcsolatokat tárta fel.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu