Ezek? Azok! – Emlékezés a kommunizmus áldozataira – II. rész

Amitől mindenki félt Magyarországon, az bekövetkezett. A sztálini szovjet vörös hadsereg sok helyen hordaként 1945-től nem felszabadította, hanem megszállta hazánkat. Ránk szabadították a kegyetlen szovjet NKVD-seket, majd KGB-seket, a visszatért, a magyarokat mindig is gyűlölő, bosszúálló ’19-es magyar kommunistákat, akiknek egy része a sérelmeiért revansot akart venni, és a kisnyilasokat – néhol nagyokat is –, akik átöltöztek és ott folytatták kegyetlenkedésüket, ahol abbahagyták. Belőlük lettek a verőlegények, a hóhérok, az ÁVO, az ÁVH és a Katonapolitikai Osztály legkegyetlenebb gyilkosai, kínzómesterei.

Zsinórban jöttek a koncepciós perek, kivégzések, súlyos börtönbüntetések, száműzetés a koncentrációs táborokba, amelyeket sok helyen haláltáboroknak is neveztek – ilyenek voltak Recsk, Tiszalök vagy Hortobágy.

Az külön fejezetet igényelne, hogy 800 ezer magyart hurcoltak el a szovjet GULAG szibériai, kaukázusi, távol-keleti munka- és haláltáboraiba „malenkij robot” címén, politikai elítéltként, hadifogolyként. Mindössze ötszázezren térhettek haza 8–10 év után, ahol mindjárt Rákosiék, Péter Gáborék ÁVH-ja várta őket. A fennmaradó háromszázezer honfitársunk soha nem láthatta szülőföldjét. Mi pusztíthatta őket el? Az éhezés, az agyondolgoztatás, a kivégzések, a szörnyű körülmények, a fagyhalál? Máig csak szűrve ismerhettük meg a valóságot.

Budapest, 1948. május A már nem is remélt ölelés, a boldogság pillanatai – hozzátartozók várják a Szovjetunióból hadifogoly-szerelvényekkel érkező családtagjaikat a Záhonyból befutó vonatnál a Nyugati pályaudvaron. MTI Fotó/Magyar Fotó: Bauer Sándor és Kotnyek Antal

De térjünk vissza a kommunisták hazai bosszúhadjáratára. Fehérváry István Börtönvilág Magyarországon című könyve sok mindenre választ ad. Fehérváryt repülős hadnagyként tizenöt év kényszermunkára ítélték el szervezkedés és hűtlenség vádjával. 1956 októberében szabadult. Szerinte a magyar értelmiség színe-javát kivégezték. 1945-től 1956-ig 337 embert küldtek a halálba. Egymást követték Rákosiék koncepciós perei, mint Mindszenty József hercegprímás vagy a pócspetri perek, és sorolhatnánk tovább. Fehérváry egy cellában volt Rödiger Miklóssal, a MAHART vezérigazgatójával, akit Dőry Pál és társainak hűtlenségi perében kivégeztek. Magasházy Ödönnel, a csepeli Weiss Manfréd Művek vezérigazgatójával is egy cellában ült, akit szintén kivégeztek. Magasházy olyan népszerű volt a munkásság körében, hogy munkásküldöttség folyamodott a kegyelemért. Mindhiába. A gyáróriás vezetését mindjárt Bíró Ferenc elvtárs vette át, aki Rákosi testvére volt. A repülős hadnagy együtt ült Prettenhoffer Jenővel, aki a Győri Vagongyár népszerű főmérnöke volt és aki nagy szerepet játszott a háború után a gyár újjáépítésében. Rákosiéknak ő is útjában volt. A Margit körúti katonai bíróság Radetzky-tanácsa halálra ítélte. Három apró gyermek maradt utána árván – emlékezett vissza Fehérváry István. 1956-ig több mint kétszázezer embert tartóztattak le, ítéltek börtönre, internáltak, kitelepítettek, vagy kényszermunkatáborokban töltötték száműzetésüket. S hány ilyen eset volt.

Budapest, 1948. március 14. Ambrus Teréz, a WM (Weiss Manfréd Mûvek) gépmunkása és Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára a Kossuth-díj átadási ünnepségen. MTI Fotó/Magyar Fotó: Bartos Péter

Mindenesetre Rákosiék és Kádárék szovjet támogatással mesterei voltak a kíméletlen kivégzéseknek és halottgyalázó temetéseknek. Dr. Susa Éva igazságügyi antropológus kutatásaival 1989 óta több mint száz családnak adta meg a lehetőséget, hogy méltó módon elbúcsúzzon hozzátartozóitól, akiket a Rákosi- és Kádár-diktatúrában végeztek ki, vagy börtönben haltak meg és ismeretlen helyre temették őket. Dr. Susa Éva a szakértői bizottság tagjaként 1989. április 3-tól részt vett Nagy Imre néhai miniszterelnök és sorstársainak igazságügyi kihantolásában és azonosításában a 301-es parcellában. De munkatársaival feltárta a Váci Országos Börtön rabtemetőinek sírjait, a többi között Hóman Bálint történész, akadémikus, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter maradványait. Az Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala 2016-ban kiadott adatbázisa szerint 1945 és 1962 között 1098 embert végeztek ki: háborús bűnösként 292-en, politikai okból 479-en, köztörvényesként 168-an kerültek bitófa alá. Nem tisztázott körülmények között 159 ember halt meg. Meg kell jegyezni, hogy a Rákosi- és a Kádár-rendszer vérbíráinak kedvelt módszerei közé tartozott, hogy a politikailag nemkívánatos személyeket is számos esetben kreált, köztörvényes bűncselekmények vádjával ítélték el.

Budapest, 1989. január 31. Sírok az Új köztemető 301-es parcellájában Nagy Imre és mártírtársai exhumálása előtt. MTI Fotó: Kiss G. Péter

Az antropológussal készült interjúmban megtudtam, hogy a hason fekve temetés külön büntetési tétel volt a preszláv krónikák szerint. A halottakat nem névvel jelölték, hanem lábukra egy számmal ellátott alumíniumkorongot kötöttek. Például a Brusznyai Árpád veszprémi tanár bokájára kötött korongra 209-es szám volt beütve. A keresztény felfogás szerint ez halottgyalázás volt. A magyar temetkezési szokások rituálékkal járnak. A halottat felöltöztetik, elhelyezik szépen a kezét, a lábát, megkapja a különféle temetési kellékeket. Ez nem járt Brusznyai Árpádnak, Bethlen István egykori miniszterelnöknek, Hóman Bálint kultuszminiszternek, Mansfeld Péternek, Szabó bácsinak és sok igaz magyarnak. A totális kommunista diktatúra kivégzetteit 1945 után, 1950-től 1953-ig, majd az 1956-os megtorlást követően jeltelen sírba temették és azoknak csak egy exhumálási, úgynevezett zsidó láda jutott, funérlemezből összetákolva. Akiket rögtön a forradalom leverése után végeztek ki, azokat 1957 januárjában az Új Köztemetőben még nem a 301-es parcellába temették el, hanem a 233-as, 235-ös és a 298-as parcellákba.

Budapest, 1966. december 3. Dr.Münnich Ferenc gratulál Kádár Jánosnak a megválasztása után, középen Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja küldöttségének vezetõje, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) IX. kongresszusán. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc

A kommunizmus áldozatai nemcsak a kivégzettek voltak, hanem azok is, akik 1945-től 1948-ig elmenekültek a hazájukból, vagy 250 ezren, és akik 1956 után a megtorlás elől emigráltak, vagy kétszázezren. Mennyi csillogó tehetség, színészek – Jávor Pál, Karádi Katalin, Perczel Zita… –, tudósok, kiváló szakemberek, munkások, értelmiségiek hagyták el hazánkat egy őrült, terorrisztikus, harácsoló eszme miatt, amit kommunizmusnak hívtak. Mennyi ember dobta el az életét a kétségbeesésében, a kilátástalanság miatt, akit ismerünk – Bajor Gizi, Somlay Artúr, Soós Imre… –, és akit nem ismerünk. Hány karrier tört meg, mert nem lépett be az MDP-be vagy az MSZMP-be? Hány tízezer ember életét tette tönkre az ügynökhálózat, a beszervezés, a kényszerű besúgás? Ki kér bocsánatot a két generációnyi korosztálytól, akik életüket a vasfüggöny mögött voltak kénytelenek leélni, elvették szabadságukat, függetlenségüket, életterüket? Ki kér bocsánatot azért, hogy családok százezreit szakították szét, mert nem mehettek nyugatra rokonaikhoz vagy testvéreikhez, vagy nem utazhattak haza Magyarországra? Ki kér bocsánatot azoktól a tízezrektől, akiknek szüleit, gyermekeit a munkás-paraszt hatalom nevében kivégezték vagy évekig börtönben tartották?

Budapest, 1989. június 16. Idős férfi ül a kopjafák között Nagy Imre és társai újratemetésén a Rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában. MTI Fotó: Krista Gábor

Nos, ez volt a kommunizmus, a hazugság, az erkölcsi métely, amely ismét kapaszkodik vissza. Vigyázzunk! A veszély itt leselkedik ránk. Ezek? Azok! Apró Antal unokái, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Biszku Béla, Kádár János, Gyurcsány Ferenc eszmetársai, Fekete János bankember követői, akik ismét el akarják adósítani Magyarországot, gazdaságilag tönkretenni. Újra veszélyben a szabadságunk, szuverenitásunk, emberi méltóságunk. Gyalázatosak! Mert a szovjet mintát ott folytatnák, ahol abbahagyták. Moszkva után most más lenne a neve, Brüsszel központtal: Európai Egyesült Államok.

Vezető kép:Budapest, 1948. január 12. Az MKP vezetői nem sokkal a teljes hatalomátvétel előtti időkben. Balról jobbra: Rajk László, Gerő Ernő, Kossa István, a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjai, Kovács István, a Politikai Bizottság póttagja, Kádár János, a Politikai Bizottság tagja, Rákosi Mátyás, a párt főtitkára, Révai József és Nagy Imre, a Politikai Bizottság tagjai. Magyar Fotó: Rév Miklós

Az írás első része ITT érhető el!