Pesti Srácok

Ezt érdemes tudni a Pride-zászlóról – Dezse Vű

Néhány hete Fort Lauderdale-ben történt, hogy egy hatalmas Pride-zászlót (valami hülye háromszöggel benne) felfestettek az útra. Igen, ahol autók közlekednek, sőt néha biciklisek, esetleg gördeszkások... tehát az emberek használják az utat. Eddig oké. De Fort Lauderdale polgármestere a felfestés átadása után pár héttel, könnyes szemekkel, reszketve aggodalmának adott hangot, mert a zászlót bizony megrongálták. Nem is akárhogyan: áthajtottak rajta az autók. Az úttestre festett zászlón. Értitek, ugye? Szóval ezen a ponton érdemes egy kicsit beszélni erről, illetve a Pride-zászlóról, hiszen amire a szivárványos közösség ennyire büszke, azt egy Gilbert Baker nevű radikális baloldali aktivista és drag queen találta ki 1974-ben, amikor találkozott egy bizonyos Harvey Milkkel, egy befolyásos homoszexuális kaliforniai politikussal. És tudjátok, ki volt az a Harvey Milk? Egy kaliforniai pedofil, aki kábítószerfüggő fiatalkorú fiúkkal fajtalankodott és ebből rendőrségi ügye is volt, sőt, arra vett rá gyerekeket, hogy szökjenek meg otthonról és legyenek kapcsolatban vele. Hogy pontosan melyik évtől számít az Egyesült Államok egyik hivatalos zászlajának, arról nincsenek biztos források; szépen lassan kúszott fel a Capitolium lépcsőjén, míg elért a zászlótartóig, onnan pedig az összes közintézményre, iskolára, bíróságra, rendőrségre, nagykövetségre, sőt, még az FBI székházára is.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?