Az Echo TV december 4-i megújulásával, a televízió Angol utcába történő költözésével, az egykori Nap TV logójának leverésével tényleg befejeződött Magyarországon a médiarendszerváltás – jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója. Farkas Boglárka a balliberális újságírók fanyalgásáról is kifejtette a véleményét, szerinte nevetséges, ahogy támadásba lendültek, és látszik, hogy a megújulással és az Echo TV-vel kapcsolatban nem tudtak mibe belekötni.
Szarvas Szilveszter és Stefka István a Polbeatben a tulajdonos, Mészáros Lőrinc feleségét ért balliberális médiatámadásra is rákérdezett. Ismert, Mészárosné Kelemen Beatrix a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának az elnöke, pozíciója miatt pedig azonnal kikezdték. Farkas Boglárka elárulta, Mészárosné Kelemen Beatrix minden nap bent van, minden nap dolgozik az Echo TV-ben, minden nap hozzátesz valamit a televízió építéséhez.
“Tizenegy évig dolgoztam a Hír TV-ben úgy, hogy Simicska Lajost nem ismerem. Itt ugyanakkor egy olyan tulajdonosi kör van, amely az életvitelével is azt képviseli, amiben hisz. Mészárosné Kelemen Beatrix nyitott, őszinte, mindenkihez pozitivitással, jóindulattal közeledik. Ritkán adatik meg ebben a szakmában, hogy az ember úgy tud létrehozni valamit, hogy közben nem küzd gáncsolásokkal, akadályokkal, munkájához minden külsőtámogatást és segítséget megkap” – hangsúlyozta Farkas Boglárka.
A megújult Echo TV-ről azt mondta, történelmi pillanat volt december 4-e, egy csodába ültek át és végre a nézők is azt kapják képvilágban, amit megérdemelnek. “2016-ban egy videószakkör képét mutatta az Echo TV. Fejlesztések nem történtek, nehezen működő, döcögő, elavult technikával felszerelt, megfáradt munkatársakkal működő televízió volt. Az új tulajdonos érkezésével azonban elindult a sikertörténet” – mondta Farkas Boglárka.
Stefka István és Szarvas Szilveszter természetesen a G-napról és a Simicska-médiumokban, így a Hír TV-ben is végrehajtott 180 fokos fordulatról is kérdezte Farkas Boglárkát. Az Echo TV vezérigazgatója nyomatékosította, borzasztó volt a G-nap. “A Hír TV előtte felvállalt egy szolgálatot, egy ilyen kibillenő változás természetes, hogy zavart okozott. Nekem idő kellett, hogy feldolgozzam a G-napot és a történteket. Akkor, ott nem akartuk elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Közben persze azzal áltattak minket, hogy nem lesz fordulat. Lett. Hogy mennyire, arról mindent elmond, hogy az Echo TV-hez úgy jöttek tárgyalni a Hír tévések, hogy bérről szó sem esett, csak arról, hogy elegük van, jönni akarnak” – mondta Farkas Boglárka.
Az Echo TV vezérigazgatója jó és gyümölcsöző együttműködésnek nevezte a PestiSrácok.hu és az Echo TV kapcsolatát, és örül, hogy portálunk számos vezetője, újságírója az Echo TV műsoraiban is szerepel.
Nézze meg a teljes beszélgetést, a teljes Polbeatet!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS