A Heti Hetesből jól ismert, Teddy becenévre is hallgató Farkasházy Tivadar próbált a minap belerúgni a jobboldali szavazókba azzal, hogy a Békemenet résztvevőit “szerencsétlen buszmagyaroknak” hívta, akik erre a “békemicsodára” járnak. Farkasházy továbbá Putyint Hitlerhez, Orbán Viktort pedig Horthyhoz hasonlította, és azt hangoztatta, hogy Auschwitzban a legtöbb áldozat Magyarországról származott. Majd kifejtette, hogy szerinte az első számú felelőse a koronavírus magyar áldozatainak a miniszterelnök.
Eddig sem vártunk sokat a humorral csak a kacérkodásig jutó egykori Heti Hetes “okoskájától”, Farkasházy Tivadartól, de most úgy tűnik, tényleg elgurult nála a gyógyszer. Vannak csatornák, amelyek még kíváncsiak rá – ilyen volt a napokban a KlikkTV, amelynek Mélyvíz című műsorában a többi között olyanokat mondott a kormánypárti szavazókra:
Én buszmagyaroknak hívom ezeket a szerencsétlen embereket, akiket felcígölnek erre a békemicsodára…
Ezután kitért arra, hogy szerinte Orbán Viktor eladott minket az oroszoknak, majd megpróbált történelmi párhuzamot vonni – bár ehhez nem ártott volna jobban belemerülni a történelembe – és azt mondta:
Ki volt Hitler leghűbb szövetségese? Horthy Miklós. Melyik országból ölték meg a legtöbb embert Auschwitzban? Magyarországról.
A nagy megmondások után pedig odaszúrta azt is, hogy szerinte Orbán Viktor húszezer ember halálában az első számú felelős.
Forrás: Mandiner
nemzeti
2022-03-25 at 10:41
Te még itt élsz ???
chatillon r
2022-03-25 at 10:41
ez most teddy karlendítése volt a magyarok felé. megmosolyogtató sőt vicces
Nevem Van… Nevem: Petrovics
2022-03-25 at 10:41
Farkasházy a sikertelen asszimiláció mintapéldánya.
dajkstra
2022-03-25 at 10:25
A nejem meg én “vonatmagyarok” vagyunk,még mindig jobb,mint komcsi-libsi hulladéknak lenni.
de jót röhögtünk, Teddy
2022-03-25 at 10:24
Teddy elvtárs is kezd összezavarodni. Tipikus aljas gazemberhez “méltó” vergődés, amikor előjön Hitlerrel, Horthyval való riogatás.
Felesleges hőbörgés öregecske Teddy bolsevik, győz a FIDESZ, ORBÁN VIKTOR kiválóan tovább vezeti országunkat, ti pedig meghúzzátok magatokat a szárszói koszfészekben.
Eri
2022-03-25 at 10:21
Ennek az ócska sejpítő selejtnek a magyarokhoz semmi köze, azért utálja a magyarokat. Hitbéli és fajtabéli írója megmondta, hogy ők jobban utálnak minket, mint mi őket.
fajkasházi huzzál anyádba innen a gyönyörű országunkból, ez nem neked való hely, ha olyan rossz itt nektek miért vagytok itt már évtizedek óta???????
Micsodaházi
2022-03-25 at 10:17
Öreg papa, mikor nem találja a szavakat. Békemicsoda… Segítek: békemenet.
Egyébként meg: jépa, jetek, mogyojó, koján jeggel jitkán jikkant a jigó.
vj
2022-03-25 at 10:16
Ha pár poént elsütöttél ne hidd, hogy mindenhez értessz!
api01
2022-03-25 at 10:11
Szabad olyat írni, hogy jobb lenne ha nem lenne ?
Nyilván nem.
aladin
2022-03-25 at 10:07
Farkasházi, te meg egy szar fasszopo magyar vagy, ez a külömbség. Még szép hogy a külhonni magyarok nem gyalog jöttek, de az szégyen, hogy a te fajta ballibsik és a jobbikos nácikkal együtt jöttetek, a rakpart tele volt veletek a ballibsi nácis jobbikosok busszaival.
egresi istvan jános ernő
2022-03-25 at 10:03
Nem kell ezzel az alakkal foglalkozni, komoly, értelmes dolgot még nem hallottam tőle.
Hans Landa
2022-03-25 at 09:57
fajksházi heti tetves teddyke,előkerült,”csodás”…..
Ezer szerencséd,hogy az echte nácik(44″-45″)kezébe nem kerültél.Ám ha gondolod látogasd meg az Azov-légiót Mariupol környékén,csupán a testközeli tapasztalatok végett náci ügyben.Sok szerencsét,ja és vidd magaddal havas “pöfeteg”henriket és forró”ügynök”tomikát is……….
Péter Pál
2022-03-25 at 09:52
Egy tehetségtelen pitiáner senki.
béka
2022-03-25 at 09:45
Ostoba tudatlan gyülölködő senkiházi.
Öreg Rája
2022-03-25 at 09:41
De most tényleg!
Ilyen megnyílvánulások után miért csodálkozik a tisztelt ellenzék, hogy ágyúval kottázzák őket?
Mire számítanának? Mosolygós buksi simogatásra?
Hülye vagy fiam, ülj le, egyes…
Guadin
2022-03-25 at 09:41
Én meg a Fajkasházi-féléket tüntetném el….
Kártékony élősködő.
Cassandro
2022-03-25 at 09:37
Mit is várhatunk egy viccmagyartól?!
Nevezzük nevén
2022-03-25 at 09:36
Vén kommunista f@sz.
És még a focihoz sem ért…
Uncle Ment
2022-03-25 at 09:35
Az ilyeneknek is köszönhetjük az előző kétharmadokat.
Beszélj te vén sz_r.
Vladtepesch
2022-03-25 at 09:27
Wolfhauser mikor döglik már meg???
na4
2022-03-25 at 09:27
Savanyujja szöjjő Tivadaj?
na4
2022-03-25 at 09:26
Svanyujja szöjjö Tivadaj?
Zorro
2022-03-25 at 09:24
tivadar! Először tanulj meg beszélni! Miért raccsolsz? Netán arisztokrata vagy??? HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ. Akkor te Horthysta vagy!
Királytigris
2022-03-25 at 09:22
Ennek a Farkasmicsodának annyi esze van, mint egy hintalónak.
A marhája azt sem tudja, hogy amikor a zsidókat deportálták Magyarországról Auschwitzba, akkor az országunk német megszállás alatt volt. Úgyhogy a németeket hibáztassa, ne minket!
Azt hogy Horthy Hitler szövetségese volt, az meg azért volt, mert Farkasmicsoda elődei, akik Károlyi mögött voltak és szétverték a magyar hadsereget, hogy ne tudja az országot megvédeni, majd később Kun bácsikájával hatalomra kerülvén az ország szétdarabolásában kiemelkedő szerepet játszottak, ami Trianonhoz vezetett. Ekkor “hála” Farkasmicsoda elődeinek, az ország elveszítette területe 2/3-át, és magyarok milliói jutottak megalázó kisebbségi sorsra.
Az elveszített területek egy részét Horthy békés úton visszaszerezte, de ez csak az akkor nagyhatalmi státusba jutott Németországgal és Olaszországgal szövetségben volt lehetséges. Ezért volt Horthy Hitler szövetségese. HA nem az lett volna, hanem az ellensége, akkor Magyarország úgy járt volna már 1939-40-ben, mint Csehszlovákia, Lengyelország, Belgium, Hollandia, Dánia, Norvégia, Franciaország, Jugoszlávia, Görögország, és a Szovjetunió.
Ha ez következett volna be, akkor a mi “csodálatos észlényünk” Farkasmicsoda sem létezne, és hülyeségével nem mérgezné a magyar közéletet.
Úgyhogy valaki adjon ennek a barom Farkasmicsodának egy kis észt, mert nagy a veszélye, hogy ez a f… hülyén fog meghalni!
nemLibernyák
2022-03-25 at 09:20
Javaslatom minden magát haladónak, balosnak, liberálisnak gondoló nemzettársamnak, hogy az X behúzása előtt gondolkodjon.
Gondolkodjon el azon, hogy egy héttel, egy hónappal, egy évvel a választások után, már nem lehet az egészet meg nem történté tenni. Négy év múlva már nem biztos, hogy ismét elölről lehet kezdeni a helyreállítást, lehet, hogy a rombolás végleges lesz. Ezt gondoljátok meg véreim!
ERZSI
2022-03-25 at 09:19
A Farkasházy “heti 7-es” nem buszos, mert ő külön utakon jár, és nem magyar (mert nem vallja annak magát) miért van itt, mert máshol nem tűrnék meg? Nem ismeri a történelmet és a valóságot, csak szemétkedik, menjen a dagadt (egészségtelen) fejével ahová való.
A Márki Sz@ros barátja jelölt és fizetett buszait nézegesse, és vonja le a következtetést. Márki Sz@ros Hódmezővásárhelyen is közbeszerzés nélkül buszozott el 10 0millió Ft feletti tételeket, pont olyan sz@rházi, mint Farkasházy.
Egyszerű és magyar
2022-03-25 at 09:19
Mi meg f@sznak hívjuk a fajkasházi szajházit.
Karácsony.sk
2022-03-25 at 09:18
Fajkasházi Tijadar te elmebeteg degenerált liberálfasiszta vagy, magyarul visszamaradt lumpenproletár!
Valahogy visszamaradtál a növésben-fejlődésben!
Most is sámlin állsz vagy ülsz?
Szlovákiából……
Karcsi bácsi.
2022-03-25 at 09:16
Ez egy seggfej ! Nem kell vele foglalkozni !
Torockó
2022-03-25 at 09:08
Szajházi maradt ugyanolyan, mint volt. Szadeszes kommunista. Támadja, gyalázza a magyarokat.
Contrabass
2022-03-25 at 09:07
Nagy lóversenyes a vén gazember, néha lónak érzi magát, ezért ő is indul az ügetőn, általában orrhosszal győz.
túródóra
2022-03-25 at 09:06
Ahol tud ,ott rúg belénk ez a mocskos libsi. Nekik mindent szabad, de ha egy magyar bírálja ezeket a komonista férgeket ,akkor a bíróságon köt ki. Büdös paraziták, akik még életükben nem teremtettek egy fillér érdemi jószágot.
Horváth Piroska Rózsa
2022-03-25 at 09:04
Ez is egy rémísztő képződmény!
TS
2022-03-25 at 09:04
Ostoba faxkalap.
Egyébként nem Horthy, hanem Tiso és Pavelic volt a leghűbb, mert Horthyt mintha 1944 októberében leváltották volna a németek (lemondásra kényszerítették), a másik kettő maradt a háború végéig. Na de történelmi ismereteket várni ettől a tanulatlan gyökértől…
odu
2022-03-25 at 08:59
Nagyon beakadt nála a régi bolsi propi, sajna vannak vevők a hülyeségre.
Antónia
2022-03-25 at 08:54
Én is ilyen szerencsétlen, Ordasházi féle hazaáruló ellenzékkel megáldott békemenetre járó vagyok.
Csipollino
2022-03-25 at 08:53
Jön a választás, előpajancsolták fjöcsögni a kis szajjakó hazaájulót!
nemzeti
2022-03-25 at 08:52
Ilyen alávalók még mindig nyilatkozhatnak
Magyarországon ?
Polgár Mari
2022-03-25 at 08:50
Ez a hibbant vén hülye össze-vissza ugat. Mi van az összefosás náci tagjaival????????????Zsiga Dániel, Gyöngyösi Márton,és a többi barommal???????????Az rendben van????????A cipőkbe köpködő is jól csinálta????????Hol van a Mazsihisz????????????Nem tiltakozik???????????Az ő segítségükkel jut be a parlamentbe a náci bagázs????Várjuk a tiltakozást!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sakálházi budibubus
2022-03-25 at 08:47
Vicces, amikor a nyilas-bolsevik internáci horda kötelékében horthyfasisztázik ez a likas genderzokni.
Fajkaszházi nyilabolsevik-genderfasiszta összefogást támogat
2022-03-25 at 08:44
A jelöltjük megvallása szerint a kommunistákat és a fasisztákat képviseli, karlendítős zsidógyűlölőket, az ogy-ben zsidókat és buzikat számlálnak, a Duna-parti cipőkbe köpnek, haverja, a Vágó Putyi gyűlöli a hívő zsidókat.
Ennek a söpredéknek a tagja Fajkasenkiházi!
Kinek akar imponálni?!
Rózsa Zoltán
2022-03-25 at 08:43
Ismét előkerült a főállású antiszemitizmus rettegő, SzDSz-es közéleti hulla: FaJkasházy Teddike.
Javasolnám neked Teddi, hogy ne itt kuruttyolj a tavaszi napsütésben hanem szépen tempózz vissza a politikai pöcegödör mélyére oda, ahova a közéleti lakcímkártyád szól. Tudod: Kuncze, Vona Zázrivecz, Magyar Bálint, Pető, Mécs Imre, Dávid Ibolya, Herényi meg a többi varangy szomszédságába.
Egymás közt a többi csatornapatkánnyal majd rendezhettek heti hetest és pocsolya tekintettel ábrándozhattok a régi szép időkön. Ma már a legkevésbé sem vagyunk kíváncsiak arra, hogy mit böfögsz ki a büdös, libernyák pofádon. Na takarodó Teddike, mássz vissza Mimike mellé a latrinába.
ZUGLÓBA NEMMEGYEK MERT ELÁSNAK
2022-03-25 at 08:42
Egy idegen kerékkötő mindegy is hogy mit gondol a Magyarokról. Falkasházi ez már nem a heti-hetes az idők változtak. Ui: Jólenne ha a saját nevedet használnád. ??
Ori
2022-03-25 at 08:42
Ő már egy mentális romhalmaz, bele hülyült a gyűlöletébe! Ami neki búbánat, nekem öröm!
Ungarn über alles !
2022-03-25 at 08:41
ó Uram ! könyörülj már a szerencsétlenen, ne hagyd hogy szenvedjen !
Cs. M.
2022-03-25 at 08:39
Ez nem a történelemben merült el, hanem a moslék ér a szájáig.
lyukas zokni
2022-03-25 at 08:39
tartós tejet már ez se vegyen.
khm
2022-03-25 at 08:38
A tivadaj,maximum buszmagyajoknak tudná kimondani a mocskos pofájával!
TalEle
2022-03-25 at 08:37
A f@szopónak mi a véleménye arról, hogy karlendítős fasiszta van a listájuk 9. helyén?
Győző
2022-03-25 at 08:36
A Gellért tér után a rakpart tele volt buszokkal, melyekkel a liberálfasisztákat támogató nyomoroncokat szállították a Műszaki Egyetemhez.
Fajkaszhazi Tivadaj! Neked szajik a madaj.