Pesti Srácok

Fegyőr Andrásék koppantak egyet a bíróságon

Fegyőr Andrásék koppantak egyet a bíróságon

Bosszantó napot zárt tegnap Fekete-Győr András és kecskeméti samesza, Vancsura István, akik egy NAV elleni perben tették tiszteletüket a Kúrián. Hogy a kecskeméti Momentumban politizáló Vancsura mit keresett ott, az érthető, lévén ő volt a felperes: volt adóellenőrként egykori munkáltatójával pörlekedik immár kilenc éve. Fekete-Győr viszont valószínűleg azért vonult föl a bíróságon, hogy demonstratív jelenlétével nyomást gyakoroljon a Kúriára. Ám végül mindketten hoppon maradtak...

Az előzmények dióhéjban: Vancsura István 2011-ben fölmondott a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), ahol a Kiemelt Ügyek Igazgatóságán volt főosztályvezető. Bár a férfi maga nyújtotta be fölmondását, később rájött, jobban megérné munkaügyi pert indítani volt munkáltatója ellen. Így is tett. Kezdetben bukta a pereit, ám egy idő után a bíróságok váratlanul megvilágosodtak, és egy rakás pénzt ítéltek meg neki. Érthető módon a NAV sem mutatott túlcsorduló szeretetet Vancsura iránt, és 2011 után körülbelül háromtucatnyi adóeljárási ügyből záratta ki az immár ügyvédként dolgozó férfit. Vancsura a kizárások miatt is beperelte a NAV-ot – ennek az ügynek a tárgyalása folytatódott tegnap a Kúrián.

Az eljáró bíróság tanácselnöke, Lomnici Zoltán azonban elnapolta a tárgyalást. Ugyanis Vancsura mindössze két nappal a tárgyalás előtt kitalálta, hogy vegyék videóra az egész tárgyalást. (Már ennyiből is sejthető, a felperes nem egy egyszerű eset.) Sőt, nemcsak kitalálta, hanem indítványozta is. Ám a Kúrián mindössze egy olyan tárgyalóterem van, amely alkalmas erre a célra, az pedig már foglalt volt a tegnapi napra. Így, miután a tegnapi tárgyalásról csaknem negyedórát késő Vancsura fenntartotta indítványát, a Kúria kénytelen volt elnapolni a pert.

Vancsura így potyára autózott föl Kecskemétről Budapestre, Fekete-Győr András pedig a drága munkaidejét egy hiábavaló tárgyalásra fecsérelte, holott annyi minden ellen tüntethetett vagy gyűjthetett volna aláírást, annyi román elnökjelölt mellett állhatott volna ki ezen idő alatt...

PestiSracok facebook image
Horváth András (balra) és Vancsura István az imádott mikrofonok előtt (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Az ellenzék bábjai

Vancsura István a 2014-es országgyűlési választások kampányában (mikor máskor) kezdett el haknizni az ellenzéki médiában, és korrupcióról, eltussolt áfacsalási ügyekről értekezett – természetesen ugyanúgy konkrét bizonyítékok nélkül, miként a másik ex-NAV-os, Horváth András, a hírhedt „zöld dossziés ember”. Vancsura és Horváth megszólalásai aztán kapóra jöttek egyrészt az ellenzéknek, másrészt az akkor Magyarország ellen fenekedő Obama-adminisztrációnak, amelynek CIA-gyanús budapesti nagykövete, a Fidesz-székház ostromában is részt vett André Goodfriend éppen Horváthék semmivel sem bizonyított véleményére hivatkozva korruptozta le hazánkat.

Persze, később Horváth András portálunknak elkotyogta, hogy az égvilágon semmilyen konkrét bizonyítéka nincs korrupcióra, csupán gyanakodik rá. De hát annyi is elég, nem? Ő úgy hallotta, oszt' jó napot. Majd közölte, esze ágában sincs fölfedni a zöld dossziéja tartalmát...

Goodfriend kiváló társaságba keveredett (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vancsura tehát időrendileg Horváth András roadshow-zása után, 2014-ben bukkant föl a sajtóban. Kezdetben titokzatoskodva, álnéven, „N. úrként” nyilatkozott Soros György lakájblogjának, az Átlátszónak, és lényegében elismételte, amit Horváth mondott: gyanús, hogy a NAV nem nyomoz elég erélyesen a szerinte gyanús ügyekben. Ez az állítás viszont azért is volt képtelenség, mert abban az időszakban sorra érkeztek a hírek a NAV adónyomozóinak kiemelt fogásairól. Vagyis szó sem volt eltussolásról. Ráadásul Horváth és Vancsura rá sem láthatott ezekre az ügyekre, hiszen akkor már nem voltak a NAV munkatársai.

Pártszédelgő

Vancsura 2014 márciusában egy sajtótájékoztatón fölfedte, hogy valójában ő az a bizonyos „N. úr”, akitől az ellenzéki sajtó addigra elalélt. Aztán – hogy, hogy nem – kiderült, hogy Vancsura az egyik ellenzéki párt, az MDF-utód Jólét és Szabadság színeiben indul a 2014-es parlamenti választáson képviselőjelöltként. Ha addig nem lett volna nyilvánvaló az ő „függetlensége”, „civilsége”, pártok fölött álló objektivitása és jobbító szándéka, akkor itt már gyanút lehetett fogni...

A 2014-es önkormányzati választás viszont már az LMP-ben érte Istvánt, ahol a kecskeméti 8. számú egyéni választókerületben komoly 6,69 százalékos eredményt ért el. Az LMP-ből a 2018-as országgyűlési választás után lépett ki.

Vancsura István, Hadházy Ákos, Horváth András és Vágó Gábor a Korrupcióellenes Szövetség zászlóbontásakor, 2014 novemberében (Fotó: VS.hu)

Ám az LMP-s szakítás után sem búslakodott sokáig egymagában: Horváth Andrással, Vágó Gáborral és Hadházy Ákossal együtt 2014 novemberében életre hívta a mára méltán világhírűvé vált Korrupcióellenes Szövetséget, hogy együttes erővel gátat szabjanak a hazánkat elpusztító korrupciós veszedelemnek. A fenti kép ezen örömteli alkalommal készült a kiváló hazafiakról egy sajtótájékoztatón.

Hogy mi történt azóta a szövetséggel, nem tudjuk (talán maguk az alapítók se). Mindenesetre Vancsuráról a következő érdekesebb hír az volt, hogy tavaly nyáron új pártot talált magának: belépett a Momentumba. Hogy miért pont oda? Gondolom azért, mert ott még nem járt. Ki szerette volna próbálni. Vagy mert most annak megy a szekér. Mindenesetre István ma már a kecskeméti Momentum-alapszervezet megbecsült tagja. Olyannyira nagy becsben tartják őt, hogy – mint már említettük – maga a pártelnök, Fekete-Győr András látogatott el személyesen a tegnapi perére, hogy támogatásáról biztosítsa őt. Bizony, nem mindenkit ér ám efféle kegy.

A 24.hu tegnapi tudósításából – nyilván tök véletlenül – kimaradt az az aprócska tény, hogy Vancsura 2014 óta immár a harmadik ellenzéki pártban kotnyeleskedik. Ehelyett mint valami civil héroszt ünnepli őt a portál. Mint ahogy nyilván az sem szándékosan „felejtődött ki” az irományból, hogy Fekete-Győr András is ott lebzselt a tárgyaláson. Még szerencse, hogy mi ezt most megírtuk.

Ajánljuk még

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.