Fehér mágiával és értelmiségi táblaművészettel üzenik a kormánynak az egzaltált szociológusok, hogy nekik ez jár

Az akadémiai dolgozók nem cifrázzák túl azt, hogy miért nekik van igazuk a kormánnyal vívott, elosztási és illetékességi/utasítási kérdéseket érintő vitában. Mert ők a tudósok, tehát ők a jók. Ahogy az Amerikai Nindzsában a jó fehér hacukában parádézik, a gonosz meg feketében – nem rakétatudomány ez a plot, de nem is magfizikusok tüntettek. (Videónk itt tekinthető meg!)

Vasárnap, kora délután indult a Corvinus Egyetem elől a marxista társadalomtudósokból álló Akadémiai Dolgozók és a gyászmunka fázisai közül örökké a dühben, a tagadásban ragadt utcai ellenzék közös menetelése a szebb és igazságosabb jövőért, továbbá a tudomány szabadságáért. Noha a tudomány szabadsága már önmagában – ha egyáltalán elfogadjuk, hogy ilyen létezik – egy oximoron, hiszen bevett eljárások sokaságát jelenti, és a kutatás során az uralkodó paradigma keretében próbálnak A pontból B-be eljutni. Sőt, elméletileg maga az akadémiai lét is kizárja a forradalmárkodást, de ez nem zavarta meg az ELMÉLET híveit. Aki a tudomány szabadságáért tüntet, az nem a tudomány szabadságát védi, hanem hülye, mint a tök, vagyis inkább saját, privilegizált pozícióját félti a versenytől, egyáltalán a mérhetőségtől.

És akkor kinéztek az elefántcsonttorony ablakából, és nem tetszett nekik, amit láttak

Mindez nem zavarta a hazai tudományos élet önmagukat elefántcsont-koronával az élet és a világmindenség titkos tanainak ismerőjévé kinevező tagjait: a konfliktus apropóján nekiálltak körbepisilni azokat az intézményeket, melyeket szerintük a gaz kormányzat befolyása alá akar vonni. A renyhe, ám kissé idegbeteg hangfekvésben előadott, a bölcsészviccek minden peremfeltételét kimerítő szónoklatok után a tiltakozók az ELTE, majd a CEU épületét vonták (versekkel és béna politikai hip-hoppal) uralmuk alá, hogy végül az MTA épülete előtt emeljék magasba humoros tábláikat.

Tudós koponyákhoz mérten a méltatlanul üres, többnyire az önmaguk nagyságától való nyilvános ájuldozáson kívül primitív politikai frázisokat pufogtató beszédek csak a következő kérdésekre nem tértek ki, még érintőlegesen sem. (Csak egy könnyed stílusgyakorlat: „saját szüleinket másodállásban operáljuk a koszos műtőasztalon, miközben a kivándorlást fontolgatjuk”.) Pedig a (valódi értelmiségi) közbeszédben ezekre keresték a (valódi) tudósok a választ az elmúlt hónapokban:

• Pénzből tudást csinálunk, vagy tudásból pénzt?
• Hol marad a legendák homályába vesző innováció, amiről amúgy annyit csacsognak?
• Mi értelme van egy egyetemi szférától elszeparált elefántcsont-toronyra, ahol semmi más munkát nem végeznek, mint hogy néhány külföldi folyóirat utolsó oldalait töltik meg a nagyszerű felfedezéseik vezető összefoglalóival?
• Miért nem termel szellemi tulajdont az MTA, illetve miért van a kormány tagjainak több szabadalom a birtokában, mint amennyit a tudomány fellegvárából az „elmúlt 8 évben” bejegyeztettek?
• Szabadalom helyett miért publikálnak? Hogy ha néha értelmes dologgal is foglalkoznak, azt kínai import áruként láthassuk viszont?
• Egyáltalán mit jelent az innováció? Azt, hogy minket mi érdekel, vagy azt, hogy jutunk el legoptimálisabban A pontból B pontba?

Ezek helyett a következőket kaptuk:

• A kutató egy csodálatos lény, szabadon lebeg, mint egy szigorlat a frankfurti iskolában!
• Alanyi jogon jár neki minden, egzisztenciális kérdések az alacsonyabb néposztályoknak valók!
• Legyen verseny, csak ne legyen!
• Palkovics csak szabadalmakat jegyeztet be, de az ormánsági szivárványcsaládok helyzetével egyáltalán nincs tisztában!
• Alapvetően mindenki egy sötét paraszt hozzájuk képest!
• Nem azért jöttek haza külföldről, hogy ne legyen kinyalva a fenekük!
• Ez nem demokrácia, mert ez a diktatúra le akarja bontani a sztálinista elveken alapuló akadémiai berendezkedést, hogy bevett és sikeres nyugati mintákat honosítson meg!

(Nemsokára mozgóképes interjúkkal is frissítjük cikkünket.)