Látványosan begyújtotta a kampányrakétákat a Momentum, melynek pártelnöke, Fekete-Győr András izomból püföli a bullshit-billentyűt, legalábbis erre enged következtetni mindaz, amit a Facebookon művel. “Mr. Momó 007” ugyanis már nem csak a vasárnapokat szenteli annak, hogy részletezze, miként fidesztelenítik majd az országot, és azt sem felejti el ismételgetni, hogy ők azok, akik leváltják a “gonoszorbánt” – mármint a Momentum, akik még a parlamentbe jutáshoz szükséges minimumot sem tudták megugrani. Fegyőr elvtársért kezdünk aggódni, hiszen az eddigi hét nap helyett már csak kettőt bírt ki úgy, hogy ne vizionálja a fideszesek bebörtönzését, na és Mészáros Lőrinc rács mögé juttatását. Már neve is van az álomnak: a Felcsúti Per.
Indulatosan ébredhetett kedd reggel Fekete-Győr András, majd a futárszolgálaton keresztül megrendelt pumpkin spice latte elfogyasztása után billentyűzetet ragadott, hogy leírhassa végre újra: jelenleg pusztító diktatúra van Magyarországon, ezért párttársai Magyarország elleni beavatkozást követelnek, és leszámolnak majd mindenkivel, ha átveszik a hatalmat. Mondjuk, egyelőre nem túl hiteles, hogy az “orbáni diktatúrában” egyáltalán leírhat ilyet valaki, de nyilván ez mellékes a Momentumnál.
Fekete-Győr felkötötte a vörös sálat, indítja a recski járatot
A Lenin-fiúk reinkarnációi, vagyis a momentumosok egyre magabiztosabban hangoztatják, ők a legnépszerűbb ellenzéki párt, bár itt halkan jegyeznénk meg, hogy ezt állítja magáról az MSZP, a DK és a Jobbik is. Fekete-Győr András viszont tényleg különleges képességekkel rendelkezik, annyi ellentmondással tűzdelt bejegyzést, mint amit ő írt ma reggel, még Bangóné, sőt maga Jakab Péter is megirigyelhette volna. Nézzük, miről van szó. Említett miniszterelnök-aspiráns elvtársról azt azért már megtudtuk, hogy kellő önbizalommal rendelkezik, és azt sem rejtette véka alá, hogy a magyar nemzeti érdek sem olyan fontos számára, mint mondjuk a román vagy a “big dream”, az európai jogállam – jelentsen ez bármit is. Az általa vizionált szép, új Magyarországban ugyanis nem csak “felelősségre vonják Magyarország kifosztóit”, hanem “érvényt szerez a társadalmi igazságtételnek”. Erről korábban azt mondta: bár a bíróságnak a joga dönteni a vádlottak padjára állítottak sorsáról, de ő mindenkit oda zavarna, akinek bármi köze is volt az Orbán-kormányokhoz.
A bűnözőknek normális jogállamban a bíróság előtt van a helyük, és majd a bíróság dönt a büntetésről. Mi nem a jogállamot fogjuk felszámolni, hanem érvényt fogunk szerezni a társadalmi igazságtételnek
– fogalmazta meg a liberális álomország alaptézisét. Ma reggel pedig már azt is közölte:
a választások után a Momentum megindítja a magyar demokrácia legnagyobb és legfontosabb perét, a Felcsúti Pert.
Igen, kedves olvasó, jól olvassa, ez már a lilás színű jogállam, ilyen az igazi haladó demokrácia, ahol politikai bosszúból bárki hirtelen a bíróságon találhatja magát. Még az is lehet, hogy fekete Volga viszi oda az illetőt. Vagy stílszerűen inkább már lila.
A vádlottak padján a maffiaállam fő bűnösei fognak ülni, és a közvélemény nyilvánossága előtt felelnek tetteikért. És viselik majd azok következményeit. Nem azért, hogy bosszút álljunk – a bosszú nem a mi eszközünk
– írta Fegyőr, és be kell valljam, majdnem leestem a székről. (talán rögtönítélő bíróságokról és nyilvános kivégzésekről fantáziál..? És természetesen nekünk eszünkbe sem jutott volna, ha Fegyőr nem utal rá, hogy a Momentum bosszúból tenné mindezt…) Azt azért még odabiggyesztette, hogy be akarja bizonyítani a következő generációknak, hogy “Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország”.
Orbán és bűntársai az összes elérhető eszközzel megpróbálják majd megakadályozni, hogy 2022 után felgöngyölítsük a magyar történelem legnagyobb országrablását. Készülnek arra is, hogy vagyonukat külföldre menekítsék, sőt, hogy ők maguk is külföldre meneküljenek. Nem hiába fogadta be Orbán Viktor két évvel ezelőtt a börtönre ítélt Észak-Macedón kormányfőt, Gruevszkit: arra számít, hogy ugyanígy bújtatja majd el őt Putyin a Fekete-tengeri palotájában
– gurult el a gyógyszer, hátha már a fotel alatt is megnézte, ott van-e és megtalálta.
Egyelőre még ő van a vádlottak padján
Itt emlékezzünk meg arról a fontos dologról, hogy míg ilyeneket vizionál Fegyőr, addig éppen ő volt a múlt héten a bíróságon, és nem mint tanú, hanem mint vádlott. Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz meghallgatásával folytatódott múlt szerdán a két momentumos politikus elleni büntetőper a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Fegyőréket hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja az ügyészség, miután 2018 decemberében, egy kormányellenes demonstráción füstgránátot dobtak a rendőrök felé. Szarvas fenntartotta írásban tett vallomását, Fekete-Győr pedig, mivel – állítása szerint – magával ragadta a tüntetés hangulata, nem sok mindenre emlékezett a bíróságon, de azt tagadta, hogy erőszakosan lépett volna fel az egyenruhásokkal szemben. A tárgyalás tanúk meghallgatásával és a felvételek megtekintésével május 12-én folytatódik.
Orbán és bűntársai az összes elérhető eszközzel megpróbálják majd megakadályozni, hogy 2022 után felgöngyölítsük a…
Közzétette: Fekete-Győr András – 2021. március 2., kedd
Kiemelt kép: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS