A februárban nyilvánosságra került, az I. kerület vezetését érintő túlárazási ügy miatt kormánypárti politikusok feljelentést tettek V. Naszályi Márta ellen, mivel a polgármester nem válaszol a történtek tisztázása érdekében feltett kérdéseikre – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.
Az eseményen Gulyás Gergely Kristóf közölte: februárban derült ki, hogy V. Naszályi Márta 17 millió forintot fizetett ki az Officium Irodafejlesztő Zrt.-nek egy nyolcmillió forintos munkáért, ráadásul a polgármester egy további, jelentős összegű havi karbantartási szerződést is kötött a céggel, holott az az elvégzett munkára jótállást vállalt. A képviselő különösen pikánsnak nevezte, hogy a polgármester a “túlárazott beruházás” elkészülte után még kitüntetést is adott a kivitelező vállalkozásnak.
A gazdasági és jogi bizottság elnöke hozzátette: egy másik ügyben a VÁRI-PUNCH Bt. bérleti szerződésével kapcsolatban vetődött fel, hogy V. Naszályi Márta “semmit nem tett” a cég korábbi bérleményének visszaszerzése érdekében, pedig arról már évekkel ezelőtt jogerős bírósági ítélet született az önkormányzat javára. Gulyás Gergely Kristóf szerint több tízmillió forintos kár érte az önkormányzatot a bérleti díj kiesése miatt. A képviselő elmondta, hogy a testület kormánypárti frakciója több alkalommal kért ki közérdekű adatokat az ügyben, de a jegyző egy belső vizsgálatra hivatkozva megtagadta azt, amivel Gulyás Gergely Kristóf szerint súlyosan megsértette az önkormányzati törvényt.
A gazdasági és jogi bizottság elnöke kiemelte, V. Naszályi Márta egy televíziós interjúban “beismerte a túlárazást”, ugyanakkor a magas inflációra hivatkozott az ügyben. A kormánypárti képviselők szerint ez hamis érvelés, mert a szerződés idején a megállapodásba került árszinteket vizsgálva megállapítható, hogy voltak olyan műszaki berendezések, amelyeket már akkor is több mint kétszeres áron szerzett be az önkormányzat. A képviselő szerint “itt az ideje, hogy a polgármester végre tiszta vizet öntsön a pohárba, és ne meneküljön tovább a felelősség elől”. Gulyás Gergely Kristóf kifejezte a reményét is, hogy “a feljelentés nyomán kezdődő hatósági vizsgálat szóra bírja majd a sunnyogó V. Naszályi Mártát.”
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Facebook
Twitter
YouTube
RSS