A szibériai haláltáborokban kegyetlen rabság és nemi erőszak várt a közel egymillió magyarra, akiket a szovjetek hadifogolyként vagy kényszermunkásnak hurcoltak el a háború végén. Kettétört sorsok, jelöletlen sírok Szovjetunió-szerte. Az Öreg Nagyné Pintér Jolánnal, a Gulag Alapítvány elnökével beszélgetett a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, november 25-én.
A második világháború után a Szovjetunióba elhurcolt magyarok (malenkij robot, politikai elítéltek, hadifoglyok), a több mint 800 ezer rab közül mindössze félmillióan tértek haza Sztálin halála után, 1953–54-ben. 300 ezren örökké elvesztek Magyarország számára fagyás, éhezés, tífusz, kivégzések és a halálra dolgoztatás miatt, és mindörökre ott fekszenek – jeltelenül, a szibériai fagyott földekben.
A rendszerváltás után Menczer Gusztáv – aki maga is 11 évet töltött a lágerekben – megalapította a SZORAKÉSZ (Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete) nevű érdekvédelmi szervezetet. A szovjet hadbíróság által törvénytelenül elítélt volt politikai rab halála után lánya, Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő, a SZORAKÉSZ elnökének előterjesztésére megszavazta a parlament, hogy a nemzet emlékezzen minden év november 25-én az elrabolt magyarokra.
Kevesen tudják, hogy a férfiak mellett csak Magyarországról harmincezer nőt is elhurcoltak Szibériába. Közülük is kevesen tértek haza. Miután Az Öreg több mint húsz éve készített interjút a Magyar Nemzetben Rohr Magdolnával (Nagyné Pintér Jolán édesanyával), akit 17 évesen raboltak el barátnőivel együtt, hamis vádak alapján a GULAGRA, így az évforduló alkalmából egyértelmű volt, hogy lányával, Nagyné Pintér Jolánnal folytassák a beszélgetést a még túlélők helyzetéről és az emlékezetpolitika fontosságáról.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS