Pesti Srácok

Ferenc pápa a felgyógyult betegekkel és az elhunytak rokonaival együtt imádkozik

Ferenc pápa a felgyógyult betegekkel és az elhunytak rokonaival együtt imádkozik

Az új koronavírus-járványból felgyógyult betegekkel, a halottak rokonaival és a fertőzötteket segítő egészségügyi dolgozókkal együtt imádkozza a rózsafüzért Ferenc pápa Vatikánváros kertjeiben szombat délután, a világ jelentősebb kegyhelyeinek csatlakozásával.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikát övező vatikáni kertekben, az úgynevezett lourdes-i barlangkápolnában vezeti a rózsafüzér imát, amellyel Szűz Mária segítségét és oltalmát kéri a járványhelyzetben. Az imádságban tizennégyen vesznek részt, többségük olasz; mindannyian a járványtól érintettek egy-egy kategóriáját képviselik. Közöttük van egy-egy, a betegségből meggyógyult férfi és nő, a járványban elhunytak családtagjai, a római San Camillo-Spallanzani járványkórház pneumatológus orvosa és ápolója, az ugyanott szolgáló kórházi káplán és szerzetes nővér, az olasz polgári védelem önkéntese családjával, egy gyógyszerész, egy, a járványról tudósító újságíró, valamint egy fiatal család, amelynek a járvány hónapjaiban született gyermeke. Egymás után a rózsafüzér egy-egy tizedét imádkozzák el. Az imát a Vatikán a járványidőszakban megszokott módon interneten, egyenesben közvetíti.

Ferenc pápa felhívására a világ nagyobb kegyhelyei is csatlakoznak, többek között a franciaországi Lourdes, a portugáliai Fatima, a lengyelországi Czestochowa, a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás nemzeti kegyhely bazilikája, amelynek magyar kápolnája is van, valamint a mexikói Guadalupe, és számos más dél-amerikai és afrikai Mária-kegyhely.

Pünkösdvasárnap a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában mutat be szentmisét hívek nélkül. Déli beszédét azonban már nem interneten mondja el, hanem a pápai palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából; szavait a téren állók hallgathatják. Az idén elmarad a pünkösdvasárnapi hagyomány a római Pantheonban, amikor az ókori épület mennyezeti nyílásából rózsaszirmokat szoktak lehullajtani a tűzoltók a Szentlélek alászállásának jelképeként.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Claudio Peri

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?