Pesti Srácok

Ferenc pápa húsvét alkalmából ismét békét sürgetett a világban

Ferenc pápa húsvét alkalmából ismét békét sürgetett a világban

Ferenc pápa húsvéthétfői, Szent Péter téri beszédében azért imádkozott, hogy Krisztus békéje eljusson a Földnek azon pontjaira is, ahol háborútól, éhínségtől, elnyomástól szenvednek az emberek.

Az egyházfő a Mennyek királynője-imádság után beszélt, egyúttal köszönetet mondott azokért a húsvéti üdvözletekért, amelyeket a világ minden részéből kapott magánszemélyektől, családoktól, közösségektől. Ferenc pápa ezzel lezárta az ünnepi szertartások sorát, amelyeket személyesen vezetett törékeny egészségi állapota ellenére. Egyedül nagypéntek este nem vett részt a keresztúton a Colosseumnál.

Április 3-án jelenik meg a vele készített újabb interjúkötet, amelynek szerzője Javier Martínez Brocal spanyol újságíró. Az El sucesor (Az utód) című könyvben Ferenc elődjével, XVI. Benedekkel való kapcsolatáról vall. A spanyol és az olasz sajtóban is előzetesen közölt részletekben Ferenc pápa elmondta, hogy a Joseph Ratzinger bíborost 2005 tavaszán pápává megválasztó konklávén a bíborosok egy része rá, az argentin Jorge Mario Bergoglióra való szavazással akarták megakadályozni Ratzinger megválasztását.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Ferenc.

Húsvéthétfőn is érvényben voltak a kiemelt biztonsági intézkedések a Vatikánban és Rómában. Rendkívüli készültségre volt szükség Nápolyban is, ahol a helyiek és a látogatók valósággal ellepték az utcákat: megtelt Pompeji és a szicíliai Palermo tengerpartja is, ahol a hőmérséklet elérte a 30 Celsius-fokot. Hagyomány szerint az olaszok húsvéthétfőt kirándulással, városnézéssel töltik. Ezzel szemben a lombardiai Livigno síparadicsomban 24 óra alatt hatvan centiméternyi hó esett, amit erős viharok kísértek. A helyi polgármester felszólította a lakosokat és a turistákat, hogy ne hagyják el otthonukat vagy szállodájukat. A Dolomitokban található Marmolada szintén hóval borított csúcsait Afrikából érkező homokvihar színezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.