Pesti Srácok

Ferenc pápa egy jogi reformmal világi bíróság elé állíttatná az egyház tagjait

Ferenc pápa egy jogi reformmal világi bíróság elé állíttatná az egyház tagjait

Jogszabály-módosítással egyházi kiváltságot törölt el Ferenc pápa, melynek értelmében az eddig kizárólag egyházi bíróság elé állítható püspökök és bíborosok ügyeiben világi bírák alkotta testület is ítéletet hozhat – közölte pénteken a Vatikán.

A Ferenc pápa saját kezdeményezésére (latinul motu proprio) azonnali hatállyal bevezetett jogszabály-módosítás olyan bíborosokra és püspökökre vonatkozik, akiket általános bűncselekmények miatt állítanak bíróság elé. Mostanáig az egyház magas rangú tagjainak esetében külön – bíborosok alkotta – egyházi bíróság vagy maga az egyházfő határozott. Ezentúl világi bírák alkotta vatikáni bíróság határoz első-, másod- és harmadfokú eljárás keretében. Feltétel marad viszont, hogy bíborosok és püspökök esetében a világi bíróság elé állítást a pápának kell engedélyeznie. Kivételt jelent, ha bíborosok és püspökök egyházi törvényt sértenek meg, mivel ilyenkor a kánonjog szerint kell eljárni. Elemzők rámutattak, hogy a jogszabály-módosítással bíborosi bíróság helyett a rendes vatikáni bíróság foglalkozhat Angelo Becciu ügyével: a Szentté Avatási Kongregáció volt vezetője tavaly szeptemberben lemondott, miután kiderült, hogy a Vatikánba a világ minden részéből érkezett milliós adományok egy részét kétes ingatlanügyletekbe, valamint adóparadicsomokba fektette be. Angelo Becciu lemondott bíborosi tisztségéről, de érsek maradt, így mostanáig egyházi bíróság határozott volna ügyében. Ferenc pápa a vatikáni bírósági esztendő március végi megnyitásakor mondott beszédében egyház tagjai közötti egyenlőséget hangsúlyozta "kiváltságok biztosítása nélkül". Az olasz sajtóban forradalminak nevezett jogi lépéssel a Vatikán azt kívánja bizonyítani, hogy zárt ajtók mögötti eljárás helyett a büntetőjogot megsértésével gyanúsított magas rangú egyházi személyek felett világi bíróság ítélkezik az átláthatóság és a nyilvánosság jegyében, mivel a vatikáni bíróság üléseit a sajtó is követheti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.