
Érthetetlen, hogy Niedermüller Péter (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) erzsébetvárosi polgármester miért nem tett semmit a szerinte gyanús kerületi ingatlanvásárlások ügyében, ennek ellenére most egy jogszabályellenesen létrehozott fővárosi bizottságban akar bohóckodni – írták a Fidesz Budapest Facebook-oldalán szerdán.
Józan ésszel nincs arra magyarázat, hogy Niedermüller Péter 28 hónap alatt polgármesterként miért nem tett semmit, ha szerinte gyanús ingatlanvásárlások voltak a VII. kerületben. Minden lehetősége meglett volna – olvasható a Fidesz Budapest Facebook-bejegyzésében. Mint fogalmaztak, a polgármester most egy olyan jogszabályellenesen létrehozott, a Városháza-botrányt feledtetni akaró fővárosi bosszúbizottságban akar bohóckodni, amelynek sem hatásköre, sem jogköre nincs más önkormányzatok ügyeit vizsgálni. A bejegyzésben idézik Láng Zsoltot, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjét, aki az Inforádióban azt mondta: ne várják Karácsonyék, hogy a Fidesz–KDNP frakciója ebben a színjátékban részt vesz.
Forrás: Fidesz Budapest Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Orientál
2022-02-03 at 17:52
Dk-s Niedermüllert Merkelék sem vonták kérdőre és felelősségre sem amiért a berlini oktatási intézményben nagy anyagi csődöt okozott és hirtelen kijelentkezése nélkül eliszkolt onnan. Kész Merkelisztán.
sanyi Mano
2022-02-03 at 12:34
Itt a dékán levele Neandervölgyinek https://imgur.com/COGzQFm
György Balogh
2022-02-03 at 09:33
Niggerfüller te okádék, jóljön a rezsicsökkentés a bitcoin gyártóknak ugye???????
Nahát
2022-02-03 at 09:20
Niedermüllert már felelősségre vonták az önkormányzatában elkövetett nagy mennyiségű áramlopás miatt? Amikor engedélyével telerakták nagy teljesítményű számítógépekkel az épületet bit coin bányászat céljából. A hatóságok szemet hunytak, mert egy DK-snak mindent lehet?
lesi
2022-02-03 at 08:40
mekkora patkány !!!!! ki irtani
w
2022-02-03 at 07:50
Érdekes dolog ez a német tartozás. Ha Magyarországon valaki tartozik egy intézménynek, egy Banknak, vagy a NAV-nak, és lejárt a fizetési határidő, egyszerű a helyzet, küldik a Végrehajtót, akiknél kormánytól függetlenül nincs “kegyelem”, végrehajtanak!
Vajon kik intézkedtek Niedermüller esetében, hogy a Humbold egyetem ne vigye Niedermüller tartozását bíróságra, és a tartozását ne hajtassák végre? Vagy Németország nem Jogállam? Nem lehet számon kérni egy tartozást? Németországban bárki tartozhat következmények nélkül?
Megdöbbentő!
Manó
2022-02-03 at 07:26
A német egyetemi kollégáinak megadta már a tartozását??!! Ezt megkérdezte tőle Láng Zsolt,
xxx
2022-02-03 at 06:57
Niedermüller, ez a rettenetes képződmény miért van még mindig szabadlábon? Miért nem történt még semmi a VII. kerületi BITCOIN áramlopás ügyében a felelősségéről! Miért lett elsikálva az ügy? Kik sikálták el? Mi a helyzet a Humbold Egyetemmel szemben fennálló tartozásával? Kifizette már?