Pesti Srácok

Portik katonája szerint főnöke nem egyedül döntött a leszámolásokról

Portik katonája szerint főnöke nem egyedül döntött a leszámolásokról

Portik Tamás bizalmasának és egykori emberének vallomásával folytatódott a Prisztás-gyilkosság miatt indult büntetőper tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Zsóvár Imre szerint, miután a kilencvenes években részt vett több fővárosi robbantásban, Portik őt is el akarta tenni láb alól 1999-ben, amikor fejbe lőtték, de végül túlélte a támadást. A tanú szerint a leszámolásokra hárman adhattak megbízást.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

A kettes számú, védett tanú, azaz K. Györgyi zárt láncú videórendszeren történt újbóli meghallgatására azért volt szükség, mert legutóbbi meghallgatásánál a harmadrendű vádlott, Fazekas Ferenc védője nem jelezte, hogy kizárták az ügyvédi kamarából és így a tárgyaláson részt sem vehetett volna. K. Györgyi - akinek a nyomozati vallomását korábban már közreadta a PestiSrácok.hu - elmondásából kiderült, hogy első rendőrségi meghallgatására tavaly júniusban került sor, méghozzá a Domák Ferenc, azaz „Cinóber” ellen, 1996-ban elkövetett emberölési ügyben.

PestiSracok facebook image

Ő volt Prisztással, amikor ki lett nyírva

A tanú elmondta, Prisztás Józseffel sokat találkozott, vele Fazekast ötször, vagy hatszor látta, szerinte jó viszonyban voltak egymással. „Jókedvűen beszélgettek egymással, amikor láttam őket”. K Györgyi újra megerősítette, hogy a másodrendű vádlottól, Hatvani Istvántól tudja, hogy Fazekas a gyilkosságban való részvétele miatt egészen 2000-ig, havi 500 ezer forintot és egy kocsit kapott Portiktól.. „Ő volt a Prisztással, amikor ki lett nyírva”- utalt arra K. Györgyi, hogy miért van rajta Fazekas Portik Tamás fizetési listáján. K. Györgyi állítása szerint Hatvani Istvánnal osztottak meg egymással magánéleti dolgokat. Az egyik ilyen „lelkizéskor” fakadt ki a másodrendű vádlott és mesélt arról, hogy „halomra lövi az embereket, még sincs rendesen megbecsülve”, majd egy másik alkalommal a kocsiban beszélgettek a Prisztás-gyilkosságról: -”Ugye tudod, hogy én voltam”?-”Tudom”. Ezzel összefüggésben Hatvani István megkérdezte K. Györgyitől. "Nem rettegtél, miután beszéltem neked a gyilkosságról? Be mertél ülni mellém a kocsiba és Bécsbe utazni velem több száz kilométert? A tanú erre azt válaszolta: "Megfordult a fejemben, hogy valahol le fogsz fordulni a főúton..."

Portik üzeneteit és fenyegetéseit kézbesítették

A tanú beszélt Portik két emberéről, Hunyadi Ferencről és Tomori Tamásról. Állítása szerint ők voltak azok akik főnökük üzeneteit kézbesítették K. Györgyinek, miután Portik menekült a körözés elől. De ők is voltak azok, akik az energolos vádlott fenyegetéseit átadták a megfelelő személyeknek. Hunyadit - akit K. Györgyi jellemtelennek nevezett – a tanú 1999 körül ismerte meg, Tomori mutatta be neki, akit már korábbról is ismert. Hunyadival a kapcsolata 2004-ben szakadt meg, de addig több alkalommal megfenyegette: „ Tudod, hogy közénk tartozol, mert ha nem, abból probléma lesz!” - hangzott állítólag Portik üzenete. Tomori szintén „szállított” fenyegető üzeneteket főnökétől: „Portik kéri, hogy csináld meg, mert ha nem, akkor tudod, hogy mi”? Portik erre a tárgyaláson megkérdezte a tanút, hogyan értelmezte a „tudod, hogy mi-t”? K. Györgyi erre úgy válaszolt: „Úgy, hogy meghalok.”

Hárman dönthettek

A korábban a Fenyő-gyilkosság perében meghallgatott Zsóvár Imréről kiderült, hogy a rendőrök a Domák Ferenc, azaz Cinóber elleni 1996-os gyilkosság és az Aranykéz utcai merénylet ügyében meggyanúsították, igaz, előbbiben tisztázta magát és tanúvá szelídült a szerepe. A férfi az állította, Portik Tamás, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila, azaz az energolosok között akkoriban olyan erős kötelék volt, hogy szerinte elképzelhetetlen, hogy közülük csak egy ember döntött a leszámolásokról, szerinte mindenről hárman döntöttek. Igaz, azt hozzátette, hogy arról konkrétan nem tud, hogy a három férfi gyilkosságokra adott bármikor is utasítás. Zsóvár elmondta, Portikot 1991 óta ismeri, Ferencsiken és Drobilichen keresztül, akiket még a 80-as években ismert meg, Ferencsikkel együtt is ült. Portikkal és a másik két energolosokkal barátok voltak, a barátság egészen addig tartott, amíg „fejbe nem lőtték Szlovákiában”. A 99-es merénylet mögött Jozef Rohácot sejti, „de nem ő lőtt”, azt azonban, hogy Rohácot ki bízta meg, a mai napig nem tudja. Pletykákat hallott arról, hogy talán Portik áll az ügy mögött, de biztosat nem tud. Rohác esetleges indítékának azt tartja, hogy beszélt neki arról, hogy ő és bandája robbantott az Aranykéz utcában. Zsóvár szerint Rohácnak a szlovák rendőrségnél nagyon magas kapcsolatai lehettek, mert valaki leadta neki a drótot amikor mentek érte, így mindig le tudott lépni.

Az oroszokra kellett terelni a gyanút

Zsóvár 1996-ban több robbantásnál is ott volt ( a kocsiban várakozott ), amit Portik parancsára hajtottak végre. Példaként említette a Komjádi uszoda melletti autókereskedés és a mellette lévő pizzéria elleni támadást. Mind a kettő szegről végről Prisztás érdekeltségébe tartozott. Zsóvár szerint ezekre a robbantásokra azért volt szükség, mert „Seres oroszai betámadták Tomi embereit” és az oroszokra akarták terelni a gyanút. A tanú szerint Portik mellett szintén voltak oroszok, ő legalább 7-8 személyről tud, akik Portikék védelmét látták el. A tárgyalás végén szóba került még, hogy a tanú, - aki saját magáról állítja, hogy szélhámos, „lopok”, csalok” - többször hazudott az 1999-es szlovákiai vallomásában, amit Rohác ellen tett. A per november 25-én folytatódik.

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?