Pesti Srácok

Orosz harckészültség, Krímet fegyveresek foglalták el

Orosz harckészültség, Krímet fegyveresek foglalták el

Az orosz zászlót is kitűzték a 90 százalékban oroszok lakta, de idén 60 éve Ukrajnához tartozó Krímben azok az önkéntesek, akik csütörtök reggel elfoglalták a félsziget fővárosában, Szimferopolban lévő parlamentet – közölte az Unian. A hírügynökség úgy tudja, hogy az önkéntesek valójában orosz egyenruhát viseltek. A belvárost lezárták, az autonóm terület kormánya munkaszüneti napot rendelt el. A helyi kormányt vezető Anatolij Mogiljev tárgyalásokba kezdett a fegyveresekkel, akik a parlament tetejére az orosz zászlót is kitűzték, jelezve, hogy nem támogatják a Viktor Janukovicsot elűző új ukrán vezetést. Igaz, konkrét követelésekkel nem álltak elő a fegyveresek, de az épület ablakára azt írták ki, hogy “a Krím félsziget Oroszországé”. Egy szimferopoli szemtanú elmondta, az akció részvevőitől arra kérdésre, hogy kicsodák, azt a választ kapta, hogy oroszok. Hozzátette, hogy a támadók jól fel voltak fegyverezve, mint a filmekben a tengerészgyalogosok.

Ukrajna ideiglenes – a várakozások szerint a kormány csütörtöki megalakulásával posztját megőrző – belügyminiszter emelt szintű készenlétbe helyezte a rendőrséget a krími helyzet miatt. Oroszországban közben százötvenezer katona hadgyakorlatozik.

Az Index frissülő cikke itt olvasható. Fotó: BBC

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.