Pesti Srácok

Pert nyertek a hajléktalanok a zuglói önkormányzat ellen

Pert nyertek a hajléktalanok a zuglói önkormányzat ellen

Megsértette a zuglói önkormányzat az emberi méltóságot és az egyenlő bánásmód elvét, amikor 2011-ben lebontotta a hajléktalanok kunyhóit a helyi MÁV-telepen, döntött a bíróság első fokú ítéletében. Az önkormányzatnak fejenként félmillió forintot kell fizetnie, és magánlevélben kell elnézést kérnie. Az elmúlt években több másik kerületben is felszámolták a hajléktalanok hasonló lakhelyeit, az akciókat az ombudsman is vizsgálta. Közben a kormány honlapjára felkerült egy tervezet, amely egyszerűsítené a hatóságok dolgát a hasonló bontási ügyekben.

Az ítéletet a tárgyalóteremben lévő hajléktalanok közül többen tapssal, éljenzéssel fogadták. Az ítélet nem jogerős, a hajléktalanok jogi képviselői az önkormányzat fellebbezésére számítanak, jelentette tudósítónk. Muhi Erika, a hajléktalanok jogi képviselője az ítélethirdetés után azt mondta: nagyon örülnek a bíróság döntésének, a hétfői ítélet legfontosabb üzenete, hogy az önkormányzatok nem tehetnek meg bármit a hajléktalanokkal szemben. „Ha jól tudom, hajléktalanok ügyében ilyen típusú ítélet még nem volt” - mondta. „Jobb, mint a semmi” - válaszolta az egyik nyertes hajléktalan az Origo azon kérdésére, hogy meg van-e elégedve a megítélt összeg nagyságával.

Fotó: Origó. A teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.