Pesti Srácok

Kiknek a pénzét mosta Welsz?

Kiknek a pénzét mosta Welsz?

Pénzmosásgyanús ügyletekről és az általa működtetett segélyszervezet támogatóiról is árulkodnak azok a dokumentumok, amelyeket Welsz Tamás múlt csütörtökön bekövetkezett halála előtt adott át a rendőrségnek – írja a Magyar Nemzet. A napilap szerint a férfi a nevével fémjelzett Charity March nevű segélyszervezet hazai „ügyfeleiről” is adatokat szolgáltatott a rendőrségnek a halála előtt. A lap úgy tudja, a múlt csütörtökön váratlanul elhunyt vállalkozó mint a CM misszióvezetője olyan dokumentumokat is átadott a hatóságnak, amelyek alapján nyomon követhető, hogy a segélyszervezet milyen cégektől, illetve magánszemélyektől kapott támogatásokat. Ezekből az iratokból kiderülhet, hogy a „támogatók” milyen összegeket igyekeztek eltüntetni a magyar adóhatóság elől, valamint az is világossá válhat, hogy kik használhatták pénzmosásgyanús ügyleteik leplezésére a segélyszervezettel tartott kapcsolatukat. A rendőrségi forrás szerint a lefoglalt iratok és számítógépes fájlok nemcsak a személyek nevét, hanem az általuk mozgatott összegek nagyságát, valamint az akciók segítségével eltüntetett pénzek útját, a kedvezményezett társaságok adatait is tartalmazzák.

A Simon Gábor bukott MSZP-elnökhelyettes bizalmasaként elhíresült Welszről a Népszabadság hétfőn azt közölte, hogy a férfi illegális tevékenységének szinte a teljes dokumentációját átadta a rendőrségnek a halála előtti órákban. Welsszel kapcsolatban kedden tájékozódik a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, amelynek ülésére meghívást kaptak Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó polgári titkosszolgálatok, továbbá az Információs Hivatal vezetői, s az országos rendőrfőkapitány is. Az Index még hétfőn írt arról, hogy Welsz bejáratos volt abba a budai zártkörű klubba, ahol ismert emberek mellett politikusok és a politikához közel álló üzletemberek is megfordultak. A klub vezetőjével – aki annak idején az APEH egyik vezető munkatársa volt – még Uruguayban is voltak üzleti úton. Ezzel a klubbal kapcsolatban írta egy ismert pornóvállalkozó, hogy az volt APEH-vezető olyan szexklubot tart fent, ahol az MSZP vezetői kurváztak pornósokkal (PS: MSZP-s pornóklubról mesél egy pornóvállalkozó).

A Magyar Nemzet cikke itt, az Indexé pedig itt olvasható. Fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.