Pesti Srácok

Magyar örömlány-hálózat Belgiumban

Magyar örömlány-hálózat Belgiumban

Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata Belgiumban - jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten. Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója elmondta: jellemzően Baranya megyéből vitték Belgiumba a lányokat, akik bár tudták, hogy prostituáltként kell dolgozniuk, Belgiumban erőszakkal, fenyegetéssel, veréssel "tudatták velük" a gyanúsítottak, hogy oda kell adniuk a bevételt. Mindemellett az irataikat is elvették, ezért a lányok nem tudtak hazamenekülni a futtatóik elől. Bucsek szerint a lányokat úgy toborozták, hogy jól kecsegtető bevételt ajánlottak nekik. Az ügyben Belgiumban nyolc, Magyarországon két embert fogtak el, egy kivételével magyar állampolgárok. A Baranya megyében elfogott két magyar gyanúsított kiadatási őrizetben van, az eljárást emberkereskedelem, szexuális kizsákmányolás miatt Belgiumban fogják lefolytatni velük szemben.

Danny Van Brussel, a belga rendőrség taktikai nyomozója elmondta: ezért a cselekményért tíz év szabadságvesztés szabható ki Belgiumban. A belga rendőr szerint a lányok nagyon fiatalok, sokan közülük csak nemrég töltötték be a 18. életévüket. Beszámolt arról is, hogy a belga rendőrség genti részlegének tavalyi ellenőrzése szerint a Gent városában dolgozó prostituáltak több mint fele magyar. A belga rendőrök ezért elkezdték megvizsgálni, hogy kik lehetnek azok, akik szervezetten viszik nagy számban a lányokat Gentbe. A most elfogott banda a nyomozók becslése szerint 30-50 lányt futtathatott Belgiumban, akiknek nagyon alacsony díjazásért kellett dolgozniuk. A házkutatások során nagyértékű autókat, ékszereket és készpénzt foglaltak le a gyanúsítottaktól több tízmillió forint értékben. Bucsek szerint a lefoglalt értékek lehetőséget teremtenek a vagyonvisszaszerzésre, továbbá bejelentette, hogy Baranya megyében erős bűnmegelőzési kampányt folytatnak a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Forrás: MTI, fotó: Kecskemetitv.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.