Pesti Srácok

Rezesová-ügy: Elölről kezdené az eljárást az ügyészség

Rezesová-ügy: Elölről kezdené az eljárást az ügyészség

A hvg.hu birtokába került egy főügyészségi indítvány, amiből kiderül, teljesen új eljárást szeretnének elérni Eva Rezesová ügyében. Elfogultság miatt kizárnák az ügyből a védelem vitatott műszaki szakértőjét, Melegh Gábort, de újra elővennék azt a tanút is, aki szerint Rezesova már az ütközés előtt is kakaskodott terepjárójával a Fiattal. Megírtuk, hogy november végén a Gödöllői Járásbíróság hat év fogházra ítélte, és öt évre eltiltotta a vezetéstől a szlovák milliomosnőt, miután bűnösnek találták ittas gépjárművezetés következtében elkövetett halálos baleset vétségében. Az ittasan vezető Rezesova még 2012. augusztus 21-én hajnalban ütközött neki az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán egy Fiatnak, amelyben négyen, két karácsondi házaspár vesztette életét.

A per fordulópontja az a pillanat volt, amikor az ország egyik legjobb ügyvédje, Novák Péter megszerezte a védelemnek Melegh Gábor igazságügyi szakértőt, aki a szakterület talán legnagyobb tekintélye Magyarországon. Az ügyészség súlyos hibának tartja, hogy az elsőfokú bíróság nem zárta ki az eljárásból Meleghet, annak ellenére sem. hogy mind az áldozatok családjának jogi képviselője, mind az ügyészség elfogultságra hivatkozva ezt kérte. Ahogyan azt a PS is megírta, Melegh azzal utasította vissza az áldozatok családjának felkérését, hogy „magánfelkérésre nem adhat véleményt, összeférhetetlenséget okozna”. Később a milliárdos Rezes-Resesová-család felkérésére már igent mondott... Az ügyészség szerint ugyanakkor nem ez az egyetlen hiba: a fogházbüntetést is túl enyhének tartják, álláspontjuk szerint a négy halálos áldozattal járó ügyben a börtönbüntetés lenne indokolt.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.