Pesti Srácok

Szkinhedekkel tüntetett az MSZP-s Molnár Zsolt

Szkinhedekkel tüntetett az MSZP-s Molnár Zsolt

Bár az MSZP hevesen ellenzi állítólagos szkinhed múltja miatt a jobbikos Sneider Tamás jelölését az országgyűlés alelnöki posztjára, a szocialista párt is büszkélkedhet olyan politikussal, aki ilyen körökben mozgott - írja az mno.hu. A hírportál szerint Molnár Zsolt, aki a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját látta el az elmúlt négy évben, és az MSZP-frakció tagja 2006 óta, 1992-ben ott volt a Kossuth téren azok között a szkinhedek között, akik kifütyülték Göncz Árpádot, megakadályozva ezzel, hogy megtartsa október 23-i beszédét. Az mno.hu-n megjelent - s általunk átvett - fotón a balliberális oldalhoz erősen kötődő 168 Óra fotósa kapta lencsevégre, amely a hetilapban is megjelent – Molnár Zsolt látható a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel. Ráadásul nem is akárhol, hanem a baloldal által sokszor mélyen elítélt, az SZDSZ-alapító Göncz Árpád egykori köztársasági elnök elhíresült, 1992-es Kossuth téri kifütyülésén. Emlékezetes, hogy az akkori államfő az Országház előtt tartott október 23-i rendezvényen hiába lépett a mikrofonhoz, nem tudta elkezdeni ünnepi beszédét, mert hosszú percekig sem csendesült a tömeg: egyfolytában zúgott a bekiabálás és a füttyögés.

skinhead

Molnár Zsolt újságírói megkeresésére azt elismerte, hogy lehetett olyan rendezvényen korábban, ahol bőrfejűek is voltak. Mint mondta, az 1990-es évek elején jelen volt több futballmeccsen, illetve közéleti tüntetésen is, ahol „esetleg olyan közeg lehetett”, ahol szkinhedek állnak mellette. Még azt sem tartotta kizártnak, hogy ilyen helyzetben akár fotó is készült róla. Többször is megismételte, hogy soha életében nem volt szkinhed. Viccnek, illetve hazugságnak nevezte, hogy ő maga bármilyen ilyen irányzatú mozgalomban szerepet vállalt volna.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.