Pesti Srácok

Nevelő célzatú börtönlátogatás kínai politikusoknak és házastársaiknak

Nevelő célzatú börtönlátogatás kínai politikusoknak és házastársaiknak

Sijan város zárkáit és a fegyintézet rideg körülményeit májusban eddig már több mint hetven pártfunkcionáriusnak, helyi vezetőnek mutatták meg. A látogatóknak a nyílt napon találkozhattak 15 egykori, időközben rács mögé került vezetőjükkel is. A büntetésüket töltőket hatalommal való visszaélés és kenőpénzek elfogadása miatt ítélték el.

Börtönlátogatásokat szerveztek helyi vezetőknek és házastársuknak nevelési célzattal a közép-kínai Hupej tartományban – adta hírül a fejleményről a China Daily című angol nyelvű napilap. A cikkből az is kiderült, nem csak itt történt ilyen formában kísérlet arra, hogy a kísértésnek kitett rétegnek elvegyék a kedvét a visszaélésektől, a korrupciótól. „A börtöntúra célja, hogy emlékeztetesse a vezetőket a korrupció veszélyeire és arra ösztönözze őket, hogy hatalmukat tisztességgel gyakorolják, fogadják el a párt ellenőrző felügyeletét” - fogalmazott a témában kiadott közleményében a Kínai Kommunista Párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága.

A Hszi Csin-ping államelnök, pártfőtitkár hatalomra kerülése óta megkezdett korrupcióellenes kampánynak része, hogy az aktív vezetőket börtönlátogatásra vagy úgynevezett forradalmi központokba viszik el. Tavaly augusztusban például az igen nagy befolyású Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság több mint 200 vezetőjével ismertették meg a két fővárosi fegyintézetben uralkodó viszonyokat.

PestiSracok facebook image

A Kínai Kommunista Párt az utóbbi csaknem két és fél évben funkcionáriusok, hivatalnokok százezreit ellenőrizték és sokakat sújtottak közülük különböző fokú büntetéssel, jó néhányuk ügyében jártak el ügyészek, született bírói ítélet. A China Daily szerint több mint száz tartományi, miniszteri vagy annál is magasabb szintű vezető esetében indult eddig korrupciós vizsgálat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.