Pesti Srácok

A kínai Nagy Testvér az internetet is ellenőrzi

A kínai Nagy Testvér az internetet is ellenőrzi

Nyilvánosság elé lép a népi demokratikus Kína eddig titokban tevékenykedő ellenőrző szerve, az internetrendőrség. Az eddig a színfalak mögött tevékenykedő csoport a kísérleti fázisban 50 településen, napi 24 órában őrködik az internet felett.

A szélsőséges vallási nézeteket és a rágalmazó, valótlan információkat terjesztő oldalakat figyeli a kínai internetrendőrség a Közbiztonsági Minisztérium bejelentése szerint. Tevékenységük ezen felül kiterjed az internetes kábítószer-kereskedelem leleplezésére, a pornográfia terjesztése vagy zsarolás céljából létrehozott oldalak felkutatására, valamint a fegyverkereskedelemre és a szerencsejátékokra.

A kísérleti fázisban 50 településen lesz jelen ilyen testület, akik a hét minden napján napi 24 órában ügyelő csoportok segítségével tüntetik el a „törvénytelen és káros információkat az internetről”. A csapatok a kisebb szabálysértések esetében figyelmeztetni fognak, a súlyosabb ügyekben pedig közreműködésükkel a nyomozóhatóságok lépnek majd fel.

PestiSracok facebook image

A rendőrség terve, hogy a telepített hatósági ellenőrző csoportokból álló országos hálózatot építsen ki a kísérleti szakaszban gyűjtött tapasztalatokat hasznosítva. „Csakúgy, mint a valós életben, a törvénysértések a kibertérben sem maradhatnak büntetlenül" - fogalmaztak a közbiztonsági tárca közleményében. Egyben utaltak arra, hogy „a hagyományos bűnözési formák az internetet is egyre inkább behálózzák", és egyre nagyobb kihívást jelentenek az internetfelügyelet számára.

Forrás: MTI

Fotó: awamisiasat.com

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.