Pesti Srácok

Molesztálás a vád Margaret Thatcher elődje ellen

null

Két szinten is nyomoz a brit rendőrség a BBC keddi információi szerint Edward Heath néhai kormányfő gyermekmolesztálási ügyében, amellyel kapcsolatban rövid idő alatt a brit közszolgálati televízió értesülése szerint többen is jelentkeztek a hatóságoknál, közülük egy lehetséges áldozat a nyilvánosság elé is állt.

A rendőrség három vidéki helyszínen - Jerseyben, Kentben és Wiltshire-ben -, valamint országos szinten is nyomozást folytat Nagy-Britannia 1970 és 1974 közötti miniszterelnöke után, aki a gyanú szerint több kiskorút is szexuálisan molesztált. A rendőrség elleni panaszok ügyében illetékes független bizottság (IPCC) hétfőn jelentette be, hogy vizsgálatot indít annak kiderítésére, megfelelően kezelt-e a wiltshire-i rendőrség az 1990-es években egy ügyet, amelynek egyik gyanúsítottja állítólag a politikusra nézve terhelő információkkal rendelkezett. Az ügyet ejtette a hatóság. Most egy nyugalmazott rendőrtiszt panasztételét követően került elő újra. A wiltshire-i rendőrség felhívást tett közzé, amelyre keddi tájékoztatása szerint "többen" is jelentkeztek.

A Daily Mirror című lapban megszólalt Heath egyik állítólagos áldozata is. A magát megnevezni nem kívánó 65 éves férfi a lapnak arról beszélt, hogy a politikus 53 évvel ezelőtt megerőszakolta. A férfi elmondása szerint kiskorától szexuális erőszaknak volt kitéve, és amikor egy alkalommal megszökött, Heath vette fel a kocsijával. Lakásába vitte, ahol aztán megerőszakolta. Az áldozat évekkel később egy fénykép alapján jött rá, hogy Heath ismert ember, de senki nem itt neki. A férfi ügyvédje segítségével írásba foglalta a vele történteket, és eljuttatta a hatóságokhoz. Az üggyel kapcsolatban nyilatkozott Tom Watson munkáspárti parlamenti képviselő, a gyermekmolesztálás elleni harc ismert alakja. Mint mondta, 2012 óta két molesztálási esetről is értesült a néhai kormányfővel kapcsolatban, és mindkettőről tájékoztatta a rendőrséget. Véleménye szerint a helyi hatóságok eltérő reagálása az ilyen ügyekre feltétlenül szükségessé teszi, hogy a rendőrség országos szinten foglalkozzon az üggyel.

PestiSracok facebook image

A BBC ezzel kapcsolatban úgy tudja, Heath is a hatósugarába került a központi rendőrség Operation Midland fedőnevű nyomozásának, amelyben közéleti szereplők egy csoportját vizsgálják kisfiúk sérelmére elkövetett szexuális zaklatás gyanújával. Az esetek az 1970-es és 1980-as években történtek Londonban és Anglia déli részén. Az ügyben többek közt politikusok és hadseregtisztek neve merült fel.

Edward Heath agglegényként élt, a tory vezetés, köztük a Konzervatív Párt élén őt váltó Margaret Thatcher azonban úgy tartotta, a politikus nem homoszexuális, csak lemondott magánéletéről karrierje kedvéért. Heath barátai és egykori munkatársai visszautasítják a 2005-ben, 89 évesen elhunyt politikussal kapcsolatban felmerült gyanúsításokat, és azt hangsúlyozták, hogy semmiféle bizonyíték nem támasztja alá a gyermekmolesztálási vádakat.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.