Pesti Srácok

Hét pontban az MSZP szórakoztató bukdácsolása

Hét pontban az MSZP szórakoztató bukdácsolása

Hét pontban summázza a Spiler Blog az MSZP legutóbbi elnöke, Tóbiás József vezetése alatt a végbement népszerűség-csökkenést, amely például Kovács László szerint akár ahhoz is vezethet, hogy 2018-ban a szocialisták már nem jutnak be a parlamentbe. A bukás lépcsői hét pontban.

1. Falus Ferenc főpolgármesternek

Kunhalmi Ágnes nehéz, de bölcs döntésként kommentálta azt a tényt, amikor Falus Ferencet közösen jelölték főpolgármesternek a baloldali pártok. Falus Ferenc neve ma leginkább emiatt a videó miatt ismert:

PestiSracok facebook image

2. Kunhalmi Ágnes ál-felháborodott és mémmé lett kampányfilmje

„El tudja Ön képzelni azt, hogy harminc év múlva az unokája megkérdezi Öntől…?” - és innentől szabad volt a vásár; az MSZP Kunhalmi Ágnes főszereplésével készített kampányfilmjét szinte minden létező és lehetséges formában feldolgozták: Macskafogók, Üvegtigris, Ponyvaregény... A 2014-es kampányfilm megjelenése után órákkal özönleni kezdtek az átiratok.

3. Időközi szereplők az időközi választásokon

Pad Ferenc a tapolcai időközin volt az MSZP jelöltje, de korábban az iszapkatasztrófában sáros MAL Zrt. felügyelő bizottságának tagja volt. Mi is riportoztunk vele:

Ott van még Horváth Imre, az MSZP újpesti jelöltje, aki a nyolcvanas években még a KGB-től kapott kiképzést.

4. Bevándorlásügyi evolúció

Az MSZP a mai napig nem tudott a párton belül egységes álláspontra jutni a bevándorlás-menekültügy-migráció kérdésében. Megírtuk, Hiller István legutóbb már a kormány migránspolitikáját népeszerűsítette, amely tovább szakította az így is ezerszínű pártot. A kezdetek kezdetén a Fidesz által kreált álproblémának tartott migránskérdés hangoztatásától Hiller véleményéig hosszú út vezetett. Kunhalmi és Horváth Csaba a Fidesz székházhoz vonultak, ahol felhúztak egy tyúkkerítést amit hosszan próbáltak szétvágni egy kombinált fogóval. Aztán jött a "pozitív semlegesség", később pedig az "átvándorlás" fogalma, mint pártálláspont. Most ezek után mit gondoljon az összezavart MSZP szavazó?

Kunhalmi Ágnes drótot vág a Fidesz-székház előtt. Fotó: Origo

5. Tóbiás nem árulja el, akar-e még elnökölni

A bevándorlás-ügyben elkövetett bakik és bénázások után az MSZP hirtelen a béremelések fel fordult. Az Index készített egy videót, amelyben hiába faggatták Tóbiást, nem árulta el, hogy kíván-e újból pályázni a szocialista elnöki székbe. Más, fontosabb dolgai vannak. Például béremelést követel.

6. Adósság hegyek

A Jókai utcai székházában kikötötték a villanyt és a gázt, a pártközpont valószínűleg egy körúti bérház földszintjére költözik. Emellett még a Népszabadságban levő részesedésüket is kénytelenek voltak eladni.

7. Kovács szerint kieshet az MSZP

Kovács egy lapinterjúban már arról beszélt, hogy a következő választáson az MSZP kieshet a parlamentből. Kálmán Olgánál pedig még attól sem zárkózott el, hogy újra pártelnök legyen. Tóbiás erre válaszul keményen kiosztotta Kovácsot és ismét elmondta, hogy újraindul a pártelnöki székért a jövő tavasszal esedékes tisztújításon.

Spiler Blog

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.