Pesti Srácok

Origó: állítólag felvette a kapcsolatot egy védőügyvéddel a párizsi merényletek főszervezője

Origó: állítólag felvette a kapcsolatot egy védőügyvéddel a párizsi merényletek főszervezője

Feladhatja magát a párizsi merénylő – jelent meg az origón. A portál az egyik belga hírügynökségre hivatkozva azt írja, a 130 életet követelő tavaly novemberi párizsi merényletsorozat feltételezett főszervezője felvette a kapcsolatot egy brüsszeli védőügyvéddel.

Szerintük ez a lépés egyet jelent azzal, hogy Salah Abdeslam fel akarja adni magát a rendőrségen. A cikkben említett jogi képviselő egyelőre nem reagált a kapcsolatfelvételről szóló hírekre. A belga szövetségi ügyészség pedig szóbeszédként kezeli az értesüléseket. Sajtóhírek szerint Abdeslam családtagjai korábban azt kérték rokonuktól, hogy adja fel magát. Az Iszlám Állam merénylője a párizsi terrortámadások óta szökésben van. Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene.

Közben a Politico című amerikai hírportál úgy értesült, hogy a belga hatóságok a párizsi terrortámadásokban való részvétellel gyanúsított Ahmet Dahmani kiadatását kérték Törökországtól. Állítólag az összehangolt terrorakció előtt, a marokkói férfi térképezte föl a francia fővárosban kiválasztott helyszíneket. A férfit még november 21-én vették őrizetbe egy antalyai luxusszállodában. Ő az egyetlen kapcsolat az iszlamista terrorszervezethez és Salah Abdeslamhoz.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható!

Forrás: Origó

Fotó: heavy.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.