Pesti Srácok

Fidesz: Erdősi László a kormánypárt jelöltjével szemben nyert 2014-ben

Fidesz: Erdősi László a kormánypárt jelöltjével szemben nyert 2014-ben

A Fidesz saját jelöltet állított 2014-ben Erdősi László Andrással szemben - közölte a kormánypárt kedden az MTI-vel.

A Fidesz azért írt közleményt, mert szerintük az Index "Polgármesterfeleség előzte be az MSZP-t a kopaszokkal" címmel megjelent írása "erősen" félrevezető sugalmazásokat tartalmaz. "Arról a fontos tényről ugyanis elfelejtették a közvéleményt tájékoztatni, hogy Erdősi László András amellett, hogy független polgármestere Herceghalomnak, 2014-ben, az önkormányzati választáson a Fidesz saját jelöltet is állított vele szemben" - írták. Kedden két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdést is benyújtottak a Nemzeti Választási Irodánál. Az elsőt Erdösi Lászlóné, Erdősi László herceghalmi polgármester felesége, a másodikat Nyakó István szocialista politikus adta be. (Az NVI honlapján Erdösi Lászlóné "ö"-vel, Erdősi László "ő"-vel szerepel.) Mivel a népszavazásról szóló törvény szerint egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig, ha Erdösi Lászlóné kérdése megfelel a jogszabályi előírásoknak, akkor az kerül a Nemzeti Választási Bizottság elé.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.