Pesti Srácok

Nem az vagy, amit megeszel, hanem az, amit eléd tesznek

Nem az vagy, amit megeszel, hanem az, amit eléd tesznek

Az Élelmiszergazdasági Stratégián és a mezőgazdasági ágazat szereplőin múlik majd, hogy milyen élelmiszereket teszünk asztalunkra az elkövetkező évtizedekben – mondta Feldman Zsolt a Nézőpont Intézet konferenciáján, a Stratégia társadalmi vitájának záró-rendezvényén. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezetője portálunknak elmondta, az egyik legfontosabb szempontnak tartja, hogy az élelmiszerpazarlás visszaszorítása, és a „minőségi” (!) terméket előállítókba vetett hite, az ami a leginkább megindítja a magyar fogyasztókat.

Az élelmiszerpazarlás elleni fellépés, a GMO-mentesség megőrzése, és a minőségi termékeket előállítani képes mezőgazdaság erősítése a legfontosabb az agráriumban, ezen célok elérését a magyarok hetven százaléka is fontosnak tartja - vélik a kutatók, akik az élelmiszergazdasági stratégiát alakítják. A családi gazdaságok szerepe is nagyon fontos - állítja Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezetője. Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a Földművelésügyi Minisztérium egy olyan stratégiai programot alkotott, mely Magyarország élelmiszergazdaságának, élelmiszerbiztonságának jövőjét egy emberöltőre meghatározza. Feldman Zsolt hangsúlyozta: a stratégia túllép az európai uniós keretekben megszokott hétéves tervezési periódusokon, mivel a gazdáknak sem hét esztendőre, hanem évtizedekre előre kell tervezniük, amikor megveszik földjeiket, felépítik tárolóikat és istállóikat, beruháznak a gépesítésbe. A program az élelmiszergazdaság kérdéseire összpontosít, mert ez a magyar vidék alapvető gazdasági rendszere. Végigkíséri az élelmiszerek útját a mezőgazdasági termeléstől és tenyésztéstől az élelmiszerek teljes feldolgozásáig, kiterjed az élelmiszeripar valamennyi ágazatára – fogalmazott a helyettes államtitkár. – Ragaszkodik az őseinktől örökölt értékes hagyományainkhoz és a természetes élelmiszer-termelésben látja a jövőt, az Alaptörvény szellemiségéhez hűen a GMO-mentes termelés mellett teszi le voksát.

Feldman Zsolt szerint
Feldman Zsolt szerint az a cél, hogy az agrárexport elérje a 20 milliárd eurót. Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy Magyarországnak minőségi hazai élelmiszer-termelésen alapuló, és a családi gazdaságokra támaszkodó élelmiszer-gazdaságra van szüksége. Hozzátette: földrajzi helyzetünknél fogva kulcskérdés az itthoni alapanyagok minőségi feldolgozása, a feldolgozóipar erőteljes fejlesztése is. A helyettes államtitkár megerősítette: a kormány arra törekszik, hogy a kis- és közepes gazdaságok aránya a földhasználatban mihamarabb elérje a nyolcvan százalékot, hogy a magyar vidék minél több ember számára nyújtson megélhetést. Feldman Zsolt szerint a programban megfogalmazott irányok következetes megtartásával és a kitűzött feladatok megvalósításával megalapozott várakozás, hogy 2050-re Magyarországon a főállású foglalkoztatottak száma az agrobiznisz által lefedett ágazatokban elérje a 750 ezer főt.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg a helyettes államtitkár.

A Nézőpont Intézet 2016 novemberében közvélemény-kutatást készített, mely alapján a magyarok többsége egyetért az új Nemzeti Élelmiszergazdasági Stratégia legfontosabb célkitűzéseivel. A teljes felnőtt népesség négyötöde, azaz 84 százaléka szerint helyes döntés, hogy a kormány fellép az élelmiszer-pazarlás ellen. A megkérdezettek 82 százaléka pedig úgy véli, Magyarországon továbbra is korlátozni kell a génmódosított termékek, élelmiszerek behozatalát. A magyarok ugyancsak négyötöde bízik a hazai élelmiszer-gazdaságban, hiszen szerintük a szektor képes a magas szintű fogyasztói igényeknek megfelelő termékek előállítására. A megkérdezettek 70 százaléka azt gondolja, helyes döntés volt a családi gazdaságok szerepének megerősítése a mezőgazdasági termelésben. Ezek az eredmények is megerősítik, hogy jó irányba halad az ország, az agrártárca tovább halad ezen az úton.

Forrás: PS

Fotó: http://balaton.varosom.hu/

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?