fodor csaba
Vérlázító: a baloldali slepp politikai tőkét próbál kovácsolni a vészhelyzetből Nagykanizsán
Az önkormányzati választás óta sokszor írtunk arról, hogy a frissen hatalomra került ellenzékiek kiéhezett hiéna módjára viselkednek, hallhattunk rémtörténeteket szabadrablásról és tisztogatásokról is. Nagykanizsa ebből a szempontból különösen kiemelkedik a sorból, a város gyakorlatilag a baloldali aljasságok egyfajta kiállítóterme lett a helyhatósági választások után. A közgyűlésben többséget szerző ellenzékiek látszólag felelősség nélkül változtatták Nagykanizsát a módszeres rablás kísérleti laborjává, hiszen abban a "szerencsés" helyzetben vannak, hogy ellenzékből vezethetik a várost a testületben kisebbségbe szorult polgármesterrel szemben. Ennek megfelelően a Fodor Csaba, a Zala megyei MSZP - elnök vezette frakció meg sem próbálkozott a város vezetésével, sokkal inkább idegen megszálló hatalomként inkább annak kizsákmányolásának láttak neki, bevetve minden olyan módszert és eszközt, amit csak a baloldaltól láthattunk az elmúlt hónapokban, években. Nem az vagy, amit megeszel, hanem az, amit eléd tesznek
Az Élelmiszergazdasági Stratégián és a mezőgazdasági ágazat szereplőin múlik majd, hogy milyen élelmiszereket teszünk asztalunkra az elkövetkező évtizedekben – mondta Feldman Zsolt a Nézőpont Intézet konferenciáján, a Stratégia társadalmi vitájának záró-rendezvényén. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezetője portálunknak elmondta, az egyik legfontosabb szempontnak tartja, hogy az élelmiszerpazarlás visszaszorítása, és a „minőségi” (!) terméket előállítókba vetett hite, az ami a leginkább megindítja a magyar fogyasztókat.