Pesti Srácok

Az olimpiaellenes kampánya ellenére sem ért el áttörést a Momentum

Az olimpiaellenes kampánya ellenére sem ért el áttörést a Momentum

Nem hozta meg a várt kitörési lehetőséget a Momentum Mozgalom számára, hogy a 2024-es budapesti olimpiai ellen kampányolt az elmúlt hetekben. A hat közvélemény-kutató intézet közül, csak háromnál érte el az 1 százalékos mérési küszöböt - közölte Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik szénája áll a legrosszabbul az adatok szerint.

– mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az adatokból az is kiderül, hogy a baloldal egésze még népszerűbb, mint a Jobbik. Ha pedig most tartanák a választásokat, akkor a 2014-es szavazási eredmény „nagyjából, jó eséllyel” megismétlődne – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Jobbik néppártosodására rátérve Fodor emlékeztetett: az ellenzéki párt támogatottsága a tapolcai időközi voksolás után a teljes népességben még majdnem 20 százalék volt. Utána viszont „teljesen kicsúszott a kezükből a politikai napirendformálás képessége, teljesen hangtalanná váltak a bevándorlási válságban, és láthatóan olyan témákat próbáltak feljátszani, ami nem feltétlenül találkozott a társadalom valós problémaérzékelésével”. Belső konfliktusok is előtérbe kerültek, így jelenleg 10-12 százalékon áll a párt, ami „brutális visszaesést mutat” – fogalmazott az elemző. Az elemző hozzátette, hogy a néppártosodás taktikája abban a tekintetben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy a Jobbikhoz korábban nem kötődő szimpatizánsokat nem tudták tartósan magukhoz kötni.

Forrás: 888.hu; Fotó: Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.