Pesti Srácok

Vona Gábor ellen tüntetnek Debrecenben, mert "visszaélt a választók bizalmával"

Vona Gábor ellen tüntetnek Debrecenben, mert "visszaélt a választók bizalmával"

Az ország négy megyéjéből érkező korábbi Jobbik-tagok rendeznek tüntetést a párt irányváltása ellen ma délután Debrecenben – írja a Magyar Idők és a Civishír.hu. A felhívást Ulics Erika szervező és egykor jobbikos alapszervezetek vezetői jegyzik. Szerintük a Jobbik vezetése "fideszarcúvá" formálta a pártot, minden a kormányzásra való törekvés érdekében zajlik, noha súlyos ellentétek vannak a szervezetben.

A szombati debreceni demonstrációra készülő volt jobbikos politikusok – köztük alapszervezetek korábbi vezetői – elégedetlenségüknek kívánnak hangot adni azzal kapcsolatban, hogy a párt felhagyott korábbi politikai irányvonalával, letért az eredetileg felvázolt útról – értesült a Magyar Idők. A lap információi szerint Hajdú-Bihar mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Borsod megyéből is csatlakoznak tiltakozók. A tüntetést Ulics Erika szervezi, aki a Jobbik kabai alapszervezetének volt tagja. Az ügyvédnő 30 különböző sajtóorgánumhoz juttatott el meghívót, hogy kifejezzék tiltakozásukat:

A szervező szerint a Jobbik vezetése visszaélt a választók bizalmával, nem olyan irányba vezetik a szervezetet, mint amilyenre felhatalmazást kaptak, a pártot pedig szétfeszítik a belső konfliktusok. Ezt bizonyítja, hogy a tüntetésen várhatóan megjelenő mind a 35-40 volt alapszervezeti vezető 2014 óta mondott le a pártvezetéstől eltérő nézetei miatt, a volt politikusok fele pedig az utóbbi két hétben szakított a Jobbikkal. A tiltakozást hagyományos stílusúra tervezik Ulicsék, a negyed hatkor kezdődő gyülekezőt követően a debreceni Kossuth térről a Jobbik irodája elé vonulnak.

PestiSracok facebook image

A Jobbik "cukisodása", lehetőség a bosszúra

"Nincs meglepődve volt párttársa kezdeményezésén"- fogalmazott a Magyar Időknek a Jobbik debreceni szervezetének vezetője, Kőszegi Csanád Ábel. A helyi elnök szerint azonban Ulicsék tiltakozása mögött nem a Jobbik „cukisodása” áll, hanem a korábbi politikusnő ily módon próbál ismét hatalomhoz jutni, miután pártja kizárta azt követően, hogy kiderült: bizalmas pártinformációkat szivárogtatott ki a Népszabadságnak, és a megyei vezetést akarta „megpuccsolni”.

A gárdistáknál betelt a pohár

Emlékezetes,a PestiSrácok.hu figyelmét Jobbikos források hívták fel pár napja arra kezdeményezésre, amely szerit a gárdisták január végén megkísérlik visszavenni Vona Gábortól a szervezet mellényét. Megírtuk, a Magyar Gárda egyik volt vezetője Silip Norbert a következőket fogalmazta meg Vona Gábornak szánt nyílt levelében:

Vona jövőre is elküldi Hanuka-üzenetét

A Jobbik elnöke, Vona Gábor pénteken a Reutersnek úgy nyilatkozott a Hanuka-üdvözlettel kapcsolatban, „helyesen tettük, amit az ünnepek alatt tettünk”, majd hozzátette, ha kormányozni szeretnénk, partnerekre van szükségünk minden vallási felekezetben és csoportban. Ugyanígy üdvözletet fogok küldeni a következő évben is”. Vona Gábor arról is beszélt, a jövőben a Jobbik ugyanúgy fogja kezelni Izraelt, mint bármely más országot. Mint mondta, „ha nem értünk egyet, képesek akarunk lenni ugyanúgy kritizálni Izraelt, mint Svédországot vagy Németországot, de természetesen tiszteletben tartva létjogosultságát, identitását, és megfogalmazott értékeit”.

Forrás: Civishír/Magyar Idők/PestiSrácok.hu; Fotó: muon.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.