Pesti Srácok

„Vona Gábor úrnak a meleg popsija hideg falhoz ér, fel fog ébredni”

null

A Jobbik elnökének „meleg popsiját” is szóba hozta Nyakó István az ATV-n tegnap A nap híre című műsorban, amelynek fő témája az ellenzéki összefogás és Botka László esetleges közös miniszterelnök-jelöltsége volt. A szocialista politikus szerint Vona Gábornak nincs keresnivalója a nagy ellenzéki összefogásban. A DK-s Varju László viszont kisiklott az elől a kérdés elől, hogy pártja támogatná-e Botkát, és már nem emlékezett arra, éppen Gyurcsány Ferenc protezsálta korábban a szegedi polgármester jelöltségét.

Nyakó István a műsorban arra emlékeztetett, hogy a Gyurcsány-párt korábban már jelezte, támogatná Botka jelöltségét. Maga Gyurcsány Ferenc javasolta a szegedi polgármesternek, vállalja el a jelöltséget. Az MSZP-s politikus szerint, ha a közös miniszterelnök-jelölt az MSZP soraiból kerül ki, akkor az Botka László lesz, egy olyan sikeres politikus, aki polgármesterként nehéz időkben is meg tudta tartani szülőföldjét a baloldalnak és aki jelenleg az egyik legnépszerűbb politikus Magyarországon.

– fogalmazott Nyakó, aki szerint Botka miniszterelnök-jelöltként vélhetően a polgármestereket, a civileket és a szakszervezeteket is próbálja majd megszólítani, ám egyelőre a DK-val, az Együttel és a Párbeszéddel kell kimozdulni a jelenlegi patthelyzetből. A politikus azt is fölidézte, hogy korábban a DK jelezte, minden megoldást támogatnak, ami Orbán Viktor leváltásához vezet.

PestiSracok facebook image

Annak kapcsán, hogy elvihet-e szavazókat a Jobbik az MSZP-től, Nyakó úgy fogalmazott: ez egy szép álom, de

Az ATV műsorában megszólaltatták a DK-s Varju Lászlót is, aki Nyakóval ellentétben már nem nagyon emlékezett pártja korábbi, Botkát fölkaroló megnyilatkozásaira. Inkább azzal próbált terelni, hogy lehet, most éppen Botka a szocialisták jelöltje, de az elmúlt egy évben támogattak már civil jelöltet, de volt, hogy Botka nélkül képzelték el a jelölést. Varju szerint várhatóan január közepén a közös listáról, a miniszterelnök-jelölt személyéről és az előválasztásról is megállapodás születhet.

– fogalmazott a DK-s képviselő.

Címlapfotó: MTI